Egyszer

A tegnapi nap nekem az abbahagyott filmek sorozatát jelentette, pedig ez nagyon nem jellemző rám. Lehet, csak rossz volt a hangulatom, vagy kedvezőtlen a csillagállás, vagy csak egyszerűen rosszul választottam. Úgy kezdődött, hogy egy teljesen más filmet kerestem, a Talán egyszert, de ezt dobta a gép. Megerősítem, nagyon ritkán hagyok abba filmeket (sorozatokat inkább), de ezt sajnos, vagy nem, feladtam a 28. percnél. Nem volt vele semmi bajom, csak egyszerűen nem tudott lekötni. Valamikor talán adok neki még egy esélyt.

(A kísérlet nálam elbukott.) Arra emlékeztetett, mint amikor az 1990-es évek elején Budapesten egy művész moziban néztem Andy Warhol szélhámos filmjét, amelynek a címe Chelsea Girls volt. Nagyon kellett tetszenie, mert hát mégis a nagy művész sz*rta a szőnyeg közepére, de elbuktam az igyekezetemben. Ezt is mindenki imádja, próbáltam felvenni a fonalat, de elbuktam. Hát ennyit tudok. A zenék állítólag jók, az én fülemnek John Meyers-es nyavalygásnak hatottak. A 18. percig próbáltam élvezni, ha túl korán adtam fel, akkor elnézést a beavatottabb közönségtől.

Annak ellenére, hogy ebben a filmben nem hemzsegnek a híresebbnél híresebb színészek ez nagyszerű lett. Nagyon király kis hangulata volt ennek a filmnek egyszerűen imádtam. Varázslatos volt az amilyen erős módon lekötötte a figyelmemet. Teljesen kikapcsolt, semmi rosszat nem tudok rá mondani.

Nem rossz film, de rám most annyira nem tudott hatni, több mélységet vártam volna tőle. Előnyére válik, hogy a színészek ismeretlenek, nincs benne semmi mesterkélt, hiteles tud lenni. A zenék szuperek benne, nekem pont emiatt inkább volt egy zenés, m... Többint romantikus film. Romantika inkább csak nyomokban volt benne, sokkal mélyebb, elsöprőbb erejű érzelmeket vártam. A Falling Slowly számot imádom, nagyon örültem, amikor meghallottam. Összességében nézhető alkotás, de olyan sokat nem veszít, aki kihagyja.