Ezen a héten a Netflixen: 8 kiemelt új film, sorozat és évad, amire érdemes odafigyelni (október 14-20)

Ezen a héten is érdemes lesz körülnézni a Netflix újdonságai közt, hiszen nyolc sorozat és film debütál a következő napokban a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. Az újdonságok közt ott van a GYILKOS VAGYOK sorozat ötödik évada vagy Az igazság ára harmadik évada is.

E héten debütál a Netflixen a lengyel A bankrablás. A 90-es évek elején egy leszerelt rendőrtiszt lehetőséget kap arra, hogy visszanyerje korábbi életét, ha cserébe elfogja a bank elleni támadásért felelős csoportot. Mivel egy fiatal rendőrnőt bíznak meg az üggyel, a nyomozónak gyorsan kell cselekednie, mert a média is felkapta az ügyet.

A Gyilkos vagyok című dokumentumsorozatban halálra ítélt rabok mesélik el a saját történetüket, hol siklott félre minden, mi vezetett oda, hogy kioltsák valaki más életét. Az ötödik évadban újabb elítéltek történeteit ismerhetjük meg.

Szintén a dokumentumfilmek táborát fogja erősíteni a Sweet Bobby: My Catfish Nightmare. Egy nő online udvarlása nyugtalanító fordulatot vesz, amikor romantikus érdeklődése sötét titkot és baljós indítékokat rejt, ami egy gyötrelmes megpróbáltatáshoz vezet.

A Gundam: Rekviem a bosszúért pedig az animációs filmek kedvelőinek lehet majd izgalmas. 0079-ben a Zeon Hercegség fellázad a Földi Föderáció ellen, és háborút robbant ki. 11 hónap elteltével a Föderáció elfoglal egy Zeon bázist Kelet-Európában, amikor egy vegyes zászlóalj megindul a bázis visszafoglalására.

A népszerű Az igazság ára című krimisorozat a harmadik évadjával tér vissza. Egy Julian La Cosse nevű férfit vádoltak meg a lány meggyilkolásával, és ő hívta fel Mickeyt, hogy képviselje őt – Gloria tanácsára. Azt állítja, ártatlan.

Egy argentin komédia is belefér, már a címét is imádjuk: Az ember, aki imádta a földönkívülieket. Buenos Airesben José de Zer újságíró és Chango operatőr egy furcsa lánykérés után Córdobába utazik. A hegyek között egy leégett területen egy népszerű hírműsor számára egyre bizarrabb, megrendezett jelenetekkel ábrázolnak egy állítólagos idegen látogatást.

Egy mindössze 25 perces rövidfilm, a Tea Turner: Fordulópont is debütál a héten. Jon McCann, a város Bridesburg negyedéből származó Phillies-szurkoló és a „The Philly Captain” néven ismert tartalomkészítő története, aki az álló ováció élére állt.

Végül, de nem, utolsósorban egy romantikus vígjáték is jön egyenesen Dél-Afrikából! A boldogság természete főhőse Princess, aki épp betölti a negyvenet. Mindez egy visszafogott eseménynek indult Princess számára, de amikor a legjobb barátnője egy felejthetetlen bulit rendez neki, az egész világa felborul.

#8

dráma | romantikus | vígjáték

Netflix

A negyvenedik életévének betöltése egy visszafogott eseménynek indult Princess számára, de amikor a legjobb barátnője egy felejthetetlen bulit rendez neki, az egész világa felborul. több»

#7

dokumentum | életrajzi | rövidfilm

Jon McCann, a város Bridesburg negyedéből származó Phillies-szurkoló és a „The Philly Captain” néven ismert tartalomkészítő története, aki az álló ováció élére állt. több»

#6

dráma | életrajzi | vígjáték

Netflix

Buenos Airesben José de Zer újságíró és Chango operatőr egy furcsa lánykérés után Córdobába utazik. A hegyek között egy leégett területen egy népszerű hírműsor számára... több»

#5

dráma | krimi | misztikus

Netflix

Egy Julian La Cosse (Devon Graye) nevű férfit vádoltak meg a lány meggyilkolásával, és ő hívta fel Mickeyt, hogy képviselje őt – Gloria tanácsára. Azt állítja, ártatlan. több»

#4

akció | animáció | kaland

Netflix

0079-ben a Zeon Hercegség fellázad a Földi Föderáció ellen, és háborút robbant ki. 11 hónap elteltével a Föderáció elfoglal egy Zeon bázist Kelet-Európában, amikor egy... több»

#3

dokumentum

Netflix

Egy nő online udvarlása nyugtalanító fordulatot vesz, amikor romantikus érdeklődése sötét titkot és baljós indítékokat rejt, ami egy gyötrelmes megpróbáltatáshoz vezet. több»

Rendező: Lyttanya Shannon
Szereplők: Hemma Gulhane
#2

dokumentum | krimi

A nagymamáját megölő férfitól kezdve a fegyveres rablóig, aki azt állítja, hogy nem tudta, hogy a fegyvere meg van töltve, az elítélt gyilkosok első kézből emlékeznek vissza... több»

#1

56 A bankrablás  (2024)

(7)

dráma | krimi

Netflix

A 90-es évek elején egy leszerelt rendőrtiszt lehetőséget kap arra, hogy visszanyerje korábbi életét, ha cserébe elfogja a bank elleni támadásért felelős csoportot. Mivel egy... több»