Úgysem találod ki, melyik 2017 első felének legjövedelmezőbb filmje

Az év feléhez érkezve a The Wrap elkészített egy összeállítás az idei év legjövedelmezőbb filmjeiről, mely bőven tartogat meglepetéseket.

Nem kis meglepetésre a Tűnj el! című kritikus- és közönségkedvenc horror lett az elmúlt félév legjövedelmezőbb filmje a bevétel és a költségvetés tükrében. A produkció 630 százalékos hozammal büszkélkedhet, ami egészen rendkívüli arány. Jordan Peele filmjén kívül egyetlen olyan produkció volt, ami hasonló teljesítményt tud felmutatni, mégpedig M. Night Shyamalan thrillerje, a Széttörve, mely 610 százalékos hozamot tudott felmutatni.

Peele 4,5 millió dollárból forgatta le filmjét, mely világszerte több mint 252 milliót kaszált, míg Shyamalan 9 millióból gazdálkodott, mely mellé 277 milliós dolláros összbevételt termelt ki.

Az idei év eddigi legnagyobb bevételű filmje, A Szépség és a Szörnyeteg 1,26 milliárd dollárral járult hozzá a Disney sikereihez, ami a 160 milliós büdzsé mellett is 400 százalék feletti megtérülési arányt jelent.  

Kíváncsi vagy a több helyezettre? Kövess minket, ugyanis holnapi top25-ös listánkban a legjövedelmezőbb 2017-es filmek rangsorával várunk.