A Zsivány Egyes különös jószág. Olyan, mint egy köztes fejezet egy nagy regényben, amit utólag írtak hozzá, hogy ki legyen töltve egy űr az epikus cselekményben. A Star Wars univerzum kicsit sötétebb, földközelibb oldalát mutatja – szép gesztus, jó ötlet. Csak épp a film maga inkább „érdekes”, mint „nagyon jó”. A karakterek… Nos, ők inkább eszközök, mint személyiségek. Jyn Erso története elvileg érzelmes, de valahogy a film mégsem tud vele igazán mélyre menni. K-2SO szórakoztató, Cassian Andor funkcionális, a többiek emléktáblára valók – és nem azért, mert annyira szeretjük őket. Inkább, mert valahogy mindenki egy komor háttérfigurává válik a saját filmjében. És akkor megjelenik Darth Vader. Nem sokat van a vásznon, de amikor igen, akkor minden mást elfelejtünk. Nem csak jelen van, súlya van. A folyosós jelenete, ahol a lázadók egyenként hullanak el előtte, mint dominók, konkrétan a modern Star Wars-filmek egyik legemlékezetesebb momentuma. Az a néhány perc annyi atmoszférát, feszültséget, karizmát pumpál a filmbe, hogy hirtelen úgy érezzük: na, ez az a galaxis, amit ismerünk. 6/10 – egy korrekt, sötétebb tónusú Star Wars-film, amit a vége ment meg. Ha Vader nincs, akkor ez egy átlagos, kicsit üres szándéknyilatkozat marad. Így viszont lett belőle egy kevésbé csillogó, de legalább karakteres darab az univerzumban. És a végére kiderül: néha elég egy ikonikus alak, hogy az Erő tényleg egyensúlyba kerüljön.
A Zsivány Egyes különös jószág. Olyan, mint egy köztes fejezet egy nagy regényben, amit utólag írtak hozzá, hogy ki legyen töltve egy űr az epikus cselekményben. A Star Wars univerzum kicsit sötétebb, földközelibb oldalát mutatja – szép gesztus, jó ötlet. Csak épp a film maga inkább „érdekes”, mint „nagyon jó”. A karakterek… Nos, ők inkább eszközök, mint személyiségek. Jyn Erso története elvileg érzelmes, de valahogy a film mégsem tud vele igazán mélyre menni. K-2SO szórakoztató, Cassian Andor funkcionális, a többiek emléktáblára valók – és nem azért, mert annyira szeretjük őket. Inkább, mert valahogy mindenki egy komor háttérfigurává válik a saját filmjében. És akkor megjelenik Darth Vader. Nem sokat van a vásznon, de amikor igen, akkor minden mást elfelejtünk. Nem csak jelen van, súlya van. A folyosós jelenete, ahol a lázadók egyenként hullanak el előtte, mint dominók, konkrétan a modern Star Wars-filmek egyik legemlékezetesebb momentuma. Az a néhány perc annyi atmoszférát, feszültséget, karizmát pumpál a filmbe, hogy hirtelen úgy érezzük: na, ez az a galaxis, amit ismerünk. 6/10 – egy korrekt, sötétebb tónusú Star Wars-film, amit a vége ment meg. Ha Vader nincs, akkor ez egy átlagos, kicsit üres szándéknyilatkozat marad. Így viszont lett belőle egy kevésbé csillogó, de legalább karakteres darab az univerzumban. És a végére kiderül: néha elég egy ikonikus alak, hogy az Erő tényleg egyensúlyba kerüljön.