/ dráma | fantasy | kaland | romantikus
Bella szülése után vámpírként tér magához. Azonban nem lehet túl sokáig boldog, ugyanis a Volturik tanácsa azzzal vádolja a Culleneket, hogy megszegték a vámpírtörvényeket. Mivel úgy hiszik, Bella és Edward gyermeke halhatatlan, és képességeit a szülés után szerezte, a gyermeknek meg kell halnia. Edward és szövetségesei a végső összecsapásra készülnek a Volturik ellen, melynek kimenetelétől nem csak Edward és családja, de a vámírok és a vérfarkasok sorsa is függ.
Béke honol a Földön, amióta Optimus fővezér katonáival győzelmet aratott az Álcák felett. Sam hamarosan egyetemre megy, az élet visszalendül a régi kerékvágásba. A nyugodt állapot azonban csak ideig-óráig tart. Megatron holtteste egy Scorpinox nevű álca birtokába kerül, aki életre kelti őt. Megatron bosszút forral az Autobotok ellen, és üstökössel az oldalán még hatalmasabb erőre próbál szert tenni, hogy győzelmük biztos legyen ellenségeik felett. Tervük azonban kudarcba fulladhat, hisz elfeledkeznek Samről, akinek élete még mindig egybeforr a robotokéval. Az összecsapás elkerülhetetlen.
Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az ellenlábasoktól, de akár csapattagként is helyt áll a harcban, úgy érzi, eljött az ideje, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is kiruccanjon kicsit. Útnak indul barátaival, hogy bebarangolják Európát. A felhőtlen szórakozást azonban egy korábban ismeretlen ellenfél támadása szakítja félbe. Mysterio soha nem látott erővel bír, lehetséges, hogy Pókember erősítésre szorul és a bosszúállók támogatását kéri.
/ dráma | fantasy | kaland | romantikus
Bella szülése után vámpírként tér magához. Azonban nem lehet túl sokáig boldog, ugyanis a Volturik tanácsa azzzal vádolja a Culleneket, hogy megszegték a vámpírtörvényeket. Mivel úgy hiszik, Bella és Edward gyermeke halhatatlan, és képességeit a szülés után szerezte, a gyermeknek meg kell halnia. Edward és szövetségesei a végső összecsapásra készülnek a Volturik ellen, melynek kimenetelétől nem csak Edward és családja, de a vámírok és a vérfarkasok sorsa is függ.
/ dokumentum | életrajzi
Egy magyar lány arról álmodik, hogy meghódítja a nemzetközi sakkozás férfiak uralta világát. Polgár Judit, aki 15 évig küzdött a világbajnok Garry Kaszparovval és szigorú apjával, forradalmasítja a sportág patriarchális kultúráját. Ennek eredményeképpen a sakk történetének egyik legnagyobb csodagyereke és minden idők legnagyobb női sakkozója lesz.
/ romantikus | vígjáték
Liv, az ügyvéd és Emma, a tanár gyermekkoruk óta a legjobb barátok Manhattenben. Mindketten esküvőre készülnek, csakhogy Marion titkárnőjének hibája miatt mindketten ugyanazon a napon és ugyanott tervezik megtartani a nagy napot. Egyikük sem hajlandó áttenni a dátumot, ami ellenségeskedéshez vezet, és minden eszközzel megpróbálják szabotálni a másik esküvőjét.
A sorozat cselekménye arra próbál rámutatni, mi történne akkor, ha az űrverseny a mai napig sem érne véget.
A Mandalorian című amerikai streaming televíziós sorozat első évadának főszereplője Din Djarin (Pedro Pascal), egy magányos fejvadász, akit egy különleges küldetéssel bíztak meg. A Star Wars franchise-hoz tartozó széria öt évvel a Jedi visszatér (1983) eseményei után játszódik. Az évadot a Lucasfilm, a Fairview Entertainment és a Golem Creations készítette, a Mandalorian showrunnere Jon Favreau.
