A hadsereg üldözőbe veszi a csapatot. Tiziék nekilátnak a terv végrehajtásához. Behatolnak az Abisba, Hollyék megmentésére sietnek. A rész folyamán kiderül, hogy az elmenyúzó az igazi főgonosz, minden tőle ered és Vecna is csak a bábja, akit gyerekkorában fertőzött meg. A csapat közösen… Több

EPIZÓDINFÓ
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Egy sorozatrész legyen 20-30 perc vagy 40-50 perc hosszú, de semmiképpen sem egy óránál több. Ez a rész több mint kétórás, ebből három rész is kitelt volna. Ráadásul csak ez első fele volt izgalmas, a második fél szinte csak beszélgetés tartalmazott különösebb cselekmény nélkül. Ezt felőlem el is hagyhatták volna, mert semmi exre infót sem tudtunk meg belőle. Azt sem értem, hogy miért kellett Tizinek meghalnia. Gondolom a készítők így akarták nyomatékosítani, hogy utolsó évad, és ne is várjunk folytatást.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Spoiler. A rész megnézése után pár napig ülepedett a történet, de utána jobban elgondolkodtam rajta. Amire végül Mike is rájön, hogy Tizi hogyan tudott volna beszélni vele, hiszen nem tudta volna használni az erejét a hangágyúk miatt. Hogyan jutott ki a kamionból, miközben egy tucatnyi fegyveres őr állt ott? Ráadásul nem vérzett az orra, pedig mindig vérzik, ha használja az erejét. Elég frappáns lezárás ez így. Szerintem zseniális. Mert először csak csalódott a néző, hogy meghal a végén, de aztán rájön, hogy tényleg arra mutatnak a jelek, hogy az egész csak nyolcas kivetítése volt. Kissé csalódott vagyok, hogy ez lett a befejezése. Abban reménykedtem, hogy valahogy Eddie visszatér, és Henry a végén jóvá válik, és ő segít legyőzni a főgonoszt. Ehhez képest a végén túl könnyen legyőzték, és nagyon gyorsan is történt minden. A sorozat utolsó részének teljesen más volt a tempója, mint az előző részeknek. Vártam a megható részeket is, de egyedül a végzenén könnyeztem be, akkor is csak azért, mert tudom, hogy már nem lesz több rész, és vége a kedvenc sorozatomnak.