Közösség

Vélemény:

 

30 Egy Minecraft film

(2025)

gyerekeknek szánt családi film

 
Jazzmind   2025.06.26 22:16
0

A Minecraft film egy vidám, színes, energikus számítógépes adaptáció. Családi filmnek készült, elsősorban a gyerekek számára. A közönségkritika vegyes, ami abból is fakad, hogy ha egy felnőtt nézi meg, és valami mélyebbre vágyik, mint a Last of Us esetében, kevésbé fogja megkapni, ezért lepontozza a filmet. Az alapvető emberi értékek a filmben megjelennek. A karakterek szerethetőek. Családi programnak teljesen jó megnézni a gyerkőccel, akihez így közelebb is lehet kerülni, hiszen sok gyereknek (felnőttnek) ez az egyik kedvenc játéka. Jack Black Steve-ként lendületes energiát hoz a vászonra, mint minden filmjében, Jason Momoa egy szerethető fickót alakít, aki a filmben többször megmutatja, hogy anno micsoda gamer volt a maga idejében, a film végére megtalálja újra a lelki egyensúlyt, és új barátokra lel. A CGI remekül tükrözi a játékvilágot, úgy, hogy aki addig nem próbálta ki a játékot, így talán kedvet kaphat hozzá, hiszen kreatívan eltölteni az időt mindig jó. Nem ez lesz életem kedvenc filmje, de semmiképpen sem húznám le az értékelését átlag alattira.