Kissé kétkedve fogadtam a hírt, hogy lecserélik Henry Cavillt Superman szerepében, valamint azt is, hogy rebootolják az egész DC-univerzumot. Az viszont bizakodásra adott okot, hogy James Gunn kezében indul újra a képregényfilm-sorozat. Azt kell mondjam, hogy kellemesen csalódtam az új filmben. Végre nem egy eredettörténetet kaptunk sokadjára, hanem egy akciódús és egyben szórakoztató filmet, nem csak Supermannel, hanem számos más hőssel is, akiknek a karakterei kicsit felszínesek voltak. Talán egy későbbi filmben több szerepet és háttérinformációt kapunk róluk, de bemutatkozásuk megfelelő volt ebben a filmben. Mint a Batman Superman ellen című filmben, itt is hasonló kérdés merül fel, miszerint felelősségre vonható-e Superman, egy idegen bolygóról érkezett személy. Lex Luthor ebben a filmben emlékezetes gonosz, aki a háttérből irányítja a szálakat egész jól. A poénok a helyükön voltak, pont elég volt, nem vitték túlzásba az alkotók, a cameok pedig megalapozták jövőbeli visszatéréseiket az új DC-univerzumba, melyet Superman és James Gunn sikeresen elindított.