Din Djarin új küldetést kapott: el kell juttatnia A gyermeket a Jedikhez, a mandaloriak ősi ellenségéhez, útjuk azonban nem csupán számos barátot, de ellenséget is rejt, ahogy egymás után járják a bolygókat, hogy felkutassák a szétszéledt mandaloriakat.
New York, az 1860-as évek. A város déli részén, az egyik legszegényebb környékén az úgynevezett Öt Pontnál rivális bandák vívják véget nem érő háborúikat a hatalomért. Itt kezdődik a fiatal ír-amerikai, Amsterdam Vallon (Leonardo DiCaprio) története, aki miután visszatér New Yorkba, beáll az egyik legrettegettebb bandavezér, az írek elleni gyűlöletéről ismert Hentes Bill bandájába. A bűnöző nem sejti, hogy Amsterdam egykori vetélytársának fia, akit tizenöt évvel korábban ölt meg Amsterdam szeme láttára, és akinek halálát azóta is minden évben megünnepli. A fiú csak az alkalmas pillanatra vár, hogy bosszút állhasson.
/ animáció | családi | romantikus
Az első Barbie filmben, mely 3D technológiával készült. Annika hercegnő összebarátkozik Brietta-val, a csodálatos szárnyas paripával, aki elrepíti őt a Felhő Királyságba. Annikának csupán három napja van, hogy megtörje a gonosz varázsló, Wenlock átkát, és kőből ismét emberré változtassa családját. Wenlock elleni küzdelme során Annikának rengeteg kalandban van része és új barátokra is talál miközben megpróbálják létrehozni a Fény Varázslatos Pálcáját.
A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Ám mikor egy nagy hatalmú ellenség ismét feltűnik a színen, T’Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét. (Forum Hungary)
Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak titkai, mindenki gyanús. Csak egyetlen férfi oldhatja meg a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap. Agatha Christie világhírű regényének vadonatúj filmváltozatát az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh rendezte, s ő alakítja a jól ismert detektívet, Hercule Poirot-t is. (Forum Hungary)
Oszamu családja bolti lopásokból tartja fenn magát, és bár sokszor szűkölködnek, bolog életet élnek. Egy nap a férfi és a fia egy kislányra bukkannak az utcán, akit azonnal magukhoz vesznek. Oszamu felesége egy darabig vonakodik, végül ő is beleegyezik, hogy a gyerek velük maradjon. Ám nemsokára rég eltemetett családi titkok kerülnek a felszínre, amik megzavarják a látszólagos békét. (Cirko Film)
Kinyílik a titokkal és őrülettel teli multiverzum ajtaja. Most, hogy Vasember és Amerika Kapitány távozott a Bosszúállók: Végjátékban vívott ádáz küzdelem után, az egykori zseniális sebész és a legerősebb varázsló, Doctor Strange várhatóan aktív szerepet fog játszani a Bosszúállók központi figurájaként. Azonban mágiájával, hogy tetszőlegesen manipulálja az időt és a teret egy tiltott varázslattal, amelyet a legveszélyesebbek tartanak, megnyitotta az ajtót a "multiverzum" előtt. Annak érdekében, hogy helyreállítsa a világot, ahol minden változik, Strange segítséget kér szövetségesétől, Wongtól, a Legfelsőbb Varázslótól és a Skarlát Boszorkányától, Wandától. Az emberiségre és az egész univerzumra azonban szörnyű fenyegetés leselkedik, amelyet már nem lehet megtenni egyedül az ő erejükkel. Még meglepőbb, hogy az univerzum legnagyobb fenyegetése pontosan úgy néz ki, mint Doctor Strange… Sam Raimi rendező elsöprő léptékkel és soha nem látott vizuális élménnyel fogja rabul ejteni az egész világot, amely túlmutat az időn és a téren!
