Közösség

Vélemény:

 

81 Örök tél

(2018)

Örök tél

 
GedyPapa   2018.03.13 15:45
2

Szomorúvá tett a film. Egyrészt a témája miatt, de legfőképpen a megvalósítása miatt. Nagyon vártam, hogy végre láthassam, mert tetszett a koncepció, hogy végre a gulágra hurcolt emberekről is készül egy realisztikus film. Ezzel szemben azonban készült egy olyan film, ami nem volt akkora hatással rám, mint amire számítottam. Nincs meg az ereje, nem adta át azt a hangulatot, amit egy ilyen fontos témának át kellett volna adnia. Ami pedig a leginkább zavart, hogy egy ilyen jelentőséggel bíró történetbe is kellett egy idegesítő szerelmi szál, ami a film második részében teljesen átvette az irányítást.. Csalódás volt. Nem is kicsit. Remélem, hogy valaki tudja javítani ezt a hibát és végre egy méltó, populáris film készül a kommunizmus bűneiről is, ha már a nemzetiszocialista évekről ennyi alkotás született már..