Netflix: Ezt a 10 sorozatot nézi most az egész világ, Emily labdába sem rúgott az első helyért (szeptember 9-15)

Továbbra is tarol a Netflix előfizetők körében A tökéletes pár című krimi sorozat, amely a szeptember 9-15-i időszakban 21,9 millió megtekintést hozott össze.

Susanne Bier rendezésében készült széria cselekménye Nantucket festői New England-i környezetébe kalauzolja a nézőt, mindemellett hangulatával Rian Johnson Tőrbe ejtve című krimijét idézi meg. Történetünk azzal veszi kezdet, hogy egy menyasszony az esküvője előtt egy holttestre bukkan, a későbbiekben pedig nyilvánvalóvá válik, hogy a gyilkos a vendégek között van.

Mondani se kell, hogy A tökéletes pár mennyire parádés szereposztást kapott, hiszen Nicole KidmanDakota Fanning és Liev Schreiber mellett a széria további szerepeiben Isabelle AdjaniEve HewsonJack ReynorAlfredo Tavares és Meghann Fahy láthatók.

A sorozat a maga közel 22 milliós megtekintésével jócskán maga mögött hagyta a mezőnyt, a második helyen ugyanakkor nem mellékesen az Emily Párizsban - 4. évada végzett 11,5 millió megtekintéssel, és amelynek ötödik évadát épp a napokban jelentette be a Netflix. A harmadik helyet pedig a korábban már nagy sikert aratott A szökés - 1. évada szerezte meg 4,7 millió megtekintéssel.

A teljes listát lentebb találjátok, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk! 

dráma | krimi | misztikus

Egy pazarnak ígérkező esküvő katasztrófába torkollik, mielőtt még elkezdődhetne, ugyanis egy holttestet találnak Nantucket kikötőjében néhány órával a szertartás előtt. A... több»

#10

akció | dráma | krimi | misztikus | thriller

Scofield és Mahone ezúttal a világ egyik legveszélyesebb börtönében, a Sonaban találják magukat, ahol a rabok minden nap a túlélésért küzdenek. Úgy tűnik, innen már nincs... több»

1,7 millió megtekintés
#9

akció | animáció | kaland | vígjáték

Netflix

Láthatjuk a versenyzők legújabb generációját, akik észbontó futamokat, extrém kaszkadőr mutatványokat és izgalmas kihívásokat élnek át. több»

2,2 millió megtekintés
#8

kaland

Netflix

Újabb versenyzők szállnak szembe a természettel, de ami a legnehezebb – társaikkal és önmagukkal is. több»

2,2 millió megtekintés
#7

akció | dráma | krimi | misztikus | thriller

Michaelnek és bátyjának sikerült elmenekülnie Fox Riverből, a nyomukba azonban egy különleges ügynök ered, akik valószínűleg átlátja az ő terveiket. több»

2,8 millió megtekintés
#6

dokumentum | krimi

Netflix

Megrázó történetek árulásról, erőszakról és csalásról tanúvallomásokon, testkamerás felvételeken és újrajátszásokon keresztül. A sorozat feltárja a szörnyű múltbéli... több»

2,8 millió megtekintés
#5

63 KAOS  (2024)

(8) (3)

dráma | fantasy | vígjáték

Netflix

A sorozat merész, fekete humorral fűszerezett újragondolásban prezentálja a görög mitológiát. Adott egy látszólag mindenható Zeusz, aki nagyon bizonytalan és bosszúálló,... több»

3,4 millió megtekintéssel
#4

valóságshow

Netflix

Az ügynökök visszatértek! Ebben az évadban a tét magasabb, mint a tetőtéri kilátás. Ki fog a csúcsra törni, és ki fog összeomlani a nyomás alatt? több»

4,4 millió megtekintéssel
#3

akció | dráma | krimi | misztikus | thriller

Michael Scofield önként hagyta magát elfogatni egy sikeres bankrablás után, börtönbüntetését pedig kérvényezte, hogy a Fox Riverben tölthesse le, ahol a bátyja is raboskodik. A... több»

4,7 millió megtekintéssel
#2

dráma | romantikus | vígjáték

Netflix

Camille és Gabriel félresikerült esküvőjének drámai eseményei után Emily teljesen kiborul: Két férfi iránt is erős érzelmeket táplál, de most Gabriel gyermeket vár az... több»

11,5 millió megtekintéssel
#1

74 A tökéletes pár  (2024)

(14) (5)

dráma | krimi | misztikus

Netflix

Egy pazarnak ígérkező esküvő katasztrófába torkollik, mielőtt még elkezdődhetne, ugyanis egy holttestet találnak Nantucket kikötőjében néhány órával a szertartás előtt. A... több»

21,9 millió megtekintés