Közösség

Vélemény:

 

78 Wonder Woman

(2017)

Wonder Woman

 
MMcFly2015   2017.06.08 13:55
0

Semmit nem tudtam a Csodanő sztorijáról, a képregények távol állnak tőlem, így kifejezetten örültem, hogy elkészült ez a film is. A Batman vs Superman c. filmben minden, ami értékelhető (csak) Csodanő volt, viszont nem sok mindent tudtunk meg róla. Mostanáig. A görög mitológiával kivagyok békülve, nem vette el a kedvemet az amazonok és istenek bemutatása. Az amerika kapitány első része anno, azért tetszett, mert elugrott a megszokott környezettől, és a múltba repített minket. Végre itt is a történelembe ,,szuperhősködünk". Érzékelhető volt, hogy az eddigi kritikák miatt, a humort is nagy számban bele kellett csempészni a filmbe, viszont több esetbe nálam elvérzett - vagy túl fárasztóvá tették a jelenetet. Piszok látványos csaták, és elég izgalmas történet bontakozott ki a sztori előrehalattával, Wonder Woman meg egyre szerethetőbb karakteré nővi ki magát a naivitásával, jóindulatával (és nem utolsó sorban, a kinézetével). A végén sajnos megkaptunk mindent, ami miatt a DC annyi negatív kritikát kapott, ezt nagyon sajnálom a fináléban, de még így is az Acélember, Batman vs Superman után bizonyított, van remény a jövőre nézve. Ennyi bukás után egy kicsit talán túl van értékelve, viszont biztos vagyok benne, hogy még a nagy DC ellenes nézőknek is nyújt szórakozást.