Lars von Trier neve mára már egyet jelent a komor hangulatú, különc filmekkel. Minden alkotása egyedi, ha az ember nem is tudja, hogy ő rendezte, a film nézése közben biztosan rájön. Nála ez a fajta depresszív légkör és a fejezetekre osztott filmek ugyanolyan jellegzetes, mint például Quentin Tarantino véres és morbid jelenetei, vagy mint Michael Bay robbanásai. Személy szerint nekem ez a filmje nem annyira tetszett, mint a többi, de más filmekhez mérten bőven a jó kategóriába tartozik. Úgy éreztem, mintha a narrációt kicsit túltolták volna, és minden kicsit túl lenne magyarázva. A történetek tetszettek, csak a köztük lévő összekötő részek nem. Valamint a befejezés sem volt olyan hatásos, mint például a Melankóliánál. Persze akad néhány emlékezetes jelenet itt is (mosolygó kisfiú, pénztárca). A másik oldalról viszont Matt Dillon alakításában nem találtam hibát.
Lars von Trier neve mára már egyet jelent a komor hangulatú, különc filmekkel. Minden alkotása egyedi, ha az ember nem is tudja, hogy ő rendezte, a film nézése közben biztosan rájön. Nála ez a fajta depresszív légkör és a fejezetekre osztott filmek ugyanolyan jellegzetes, mint például Quentin Tarantino véres és morbid jelenetei, vagy mint Michael Bay robbanásai. Személy szerint nekem ez a filmje nem annyira tetszett, mint a többi, de más filmekhez mérten bőven a jó kategóriába tartozik. Úgy éreztem, mintha a narrációt kicsit túltolták volna, és minden kicsit túl lenne magyarázva. A történetek tetszettek, csak a köztük lévő összekötő részek nem. Valamint a befejezés sem volt olyan hatásos, mint például a Melankóliánál. Persze akad néhány emlékezetes jelenet itt is (mosolygó kisfiú, pénztárca). A másik oldalról viszont Matt Dillon alakításában nem találtam hibát.