Inváziós sci-fivel tele van a padlás. Inváziós vígjátékból is meg lehet pakolni egy polcot. Mégis azt mondjuk, hogy a Kikapcsolódás a világból (Védd magad, jönnek!) megér egy misét. Már csak azért is, mert immár magyarul is megnézhető.

A történet akár egész elgondolkodtató is lehetne, ha nem egy vígjátékról és főleg nem egy inváziós vígjátékról lenne szó. Mert bizony itt ez a helyzet. A sztori középpontjában egy fiatal brooklyni pár áll, akiknek egy nap elege lesz az állandó közösségi létből, hogy mindig online kell lenniük, hogy mindenről azonnal tudomást szerezzenek. És míg egész életüket a társadalom modernkori trendjeinek elvárásai szerint élik, szép lassan elveszítik a kapcsolatot egymással. Ezt megelőzendő úgy döntenek, hogy dobják az összes kütyüt, lelépnek a világhálóról és elvonulnak a világ elől egy erdei kis viskóba, hogy ott újra egymásra találjanak.

Ez az a rész, amin akár el is gondolkodhatnánk, ami önmagában nem is hangzik olyan rosszul. Sokunkra ráférne egy ilyen kikapcsol(ód)ás. Igen ám, csakhogy hőseink a nagy lelépést pont akkora időzítik, amikor minden másnál fontosabb lenne naprakésznek lenni a világ híreiből: a bolygót ugyanis idegenek támadják meg, és míg ők elvonultak a világ elől, addig a világban épp invázió zajlik.

A Kikapcsolódás a világból (Védd magad, jönnek!) ugyan már jó fél éve megjelent, de immár magyarul is meg lehet nézni. Erre egyelőre csak a Telekom TV GO szolgáltatásán keresztül van lehetőség, de abszolút megéri. Még ha a szavazatok talán nem is ezt mutatják.