Egy igazi szenvedélyes szerelem van kibontakozóban Mumbaiban, a függetlenség napján.
A Nirbhaya ügy alapján készült sorozat. A rendőrség mindent elkövet, hogy az ügy végére járjon, és hogy elkapja azt az embert, aki mindezt kitervelte.
Charlie, a küszködő DJ és örök agglegény kap még egy esélyt az élettől, amikor hirtelen az ő nyakába szakad egy híres barátja problémás kislánya.
YooHoo és barátai mulatságos küldetések keretein belül segítenek a világ különböző bajbajutott állatainak.
A James Franco és Maggie Gyllenhaal nevével fémjelzett, az 1970-es évek New Yorkjában játszódó sorozat a pornóipar korai éveiről, legalizálásáról és felemelkedéséről szó, arról, hogyan született meg a milliárd dolláros amerikai szexipar.
/ dráma
Öt év telt el, és a pornóipar álma valóságnak tűnik, ami egyre több amerikait vonz. A maffia támogatta a pornót, amikor illegális lett, most szeretné learatni a befektetés termését. Candy pornórendező lett, Vincent továbbra is az alvilággal működik együtt.
/ dráma
1985 kezdetén a kiégett Vincent kapcsolatba lép volt feleségével, miután nyitott kapcsolata Abbyvel egyre távolabb sodorja őket egymástól. Candy és Harvey összekülönböznek azon, hogyan alkalmazkodjanak a gyorsan változó jövőhöz. Lori kikerül a rehabról, és szinte azonnal munkára fogják.
/ dráma | romantikus
Tara és Karan házasodni készül, ám Indiában ez nem egyszerű dolog. A hagyomány és a modernség különös egyvelege senkinek sem könnyíti meg a helyzetét.
Hogy megbosszulja anyja halálát, egy egyetemista beférkőzik egy titkos társaságba, és hirtelen a vérfarkasok és a fekete mágia gyakorlói között zajló háború kellős közepén találja magát.
Egy modern kapcsolat mindan mélypontját és boldog pillanatát tárja fel ez a történet.
Kal Penn színész és volt médiafelelős világkörüli útra invitálja a nézőket a Fehér Házban. Együtt felfedezhetik a világpiac legnagyobb furcsaságait és komoly problémáit.
Egy sportügynök egy ellentmondásos és fondorlatos ügybe szeretné belerángatni újonc kosárlabdázó ügyfelét.
Egy New Yorkban élő nő kezébe veszi élete irányítását - de ez nehezebb lesz, mint elsőre gondolta.
/ dokumentum | történelmi
A dokumentumfilm azokra a kínai családokra koncentrál, akiknek életét nagyban befolyásolta az egy gyermek politika.
/ dráma
Daniel J. Jones egy idealista. A fönőke megbízza, hogy kutakodjon a CIA 9/11 utáni aktáiban, amelyek a terrortámadással kapcsolatosak. Nem sokkal a nyomozás megkezdése után szörnyű titkokra derül fény.
A sorozat lehetőséget nyújt, hogy bepillanthassunk egy sorozatgyilkos agyába: Ted Bundyval készült, halálsoron felvett interjúk láthatók és hallhatók.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Négy jó barát, akik az élet más területeiről érkeznek, szembenéz a szerelemmel, munkahelyi problémákkal, ambíciókkal és félelmekkel a modern Indiában.
Sam, a profi testőrnő és terrorista-szakértő elvállal egy munkát, amiért annyira nem lelkesedik: védenie kell egy fiatal és gazdag örökösnőt, aki szintén nincs oda az ötletért. Ám amikor megtámadják őket, és menekülniük kell, a dolgok hirtelen megváltoznak.
Carmen Sandiego igazi mestertolvaj, aki bárhol is van, bármilyen zűrbe is keveredik, mindig feltalálja magát - és különleges képességeit jóra próbálja meg használni.
/ dráma | kaland | romantikus | sci-fi
A nagyon távoli, poszt-apokaliptikus jövőben Sam, a kamaszlány az egyedüli emberi élőlény Földön. Komoly válaszút elé érkezik: vagy elhagyja ő is a bolygót, s csatlakozik az emberiség többi részéhez, vagy marad a Földön - kitaszítottként egy olyan hazában, melyet egyáltalán nem ismer.
