Bár Johnny Depp ázsiója az utóbbi években egy kissé megzuhant, kétségtelenül Hollywood egyik legnagyobb csillagáról van szó. A színész több mint száz alakításon van túl a ’80-as években indult karrierje során és természetesen az ekkora számok törvénye alapján be-becsúszott néhány rosszabb film is. És néhány borzasztó pocsék is.

A Rotten Tomatoes oldala külön jegyzi a kritikusok és a nézők véleményét. Ezek többnyire viszonylag együtt szoktak mozogni, de vannak olyanok is, amikor egyik fél imádja, a másik pedig gyűlöli az adott filmet. Valami hasonló helyzet állt elő Johnny Depp 2018-as filmje, a Richard búcsút mond kapcsán is.

A sztori egy teljesen hétköznapi, szabálykövető egyetemi professzorról szól, akivel közlik, hogy már csak fél éve van hátra. A sokkoló hír hallatán a professzor úgy dönt, ideje elfelejteni az eddigi életét és felrúgni minden szabályt, hogy élete utolsó hat hónapja igazán emlékezetes és tartalmas legyen.

A kritikusok egyöntetűen úgy vélik, hogy ez Johnny Depp karrierjének eddigi legmélyebb bukása, amit a Rotten Tomatoes oldalán kapott 10 százalék elég jól mintáz. Sokan azt hozták fel a film kapcsán, hogy annak sekélyes karaktereit és semmitmondó cselekményét kizárólag Johnny Depp karaktere köré építették fel. Ráadásul sokak szerint a színész eleve rossz választás volt a szerepre, a mesterségesen generált érzelmek miatt eleve nem is játszhatott őszintén. Szintén nagyon sokan emelik ki, hogy a filmben félig-meddig bújtatott nőgyűlölet is felfedezhető, ami szintén elítélendő.

A Richard búcsút mond azonban a jelek szerint csak a kritikusoknál verte ki a biztosítékot. A Rotten Tomatoes oldalán a rajongóktól már sokkal pozitívabb, 78 százalékos tetszési indexet kapott. Itt, a Mafabon a kettő között áll e mérce a maga 47 százalékával, ami valószínűleg közelebb áll a film minőségét illető valósághoz.

Egyébként Johnny Deppnek nem ez az egyetlen filmje, amit a kritikusok jó mélyre húztak és bekerült a Rotten Tomatoes 20 százalék alatti szégyenkategóiájába. Ilyen a Bikinivadászok, Az asztronauta, a Transzcendens és a Mortdecai is.