80 Penge  (1998)

Izgalmas bejelentéssel zárta a tegnapi panelbeszélgetést a Marvel, hiszen hivatalossá vált, hogy elkészül az új Penge.

Az 1998-as változatban Wesley Snipes formálta meg a karaktert, akitől most a stafétát Mahershala Ali veszi át. A színész korábban a Holdfényben és A törvény nevében-ben láthatták a nézők, a legnagyobb áttörést karrierjében azonban a tavaly bemutatott Zöld könyv - Útmutató az élethez hozta meg számára.

Mahershala alighanem hatalmas ambícióval vág majd bele a munkába, hiszen a Marvel elnöke, Kevin Feige azt is elárulta, hogy maga a színész vetette fel az ötlettel, hogy készítsék el az új Pengét. „Ha Mahershala felhív téged, akkor válaszolnod kell” – jegyezte meg humorosan Feige.

Stephen NorringtonGuillermo del Toro és David S. Goyer rendezése után tehát a Marvel is elkészíti a saját változatát, bár egyelőre sem a film szinposzisa, sem pedig a stáblista nem ismert, mint ahogy az sem, ki rendezi majd a filmet, szinte biztosra vehető, hogy a közeljövőben többet is megtudunk majd a produkcióról.