/ dráma
Sylvette-nek és Anglomard-nak megszületük tinegyededik közös gyermeke, Aline. A család élete egyébként is a zene körül forog, de ahogy kislányuk felcseperedik, úgy szembesülnek azzal, hogy Aline egyszerűen páratlan hanggal rendelkezik. A lány tehetsége mindenkit elvarázsol, egy zenei producer pedig azonnal felfigyel a kivételes fenoménra. Guy-Claude szeme előtt attól a pillanattól fogva csupán egyetlen cél lebeg: világhírűvé tenni Aline-t. Egy rendkívüli életutat láthatunk kibontakozni, amely egyben egy korszaknak is emléket állít. Valérie Lemercier legújabb filmjében maga Valérie Lemercier, Carole Weyers, Maynard Bagang, Dylan Raffin, Sylvain Marcel, Roger Cross és Martine Fontaine láthatóak a főbb szerepekben. A szerelem ereje 2021. novemberében érkezik a hazai mozikba a Vertigo Media jóvoltából.
Suzu együtt él édesapjával egy kis faluban. A 17 éves lány úgy érzi, egyszerűen nem találja a helyét, így regisztrál az "U" nevű virtuális világba, amellyel megteremt egy másik identitást önmaga számára. Új énje szöges ellentéte a valódinak, ebben a világban azonban ő lesz Belle, a világhírű énekesnő. Belle egyik koncertjét egy különös teremtmény szakítja félbe, ezzel pedig új élete teljesen a feje tetejére áll. A lány és új társa azonban egy különleges kaland előtt találja magát. Hosoda Momaru a japán anime egyik legmeghatározóbb alkotója napjainkban. Korábbi alkotásai, A fiú és a szörnyeteg, illetve a Mirai – Lány a jövőből a hazai közönség köreiben is nagy sikert arattak. A Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő a 2021-es cannes-i filmfesztiválon debütált. Az eredeti szinkronszerepekben Takeru Satoh, Kōji Yakusho, Kaho Nakamura, Ryô Narita, Shôta Sometani, Tina Tamashiro, Ikura és Ryôko Moriyama hallhatóak, a Belle 2022. február 17-én érkezik a hazai mozikba a MoziNet jóvoltából.
Az egér és a róka ősidők óta halálos ellenségei egymásnak, egy szerencsétlen baleset után azonban útjaik ismét találkoznak a mennyországban. Ezen a helyen minden természetes ösztönüket maguk mögött hagyják, amikor azonban újjászületnek egymás testében, ismét meg kell találniuk a békéhez és a szeretethez vezető utat. Az egér legjobb barátja 2022. május 12-én érkezik a hazai mozikba az ADS Service jóvoltából.
A vikingek mindig is háborúban álltak a sárkányokkal, így mostanra javarészt sikerült kiirtaniuk ezeket a mágikus teremtményeket. Egy fiatal viking azonban rövidesen egy különös barátra tesz szert, egy rendkívül veszélyes és ritka példányra, így az is kiderül, hogy ezek a lények talán nem is annyira barátságtalanok, mint azt korábban gondolták. A nagysikerű Így neveld a sárkányodat mesetrilógia után Dean DeBlois elkészítette a történet élőszereplős változatát.
A Minyonok a maguk kis jámbor énjével mindig a leggonoszabb lény szolgálatára esküdtek fel, a T Rextől Napóleonig. Váratlan helyzet állt most elő: nincs kit szolgáljanak. Mély depresszió ütötte fel a fejét hőseink körében, de Kevin - egy bátor és harcias minyon - és Stuart, a lázadó tinédzser, Bobbal karöltve elindul, hogy felkutassa a világ leggonoszabb főnöknőjét, hogy megmentsék fajtájukat.
Uramesi Júszuke autóbaleset áldozata lesz, miközben egy másik életet próbál megmenteni. A szellemvilágba kerül, ahol az Alvilág urának fia számos próbatétel elé állítja. Ha kiállja a próbákat, visszakaphatja életét. Uramesi végül ismét az emberek világába kerül és nyomozóként démonokkal és szellemekkel kapcsolatos ügyek megoldását kapja feladatul.
A valós események alapján készült sorozatban egy titkosügynök beszivárog egy drogbáró elleni műveletbe.
