2019.05.28   szerző: csd   hozzászólások: 0

Négy filmadaptációt is megért  Choderlos de Laclos 1782-ben megjelent regénye, a Veszedelmes viszonyok. Először 1959-ben Roger Vadim adaptálta a könyvet az eredeti címmel, majd 1988-ban Stephen Frears, 1989-ben pedig Miloš Forman készített a történetből filmes változatot. Most azonban a négy közül a legkésőbbi és egyben talán a legátütőbb feldolgozással foglalkozunk, amely Kegyetlen játékok címmel került a mozikba.

Kegyetlen játékok – Maga a rendező könyörgött Reese Witherspoonnak a szereplésért

A történet szerint Kathryn és mostohabátyja, Sebastian tökéletes példája az unatkozó gazdag elitnek, akiknek legkedvesebb időtöltése, hogy szórakozásképp ördögi tréfákat űznek a náluk fiatalabb és naivabb társaikból. Kathryn legújabb célpontja pedig nem más, mint az iskolaigazgató lánya, Anette, aki nemrég egy cikket írt arról, hogy a házasságáig szeretne szűz maradni. Kathryn fogadást köt Sebastiannal, amennyiben sikerül elcsábítania a lányt, úgy őt is megkaphatja, ellenben a fiú elveszítheti szeretett Jaguarját. A dolgok közben azonban teljesen megváltoznak.

Bár a film egyszerre tud drámai és romantikus, olykor pedig talán még humoros is lenni, a történetet szinte végig sötét hangulat jellemzi, amelyre az alkotók a többnyire sötét képi világgal is ráerősítettek. A cselekményben viszont Anette karaktere a naivitáson túl csakugyan a tisztaság és az érintetlenség metaforájaként értelmezhető, hiszen a lányt alakító Reese Witherspoon szinte mindig világos ruhában látható.

Ritkábban esik szó azonban arról, hogy az akkor fiatal színésznő kissé vonakodott elvállalni a szerepet. A Sebastiant alakító Ryan Phillippe mutatta be barátnőjét a film rendezőjének, Roger Kumble-nek. Kumble pedig tökéletesnek találta Witherspoont a szerepre, így egy vacsorára hívta őt, hogy megbeszéljék a részleteket. Az est folyamán azonban túl sok alkoholt fogyasztottak mindketten, míg végül a rendező szó szerint térden állva könyörgött Witherspoonnak, hogy vállalja el a szerepet. Minderről maga Kumble vallott egy 2014-es interjú során. „Tökéletes leszel, az egész pedig mindössze 15 napig tart majd, mondtam akkor”, nyilatkozott a rendező.

Bár a Kegyetlen játékok további két folytatást is megért, a második részben ráadásul Amy Adams is feltűnt vezető szerepben, sajnos azonban egyik epizód sem tudta megismételni az eredeti rész sikerét.

dráma | romantikus

Kathryn (Sarah Michelle Gellar) és mostohabátyja, Sebastian (Ryan Phillippe) az unatkozó és gazdag elit tökéletes testvérpárja. Szórakoztatásul mindenféle ördögi játékot... több»