Wayne Hays nyomozót a mai napig kísérti egy évtizedekkel korábban eltűnt fiú és húga ügye, miközben a férfi fokozatosan elveszíti emlékeit. Hays megpróbálja magában rekonstruálni az ügyet, amennyira még képes rá, mialatt saját sötét múltjával is szembe kell néznie.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy tinédzser fiú, akinek az édesanyja szexterapeutaként dolgozik, szövetkezik egy középiskolai osztálytársával, hogy együtt szervezzenek meg egy underground szexterápiás csoportot az iskola falai között. A sorozat főszerepét a hollywoodi blockbusterekben is bizonyító fiatal tehetség, Asa Butterfield, míg édesanyját az X-akták sztárja, a Golden Globe-díjas Gillian Anderson alakítja. A Szexoktatás 2. szezonja január 17-től kizárólag a Netflix műsorán.
/ vígjáték
Miután az apja megbetegszik, Adaeze átveszi a vállalat irányítását. A férfiak uralta iparágban azonban nem könnyű helytállnia, nap mint nap bizonyítania kell rátermettségét.
Ja-hong, a tűzoltó váratlanul életét veszti. A túlvilágra három őr kíséri őt. Hogy bizonyítsa ártatlanságát, hét próbát kell kiállnia negyvenkilenc nap alatt. Ezt követően pedig új testben születhet újjá. A három őr pedig segítségére lesz az elkövetkező negyvenkilenc nap alatt.
A Harcban az istenekkel: A két világ című első részben megismert halálangyalok 49. "tökéletes" lelküket viszik át a túlvilágra, ahol megmérettetik életükbenben elkövetett minden tettük. Közben az istenek feltárják a halálangyalok emberi életének elveszett emlékeit, kiderül, melyikük miért lett halálangyallá.
Még mindig sokkban a ténytől, hogy Red egy imposztor, Liz és Jennifer próbálja kideríteni, mi történt igazi apjukkal. Mikor ellátogatnak gyermekkori otthonukba, Liz szembesül egy félelmetes emlékképpel. Reddington segít az FBI-nak megtalálni a bűnöző sebészt, Hans Koehlert. Mindeközben Liz és csapata szembekerül egy kemény és veszélyes terroristával, akinek beceneve "Le Corse".
/ dráma
Kody Brown négy feleségével és nejeitől született 17 gyermekével igyekszik normális családi életet élni egy olyan társadalomban, amely elítéli ezt az életformát. A film segítségével nem csupán egy szokatlan családmodellt ismerünk meg a családi lét szokásos nehézségeivel, hanem a poligám családfő lelkébe is bepillanthatunk, valamint megismerhetjük a négy feleség közötti szoros és szeretetteljes viszonyt. Annak is tanúi lehetünk, hogyan próbálja eltitkolni a férj a plusz három feleséget a környezetük elől. Bár nem a "falu szája" az egyetlen kihívás, amellyel Brownéknak szembe kell nézniük... Első pillantásra Brownék olyanok, mint egy tipikus amerikai nagycsalád. Leszámítva talán azt, hogy a poligám férjnek, Kodynak négy felesége van – Meri, Janelle, Christine és Robyn – és egyre több gyermeke. Ebben az évben újabb esküvő várható: Mitch és Aspyn bejelentette, hogy eljegyezték egymást. Eközben Meri szeretné megvalósítani a tervét, hogy megvásárolja és üzemeltesse a nagyapja által épített panziót. Ez azonban nehézségekbe ütközik, mert nincs hozzá elég pénze, és függetlensége miatt számos nézeteltérése támad Kodyval és a többi feleséggel. Vajon megoldja-e a család ezeket a gondokat, vagy ebbe beletörik a bicskájuk? Kody Brown és négy felesége, Meri, Janelle, Christine és Robyn visszatér a képernyőre, épp most költöztek nagycsaládostól Las Vegasból Flagstaffba. A költözés sosem egyszerű, és egy 23 tagú család megjelenése biztosan kelt némi feltűnést – új szomszédaik pedig nem maradéktalanul boldogok. De nemcsak az ellenséges szomszédok okoznak problémát, a család nehezen tudja eladni a vegasi házakat, a bérleti díjak és a jelzálogkölcsönök pedig egyre nagyobb terhet jelentenek számukra. Újabban Kodyban is felmerül, hogy talán hiba volt elköltözniük, a feleségtársak közötti régi feszültségek ismét a felszínre törnek, így a család nehéz időszakon megy keresztül – vajon elcsitulnak a viharok karácsonyig?
/ animáció | romantikus | vígjáték
A hatodik osztályos Hauro szenvedélyes videojátékos. Egy nap rájön, hogy Akira, az osztálytársa többször is legyőzte őt egy stratégiai játékban. Hamarosan szoros barátság alakul ki a két gyerek közt.