Közösség

Vélemény:

 

70 Álmaim asszonya

(1993)

Mire gondolt a rendező?

 
Kinga Kecskeméti   2023.12.31 19:50
0

Az esélytelenek nyugalmával néztem végig a filmet, mert belőlem nem azt váltotta ki, amit kellett volna. Nekem az első perctől kezdve nem volt szimpatikus a csábos mosolyú, jólfésült James Spader, mert valahogy végig olyan kifejezéstelennek éreztem a tekintetét. Lena meg amennyire gyönyörű volt, legalább annyira szomorú is, egyáltalán nem éreztem őt a nagy intrikusnak, avagy a végzet asszonyának, inkább egy meg nem értett, unatkozó feleségnek, aki ráadásul lelkileg sérült. Esküszöm, néha meg is sajnáltam. Nem értem, egyáltalán mit is akart a rendező ezzel az egésszel, számomra nagyon férfipárti színezete volt a filmnek. Úgy látszik, a nőkből meg csak két fajtát ismer, a hűséges, odaadót, aki még váláskor is babusgatja a férjecskéjét, a másik meg az érzéketlen végzet asszonya. Háát a nők ennél jóval összetettebbek. Gondolom, sejtette is rendező, hogy nem ilyen egyszerű a képletünk, ezért aztán gyorsan eltette láb alól a „delikvenst”, hogy ne kelljen rajtunk – nőkön – sokat agyalnia. Bocs, ezt nem bírtam kihagyni.