Három élet, egy halál

Kezdem azzal, hogy nem három, hanem négy élet és mindegyiket Marcello Mastroianni ölti magára. Az első történetben Mateo Strano húsz év elteltével visszatér feleségéhez a régi lakásába. A másodikban a Sorbonne professzora a kolduslétet választja és í... Többgy él meg különböző szürreális eseményeket. A következőben egy inast játszik, aki csengőszóra jelenik meg, de nagyon különös dolgai vannak. Ebben a részben szerepel a Catherine Deneuve-től 1972-ben született lánya, Chiara. Az utolsó megjelenített élet egy Luc Allamandnak nevezett üzletemberé. Ez a furcsa, zavaros, bonyolult és módfelett „lila” film volt az olasz zseniális színész utolsó előtti munkája. A chilei születésű, majd a Pinochet-rezsim elől Franciaországba emigráló termékeny rendező nagyon sokat bíz a nézők fantáziájára, nem segíti elő a könnyű befogadást. Őszintén bevallom, hogy számomra sok minden homályos maradt, teljes mértékben csak Mastroianni (Végvári Tamás szinkronjával) utánozhatatlan játéka tetszett.

Felejthető film, nem hagyott mély nyomot bennem. A történet sablonos, a humora egyáltalán nem jó, kriminek nem igazán krimi. A színészekre nem igazán lehet panasz, de egyszer elég megnézni, mivel nem valami szórakoztató!

Mások véleményét nézve úgy érzem nem egy filmet néztünk. Engem valahogy nem ragadt meg ez a világ, amelyet a rendező lefestett. Unalmas lapos semmitmondó történetnek tartottam. Ritkán adok ennyire negatív kommentet egy filmhez.

Na, ez borzasztó. Engem teljesen kiakasztott ez a film, logikátlannak éreztem és a sztori is inkább szétesőben volt. Mintsem hogy összerakták volna egy egésszé… nagyon nem tetszett.