Echo Valley

Vannak elég feszült jelenetek, és jók az alakítások, de nagyon lassú a tempó, sok az üresjárat.

Toxikus családok mindenütt. Az Echo Valley a túltolt szeretet körül forog, és azt mutatja be, milyen messzire megy el egy anya, hogy megóvja a lányát. Ez Julianne Moore filmje, Sweeney nem szerepel annyit, de feltűnik néhány ismert színész is mellett... Többe. Amolyan szomorkás, egyszerű drámát kapunk. Ez nem egy új történet. Sweeney egy idegesítő, antipatikus, addiktív leányt játszik, aki folyamatosan kihasználja az anyját, miközben egyre rosszabb döntéseket hoz, és folyamatosan sír. Egy kimagaslóan taszító ember, és a film velünk süllyed egyre lejjebb, amikor láttatja, ahogy az anyja folyamatosan kiszolgálja. Igen, vannak ilyen családok, sajnos. Talán ez a film lényege, hogy erre rámutasson. A család és a szeretet éhsége ugyanúgy lehet drog, mint a heroin... A cselekmény második fele kicsit más irányba megy, mintha rájöttek volna, hogy nincs nagyon konfliktus itt. Ez elég kiszámítható, és a "csavarja" is véletlenekre épül, úgy éreztem, a forgatókönyvíró nagyon szenvedett, hogy valami narratív struktúrát kölcsönözzön egy hangulatalapú filmnek. A színészek jók, a sztori első fele szintén az, én jobban örültem volna, ha anya-lánya sztorinak marad ez. A látványvilág végig pazar, és a lovaknak nem lett bajuk. Nagy díjakat nem fog összeszedni ez a mozi, de legalább Sweeney megpróbált drámaibb szerepeket halászni magának.

Az alap koncepció tetszett: anya megpróbálja megmenteni drogfüggő lányát a szakadéktól. De a csavar a zsaroló drogdílerrel túl hollywoodi volt – mintha egy rosszabb krimiben járnánk. Moore és Sweeney viszi a filmet, a sztori viszont néha szappanba hajlik.

Ha anya-lánya drámát akarsz, és bírod, hogy néha túlmagyarázzák a karaktereket, akkor ez neked való. A végén olyan mintha azt mondaná: “na mit kezdesz ezzel a szeretettel?”, amire nincs válasz. Brutál ambivalens élmény.