Egy bambuszkereskedő férfi egy napon talál egy alig hüvelykujj-méretű hercegnőt a bambuszban. Kaguya felnő arra kéri a udvarlóit, hogy emlékezetes nászajándékkal lepjék meg őt, de egyiküké sem nyeri el Kaguya tetszését...
Teresa Mendoza 8 évig tartó menekülés után visszatér Mexikóba, hogy felvegye a harcot a kábítószerkereskedelemmel.
Vikram Chandra azonos című sikerkönyvéből készült sorozat.
/ dokumentum | krimi
Detlev Rohwedder német politikust 1991 áprilisában meggyilkolják Düsseldorfban. Az ügy a mai napig megoldatlan, és számos kérdést vet fel Németország újraegyesítésének folyamatáról és az azelőtti évtizedek működéséről. A dokumentumfilm körbejárja az eseményeket és azok hátterét.
Hendrik Höfgen ambiciózus színész Hamburgban. Egyetlen vágya a siker. Miután Mephistót alakítja a Faustban, az ország legnépszerűbb színésze lesz. És akkor sem távozott, miután a náci párt átvette a hatalmat. Barátai, felesége elmenekülnek, de ő készen áll arra, hogy apró kompromisszumokat kössön a hatóságokkal a siker megőrzése érdekében. A Klaus Mann azonos című regénye alapján készült Oscar-díjas film az örök kérdésre keresi a választ: mivé válik az ember a történelem nyomására?
/ dráma | történelmi
A Lenkey-huszárszázadnak állít emléket a film. 1840-es évek. A Galíciában állomásozó huszárok megtagadták az osztrák parancsot, melynek alapján a helyiek közt kitört zavargást kellett volna megtorolniuk. Ezek után Lenkey laktanyafogságot kapott, majd kérte nyugdíjaztatását. Épp ez időben az egyik huszár kézhez kapta a Nemzeti dal szövegét, melyen felbuzdulva, hazaszeretetüknek teret engedve dezertáltak. Átkeltek a zord Kárpátokon, és dacolva az elemekkel és önmagukkal, végül megérkeztek Magyarországra. Természetesen nem kerülhették el sorsukat, a büntetést.
/ dráma
Gyöngyössy Imre és Kabay Barna szívszorító drámája egy gyermek szemszögéből mutatja be a holokauszt embertelenségét. Jób egy zsidó földműves, akihez nem volt túl kegyes a sors, feleségével hét gyermeküket gyászolják. Életük alkonyán adoptálnak egy keresztény kisfiút abban bízva, hogy méltó örökösük lesz, és haláluk után is ápolni fogja a zsidó kultúrát és hagyományt. A családi életet csupán egy évig élvezhetik, 1944-ben deportálják az idős házaspárt. A magára maradt, a történtekből semmit sem értő kisfiú karakterével azonosulva érthetjük meg igazán az események kíméletlen könyörtelenségét. A történet Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter főszereplésével elevenedik meg. Az 1983-ban készült filmet 2019-ben, a Filmapalap filmfelújítási programja keretében 30 szakember bevonásával restaurálták. A 4K felbontású, felújított változat színvilágát Szabó Gábor közreműködésével korszerűsítették. A mágnesszalag digitalizálása után a hangsávok teljes felújításával a hangminőségen is javítottak, a munkálatokat Petényi Katalin és Kabay Barna asszisztálása mellett végezték a hangrestaurátorok.
/ dráma | romantikus | történelmi
Az első világháború idején Ferenc elszökik a fogságból, meg a szomszédjánál találja meg a gyermekét, akit befogadott a társa családja, miután a felesége elhunyt. Csakhogy Ferencnek nincsenek jó hírei: a családfő, Rókus életét vesztette a fogolytáborban. A férfi özvegye és Ferenc idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz, házasságot kötnek, de a boldogságukra árnyékot vet a múlt. Úgy tartja a legenda, Rákosi Mátyás sztálinista vezető kiviharzott a vetítésről a nyitójelenetet követően, és a filmet azonnal tiltólistára tették.