Kezdem azzal, hogy nem három, hanem négy élet és mindegyiket Marcello Mastroianni ölti magára. Az első történetben Mateo Strano húsz év elteltével visszatér feleségéhez a régi lakásába. A másodikban a Sorbonne professzora a kolduslétet választja és így él meg különböző szürreális eseményeket. A következőben egy inast játszik, aki csengőszóra jelenik meg, de nagyon különös dolgai vannak. Ebben a részben szerepel a Catherine Deneuve-től 1972-ben született lánya, Chiara. Az utolsó megjelenített élet egy Luc Allamandnak nevezett üzletemberé. Ez a furcsa, zavaros, bonyolult és módfelett „lila” film volt az olasz zseniális színész utolsó előtti munkája. A chilei születésű, majd a Pinochet-rezsim elől Franciaországba emigráló termékeny rendező nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, nem segíti elő a könnyű befogadást. Őszintén bevallom, hogy számomra sok minden homályos maradt, teljes mértékben csak Mastroianni (Végvári Tamás szinkronjával) utánozhatatlan játéka tetszett.
Kezdem azzal, hogy nem három, hanem négy élet és mindegyiket Marcello Mastroianni ölti magára. Az első történetben Mateo Strano húsz év elteltével visszatér feleségéhez a régi lakásába. A másodikban a Sorbonne professzora a kolduslétet választja és így él meg különböző szürreális eseményeket. A következőben egy inast játszik, aki csengőszóra jelenik meg, de nagyon különös dolgai vannak. Ebben a részben szerepel a Catherine Deneuve-től 1972-ben született lánya, Chiara. Az utolsó megjelenített élet egy Luc Allamandnak nevezett üzletemberé. Ez a furcsa, zavaros, bonyolult és módfelett „lila” film volt az olasz zseniális színész utolsó előtti munkája. A chilei születésű, majd a Pinochet-rezsim elől Franciaországba emigráló termékeny rendező nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, nem segíti elő a könnyű befogadást. Őszintén bevallom, hogy számomra sok minden homályos maradt, teljes mértékben csak Mastroianni (Végvári Tamás szinkronjával) utánozhatatlan játéka tetszett.