Az Éden számomra egy olyan filmélmény volt, amely egyszerre nyűgözött le és hagyott bennem furcsa ürességet. Ron Howard rendezése technikailag hibátlan, a szigetvilág nyers szépsége majdnem önálló szereplővé válik, és mindvégig ott vibrál benne az a feszült, bizonytalan atmoszféra, amitől úgy érzi az ember, mintha ő maga is egy elszigetelt közösség része lenne. Mégis, a film legnagyobb ereje nem a látványban, hanem az emberi kapcsolatok bomlásának ábrázolásában rejlik. A szereplők közötti kezdeti idealizmus nagyon gyorsan széthullik, és ahogy a karakterekben feszülő ellentétek felszínre törnek, egyre nyilvánvalóbbá válik,az igazi veszély nem a természet, hanem az emberi ego, a féltékenység és a hatalomvágy. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy a film néha túl sok szálat akar egyszerre kibontani, emiatt bizonyos karakterek motivációi kissé vázlatosak maradnak. A színészek játéka meggyőző, de időnként hiányzott az a plusz mélység, ami igazán átélhetővé tenné a szereplők belső vívódását. Ennek ellenére az Éden különlegesen kellemetlen kérdéseket tesz fel a civilizációból való menekülés illúziójáról, és arról, hogy tényleg képesek vagyunk-e újrakezdeni bármit is, ha közben magunkat visszük magunkkal. Olyan film, amely talán nem hibátlan, de hosszú ideig veled marad a gondolataiban.
Az Éden számomra egy olyan filmélmény volt, amely egyszerre nyűgözött le és hagyott bennem furcsa ürességet. Ron Howard rendezése technikailag hibátlan, a szigetvilág nyers szépsége majdnem önálló szereplővé válik, és mindvégig ott vibrál benne az a feszült, bizonytalan atmoszféra, amitől úgy érzi az ember, mintha ő maga is egy elszigetelt közösség része lenne. Mégis, a film legnagyobb ereje nem a látványban, hanem az emberi kapcsolatok bomlásának ábrázolásában rejlik. A szereplők közötti kezdeti idealizmus nagyon gyorsan széthullik, és ahogy a karakterekben feszülő ellentétek felszínre törnek, egyre nyilvánvalóbbá válik,az igazi veszély nem a természet, hanem az emberi ego, a féltékenység és a hatalomvágy. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy a film néha túl sok szálat akar egyszerre kibontani, emiatt bizonyos karakterek motivációi kissé vázlatosak maradnak. A színészek játéka meggyőző, de időnként hiányzott az a plusz mélység, ami igazán átélhetővé tenné a szereplők belső vívódását. Ennek ellenére az Éden különlegesen kellemetlen kérdéseket tesz fel a civilizációból való menekülés illúziójáról, és arról, hogy tényleg képesek vagyunk-e újrakezdeni bármit is, ha közben magunkat visszük magunkkal. Olyan film, amely talán nem hibátlan, de hosszú ideig veled marad a gondolataiban.