Királydráma

2021.08.26 09:18 Artemisia Olvasottság: 433x

8

Az Amerika kapitány: Polgárháborúban bemutatkozott ígéretes karakter, T'Challa, vagyis Fekete Párduc megkapta egész estés kalandját, mely a mesés Wakanda Királyságába kalauzol egy high-tech királydráma erejéig. A történet mindössze egy héttel a szokoviai egyezmény aláírását megzavaró merénylet után veszi fel a fonalat, tehát időrendben a Polgárháború és Bosszúállók: Végtelen háború eseményei közé tehető.

A film első számú erőssége a világépítés, bámulatos részletgazdagsággal ábrázolja Wakanda társadalmát és kultúráját. Királyválasztás, hierarchia, koronázási rítusok, törzsi szokások, hiedelemvilág, némi wakandai történelem; mindezek mellett pedig példaszerűen oltja a modern sci-fi elemekbe a hagyományos afrikai kultúrát. A Marvel-filmektől megszokhattuk, hogy nem lehet panasz a látványra, de a Fekete Párduc látványvilága minden eddigin túltesz, talán Asgard látványa hasonlítható hozzá. Futurisztikus, szaturált, egyszóval: gyönyörű. Az akciójelenetek jól koreografáltak, látványosak, a mennyiségükkel és a megoszlásukkal sincsenek problémák, a modern vibránium-technológia bemutatása pedig nagyon menő.

A másik aduásza a karakterábrázolás: a Polgárháborúban mindössze a bosszúvágytól vezérelt T'Challa végre kibontakozhat, Chadwick Boseman pedig a Polgárháborúban nyújtottnál egy sokkal árnyaltabb és komplexebb alakítást produkál. Lupita Nyong'o szintén remekül alakít, illetve feltétlenül említést érdemel Danai Gurira karakteres játéka, aki T'Challa testőreként a szerepéhez képest látványosan lopja a show-t. Tiszteletét teszi Forest Whitaker is, aki a rövid szerepéhez képest szintén emlékezetesen alakít. A hobbit-trilógia Bilbó és Gollam párosa, Martin Freeman és Andy Serkis is felbukkan, mindketten szórakoztató szegmenseket nyújtanak, utóbbinak különösen jól áll Ulysses Klau szerepe, kár, hogy viszonylag kevés ideig van képernyőn.

T'Challa húga, Shuri viszont roppant idegesítő, Letitia Wright játéka ide vagy oda. A csekély humorért is ő felel elsősorban, de nem a humor hiányával van probléma, elvégre egy drámai történettel van dolgunk, hanem azzal, hogy az a kevés poén is inkább kínos, mint vicces, és rendre rossz helyeken sütik el őket (pl. édesapjuk halála utáni első találkozásukkor rögtön viccelődnek a testvérek, vagy épp egy izgalmas autósüldözésből zökkentenek ki, ahogy a különben egészen szellemes Amerika kapitány utalás is a lehető legrosszabbkor hangzik el).

Zene tekintetében két vonalat képvisel, azonban a nagyvárosi jeleneteket aláfestő rapzene nem működik, oda nem illő hatást kelt, hiába épített rá Kendrick Lamar egy egész albumot. Viszont a népi-törzsi afrikai rigmusok nagyon eltalálták a hangulatot. Mondanivalója tekintetében látszik, hogy szeretne aktuális lenni, és olyan társadalmi kérdéseket vet fel, melyekkel nem igazán foglalkoztak eddig szuperhős mozik. Bár talán a készítők valóban igyekeztek rejtettebb üzeneteket belecsempészni (melyek átadására természetesen nem alkalmas egy Marvel-film), objektíven nézve a film megjelenése idején kialakuló rasszista botrányok alaptalanok, és mindössze utólagos belemagyarázás eredményei. A film fekete színészeket vonultat fel, mert egy elzárt afrikai királyságban játszódik, melyet 1966-ban alkotott meg Stan Lee és Jack Kirby. Wakanda és a Fekete Párduc korántsem a mai mozgalmak szülöttei.

A történet antagonistája, Erik Killmonger felvet ugyan olyan kérdéseket, mint a rabszolgaság vagy az elnyomás, de ez korántsem azt jelenti, hogy a film készítői is hasonló véleményen vannak, ezek mindössze a karakter érzései és indítékai, illetve ezek is szerepelnek közöttük, mert főként a személyes bosszúvágy hajtja. Erik Killmongert több kritika is a Marvel-filmek eddigi legjobb főgonoszaként aposztrofálta. Ez igazából nem állja meg a helyét. A karaktert a düh, a bosszúszomj és a világuralomra törés hajtja, ami korántsem egyedi sem a MCU-ban, sem egyéb szuperhősmozikban. Befigyel egy gyermekkori trauma, ami ugyan megkönnyíti a vele való empátiát, de korántsem avatja a legjobb antagonistává a Marvel Univerzumban. Ettől függetlenül még nagyon is ütőképes és karizmatikus figura, és Michael B. Jordan olyan átéléssel alakítja, mintha egyenesen rászabták volna a szerepet.

Erik karaktere ezenkívül rávilágít az oly alaposan kidolgozott wakandai kultúra logikai hibáira is. Pl. a koronát és a Fekete Párduc címet ezek szerint bárki megszerezheti, nem öröklés után adódik tovább. Wakanda erős és fegyelmezett állam, melyen roppant súlyos felelősség nyugszik, az atomnál is erősebb vibránium-készlet védelme. Ennek ellenére önként és kérdés nélkül kiszolgáltatják az országot és a vibrániumot egy jogtalan trónbitorló – merthogy Erik T'Chaka öccsének a fia, vagyis T'Challa, mint a korábbi király elsőszülött fia, törvényesen is Erik előtt van a sorban, ráadásul Erik apja áruló volt, az anyja pedig nem is wakandai, a wakandaiak felelősségtudatáról, melynek az az alapja, hogy vigyáznak, nehogy rossz kezekbe kerüljön a vibránium, már ne is beszéljünk – követelésének, aki nem is titkolja, hogy világuralomra akar törni a vibránium segítségével. T'Challa még életben van, és nem is adta fel a küzdelmet, vagyis jog szerint még uralkodó, a népe mégis rátámad Erik parancsára, noha tudják, hogy mi Erik szándéka. Mindezt pedig a Marvel-történelem kritikus időszakában, a Végtelen háború előtt teszik. Beláthatatlan következményi lettek volna, ha Wakanda vibrániuma Thanos kezébe kerül.

Ezen következetlenségek megbontják a film egységét, és felemás hangulatot kölcsönöznek neki. Természetesen ez egyben a film legnagyobb csavarja is, mely megkavarja a cselekmény addigi folyását, és végül helyreáll a rend, szóval különösebben nem von le a film élvezeti értékéből és szórakoztató faktorából. És amellett, hogy egy hibáival együtt is nagyszerű eredettörténet a Fekete Párduc számára, és remek megalapozása egy különleges Marvel-helyszínnek, a Fekete Párduc a 2020. augusztus 28-án tragikusan elhunyt Chadwick Boseman színészi pályájának kiteljesedése és méltó emléke is.