Szerelmem, Marokkó

A Szerelmem, Marokkó pont olyan film, mint egy hosszú nyári este egy idegen város erkélyén ülve: lassú, meleg és valahogy mégis nagyon intenzív. Nem akar mindenáron drámát gyártani, inkább hagy időt arra, hogy megszeresd a szereplőket és azt a világo... Többt, amiben élnek. Külön pluszpont, hogy az időskori szerelemről úgy beszél, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, mert végül is az.

Ritkán látni olyan filmet, ami ennyire a csendekből, pillantásokból és hétköznapi apróságokból építkezik. Néha már azt hittem, hogy túl lassú lesz nekem, aztán azon kaptam magam, hogy teljesen beszippantott Tanger hangulata. Olyan érzés, mintha nem is filmet néznél, hanem néhány hétre beköltöznél valaki életébe.

Ami a legjobban működött nálam, az Carmen Maura játéka volt. Az egész film az ő energiájára épül, és elképesztő, mennyi humort, dacot és szerethetőséget tud egyszerre belevinni a karakterébe. A sztori néhol kiszámítható, de ő olyan karizmával viszi végig, hogy ez egyáltalán nem zavaró.