Féltem, hogy a harmadik bőrlehúzás (és az egyik főszereplő hiánya) kisiklatja az eddigi „siker” útját, de szerencsére nem lett akkora melléfogás, mint a franciák Nagytudásúak 2-je. Az első felében akadtak erőltetett, kínos jelenetek, amelyek cseppet sem voltak viccesek – bár ha jobban belegondolok, ezt az előző két részre is elmondhattam volna. A lényeg, hogy lassan, de biztosan a sablonos történet mellé érkezik néhány jól működő poén és némi komolyság is, amivel ügyesen egyensúlyoz a film. Úgy gondolom, a három rész közül ez a leggyengébb, de trilógiazáró darabként korrektül lezárja, amit eddig felépítettek. A színvonala megbocsátható, hiszen ezt a filmet úgyis csak azok nézik meg, akiknek bejöttek az előző részek.