Ma ünnepli 44. születésnapját Kate Winslet, melynek kapcsán galériás összeállításunkban végigvesszük a színésznő pályafutásának legjelentősebb állomásait.

Kate Winslet már gyerekként a színészkedésről álmodozott, előbb szülővárosában, majd a londoni színpadokon bizonyította tehetségét, és még húsz éves sem volt, amikor szerepet kapott Peter Jackon Mennyei teremtmények című filmjében.

Az igazán nagy áttörést Ang Lee mozija, az Értelem és érzelem hozta meg a számára, melyért BAFTA-díjjal jutalmazta a szakma, az Akadémia pedig rögtön Oscar-díjra jelölte.

Ezt követően megállíthatatlanul ívelt a pályája, eljátszotta Opheliát a Hamletben majd jött James Cameron 11 Oscar-díjas filmje, a Titanic, melyben Leonardo DiCaprio oldalán láthattuk főszerepben.

Alakításai sorra nyerték el a díjakat, a komoly színészi munkát igénylő produkció mellett pedig számos bluckbusterben is feltűnt. Az Egy makulátlan elme örök ragyogásában élete egyik legjobb alakítását nyújtotta Jim Carrey mellett, az Én, Pán Péterben pedig Johnny Depp partnere volt.

A 2008-as A felolvasó végül elhozta a filmes szakma legnagyobb elismerését, az Oscar-díjat, de addigra már 4 Golden Globe-szobrot is begyűjtött.

A kimagasló pályafutás legjelentősebb állomásaiért kattints a fenti galériára, vagy keresd fel Kate Winslet adatlapját, ahol a teljes filmográfiát megtalálod.

#1
Kate Winslet

Kate Winslet

szül. 1975. 10. 05. (48 éves)
Reading, Egyesült Királyság
Kate Winslet 1975. október 5-én született Readingben, Angliában. Már 11 évesen drámaképzést tanult, első reklámszerepét pedig a BBC-n egy gyerekeknek szóló sci-fi sorozat, a Dark Season (1991) követte. Peter Jackson  krimijében, a Mennyei teremtményekben (1994) debütált a filmvásznon, majd az Austen-adaptációban, az Értelem és... több»