Egy szegény sorsú indiai férfi, Kid (Dev Patel) egy bosszúhadjáratra készül az embereket megtévesztő Shakti és pribékje, Rana ellen. Mindketten alvilági figurák, de egyikük politikusi, másikuk pedig rendőrtiszti (sőt rendőrparancsnoki) álca mögé bújik. Rana ráadásul sok sok éve meggyilkolta Kid édesanyját, így a férfi elhatározza, hogy megöli mindkettőjüket. Eleinte nem nagyon megy neki a bosszú, szinte mindent elront. Bár csupasz öklű street fighter (MMA) bunyókon vesz részt majom maszkban, miközben egy étteremben is melózik, nem sok sikert ér el. Nehezen férkőzik Rana közelébe, és a film első szakaszában kudarcot vall. Ekkor még az égvilágon semmiben sem hasonlít John Wickre. A jó öreg Wick profi, Kid viszont kezdetben egy elcseszett figura. Aztán jön a fordulat, és innentől feljavul a film: Kid első bosszúállási kísérlete után súlyosan megsebesül, és egy buddhista közösség veszi gondjaiba. Felgyógyítják, és Alpha (Vipin Sharma) életcélt is ad neki. Harcoljon az igazáért, és álljon bosszút édesanyjáért. Kid tehát összeszedi magát, rengeteg edz, és szálkásra kigyúrva magát másodszor is nekiindul bosszúhadjáratára. A film egészen egyedi hangulatvilággal készült, Dev Patel pedig rendezőként és főszereplőként is helytáll. A végeredmény egy érdekes és különleges akciófilm. A szereplők között Dev Patel mellett Vipin Sharma nyújt kiemelkedőt. Értékelésem 4 csillag a film sajátos atmoszférája miatt.