Elvárások nélkül fogtam filmnek, szó szerint csak azért indítottam el mert nem volt más.
Az első tíz percében amikor polgárpukkasztó öltözetben besétál a klubba és elpanaszolja függőségeit akkor már kezdtem a telefon ért nyúlni.
Ám ahogy kezdett kikörvonalazódni Elton személyisége, tehetsége és életrajza egyre inkább magával rántott.
A film előtt legfeljebb csak rádióban vagy filmbetétekben halottam a zenéjét, ezért túl sok mindent nem igazán tudtam róla és igazság szerint nem is akartam.
Azért is vonakodtam kicsit a filmtől mert az új hullámos, zenés-önéletrajzi filmek következő bőrlehúzásának(?) tartottam, erre pedig vagy két lapáttal rádobott az, hogy a homoszexualitás ábrázolását propaganda célokra használják a filmekben, ami meg is történt és kendőzetlenebb formában, mint a Bohém Rapszódiában. Lehetett volna jóval kevesebb és szerényebb szexuális tartalmú jelenet benne, egyáltalán nem vett volna el semmit Elton John karakteréből.
Bár, mint sablont megemlíteném a negatív karakterábrázolású homoszexuális szeretőt, aki befolyásolja a főszereplőt és a siker érdekében csak kihasználja, majd mások ellen fordítja és ezért megint a Bohém Rapszódiával voltam kénytelen párhuzamot vonni.
Taron Egerton olyat alakított hogy hihetetlen, ki nem néztem volna a a gyerekből.
Még jegyezném, hogy a film teljes egészében érdekes jelenség volt, de néha már túl soknak, helyenként pedig kicsit kevésnek éreztem.
Elvárások nélkül fogtam filmnek, szó szerint csak azért indítottam el mert nem volt más. Az első tíz percében amikor polgárpukkasztó öltözetben besétál a klubba és elpanaszolja függőségeit akkor már kezdtem a telefon ért nyúlni. Ám ahogy kezdett kikörvonalazódni Elton személyisége, tehetsége és életrajza egyre inkább magával rántott. A film előtt legfeljebb csak rádióban vagy filmbetétekben halottam a zenéjét, ezért túl sok mindent nem igazán tudtam róla és igazság szerint nem is akartam. Azért is vonakodtam kicsit a filmtől mert az új hullámos, zenés-önéletrajzi filmek következő bőrlehúzásának(?) tartottam, erre pedig vagy két lapáttal rádobott az, hogy a homoszexualitás ábrázolását propaganda célokra használják a filmekben, ami meg is történt és kendőzetlenebb formában, mint a Bohém Rapszódiában. Lehetett volna jóval kevesebb és szerényebb szexuális tartalmú jelenet benne, egyáltalán nem vett volna el semmit Elton John karakteréből. Bár, mint sablont megemlíteném a negatív karakterábrázolású homoszexuális szeretőt, aki befolyásolja a főszereplőt és a siker érdekében csak kihasználja, majd mások ellen fordítja és ezért megint a Bohém Rapszódiával voltam kénytelen párhuzamot vonni. Taron Egerton olyat alakított hogy hihetetlen, ki nem néztem volna a a gyerekből. Még jegyezném, hogy a film teljes egészében érdekes jelenség volt, de néha már túl soknak, helyenként pedig kicsit kevésnek éreztem.