A Sony Pictures bemutatta az Mágikus, merész, meseszép utazás című romantikus film előzetesét, amelynek főszereplői Margot Robbie és Colin Farrell. A film várhatóan szerptember 18-án érkezik a mozikba. A trailer megtekinthető cikkünk végén.
A romantikus-fantasztikus filmet Kogonada rendezte. A szinopszisból egyelőre annyit tudhatunk meg a filmről: „egy képzeletgazdag történet két idegenről”. Farrell azonban a Collidernek elmondta, hogy a film „valamiféle szerelmi történet, de nem tipikus értelemben. Határozottan mágikus realizmus. Egy olyan világban játszódik, amit ismerünk, de eléggé elrugaszkodott a valóságtól ahhoz, hogy meseszerű, játékos helyekre is elkalandozzon. Arról szól, hogy valaki visszatér a múlt néhány meghatározó pillanatához – vagy inkább lehetőséget kap arra, hogy újra átélje azokat” – idézi a Variety.
A szereplőgárdában feltűnik még Jodie Turner-Smith, Sarah Gadon, Hamish Linklater, Lily Rabe, Phoebe Waller-Bridge és Billy Magnussen.
Kogonada korábban a Búcsú Yangtól című sci-fi családi drámát rendezte, amelyben Farrell és Turner-Smith is szerepeltek, valamint a 2017-es Columbust. Emellett az ő nevéhez fűződik az Apple TV+ Pacsinkó című sorozatát is. A forgatókönyvet Seth Reiss írta, akit A menü és A rezsim kapcsán ismerhetünk.
A film Margot Robbie első filmszerepe a 2023-as kasszasiker Barbie óta. Azóta producerként dolgozott Emerald Fennell: Saltburn, Megan Park: My Old Ass című filmeken és Jimmy Warden 2025-ös thrillerjén, a Borderline-on. Robbie-t a 2026-os Wuthering Heights feldolgozásban is láthatjuk majd, ahol Jacob Elordi, az Eufória sztárja lesz a partnere.
Farrell legutóbb idén nyert SAG-díjat az HBO Pingvin című sorozatában nyújtott alakításáért, amelyben Oz Cobbot formálta meg. Emellett 2027-ben a Batman 2 című filmben láthajtuk majd.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

dráma | fantasy | kaland | romantikus
Történetünk központjában Sarah (Margot Robbie) és David (Colin Farrell) állnak, akik egy közös barát esküvőjén találkoznak. Egy különös fordulat nyomán David GPS-ének... több»
Szereplők: Margot Robbie, Colin Farrell, Kevin Kline, Sarah Gadon, Hamish Linklater