Lássuk, a filmek terén hogy alakul a hét elején a Netflix nagy TOP3-asa! Első a friss francia thriller, az Ad Vitam (galériánkban), második A kis kedvencek titkos élete 2, míg harmadik helyen a Szerelmi átverés áll. De mit tudunk az első helyezettről, melynek társszerzője nem más, mint a César-díjas Guillaume Canet (aki egyben a főszerepet is eljátssza).
Az Ad Vitam nem csupán egy akciófilm. A sztori ötlete Guillaume Canet-nek egy korábbi filmje forgatása előtt, a csendőrség egyik kiképzőközpontjában folytatott felkészülése során jutott eszébe, többek között Thibault Leveque-kel. Leveque később egy másik film forgatásán találkozott újra Canet-vel, és akkor már fegyverekre szakosodott kellékesként dolgozott.
Ez a kényszerű pályamódosítás (amely egy súlyos sérülést követően jött el Leveque életébe) mélyen megérintette a francia színészt, és ez adta végül az Ad Vitam forgatókönyvének ötletét.
„Ezeknek a csendőröknek az átképzése meglehetősen fájdalmas. Amikor hallgattam, ahogy mesél az útjáról és az „előtte” és „utána” életének változásáról, azonnal megtaláltam az anyagot egy fantasztikus forgatókönyvhöz” - mondta Canet.
Mi kell az akcióhőssé váláshoz?
Rodolphe Lauga filmjében Guillaume Canet egyik akciójelenetből a másikba csöppen és intenzív edzésprogramja megmutatkozik a vásznon, mivel pályafutása során még soha nem láthattuk őt ilyen fizikai állapotban. Az, hogy Canet saját maga hajtotta végre a kaszkadőr mutatványokat, különösen a légieket, annál is lenyűgözőbb, mivel a forgatás előtt magasságfóbiában szenvedett. De a speciális edzővel és a GIGN tagjaival való edzésnek köszönhetően le tudta győzni a félelmét, és saját szavaival élve valóra váltotta „gyermekkori álmát”.
Az inspiráció forrásai
Jean-Paul Belmondo volt az, aki meggyőzte Guillaume Canet-t, hogy játssza el ezt a fajta karaktert. A legendás francia színész hallott a színész/rendező extrém sportok iránti szenvedélyéről, és azt javasolta, hogy személyiségének ezt az aspektusát emelje ki egyik filmjében.
Egyébként Belmondo több filmje köztük A Profi és a Top Gun: Maverick, valamint Tom Cruise munkássága is inspirálta, mind a film hangvételét, mind a Canet saját kaszkadőrmutatványok iránti vágyának megvalósítását.
A háttérben
Az Ad Vitam nagy költségvetésből gazdálkodhatott, ami lehetővé tette, hogy a legvalószínűtlenebb helyszíneken forgassanak. A film nyitójelenetében Guillaume Canet lezuhan a montmartre-i Sacré-Coeur-bazilika tetejéről. A csúcsjelenetet pedig, a Versailles-i kastély kertjében vették fel.
A forgatási engedélyeket nehéz volt megszerezni, különösen azért, mert a forgatásra nem sokkal a párizsi olimpiai játékok kezdete előtt került sor: „A Sacré Coeur esetében a végsőkig minden bizonytalan maradt: néhány nappal a forgatás előtt még mindig nem kaptunk engedélyt arra, hogy ott forgassunk, pedig ez a film nyitójelenete!” - magyarázza Guillaume Canet a sajtóanyagban.
Végül a film elkészült és a Netflixen debütált, így még szélesebb közöséghez juthat el. Ha pedig valóban követi az olyan nagyjait a francia filmgyártásnak, mint A profi és Belmondo más, világszínvonalú filmjei, akkor méltán tarthat igényt a régivágású, izgalmas, európai akciófilmek kedvelőinek és, úgy általában a jó akciófilmek szerelmeseinek figyelmére!
A film - ahogy mindig - indítható a mafab adatlapjáról, ha van Netflix előfizetésetek, további friss hírekért és ajánlókért pedig, csak görgessetek lejjebb!

72 Ad Vitam (2025)
Miután megmenekült egy gyilkossági kísérlet elől, Franck Lazareffnek meg kell találnia feleségét, Leót, akit egy titokzatos fegyveres csoport elrabolt. A múltja utoléri, és... több»
Szereplők: Guillaume Canet, Zita Hanrot, Johan Heldenbergh, Nassim Si Ahmed, Alexis Manenti