Ez kéne ahhoz, hogy Robert Downey Jr. visszatérjen Vasember karakteréhez

Kétségtelen, hogy a 2008-ban mozikba került A vasember az MCU egyik legmeghatározóbb produkciójának számít, hiszen a film gyakorlatilag megalapozta az utóbbi évtized legnagyobb filmszériájának sikertörténetét.

Már csak azért is kiemelkedő darabnak számít, hiszen Robert Downey Jr. nagy visszatérésének lehettek szemtanúi az akkori mozirajongók, még ha sokan valójában nem is tartották igazán emlékezetesnek Downey Jr. alakítását a filmben.

Ennek ellenére Tony Stark történte a teljes MCU-ban epikus ívet és lezárást kapott, a karakter önfeláldozása a Végjátékban a film egyik legmeghatóbb és egyben felemelő pillanatának számít, így nem csoda, ha a rajongók nem szívesen intettek búcsút kedvenc hősüknek.

Továbbra is persze felcsillan némi kis remény, hogy Vasember esetleg visszatérhet a franchise-ban, és bár az idén mozikba kerülő Fekete Özvegyben egy kisebb cameo erejéig valóban felbukkanhat Stark, maga Robert Downey Jr. nem lát különösebb esélyt arra, hogy további önálló Vasember filmben szerepeljen.

A színész a The Joe Rogan Experience-nek adott legfrissebb interjújában ugyanis elárulta, miként is állna hozzá egy ilyen megbízáshoz:

„Vitán felülinek gondolom, hogy újra elvállaljam mindezt. Úgy érzem mindent kihoztam ebből a karakterből, és csupán valami hatalmas nagy nyomás hatására tudnám csak újra elvállalni, egyébként is mással szeretnék foglalkozni a jövőben.”

Ha Vasemberként nem is, egy másik ikonikus szerepében, Sherlock Holmes-ként még jó eséllyel visszatérhet Robert Downey Jr., legújabb filmje, a Dolittle pedig már a hazai mozikba is megérkezett.