A büntetés

Hű, ez a film nem lesz mindenkinek a kedvence, de el kell ismerni, hogy nyomot hagy és elgondolkodtat, miközben kb. egy kamerával készült természetes fénynél, talán még lámpákat se használtak, maximum pár derítőlapot. Nincs zene, nincs semmi, a helyszín egy autó, egy erdei út és a mellette lévő erdő pár száz négyzetméteres része. Ketten szerepelnek benne, ők egy házaspár. Plusz egy rendőrnő sok percet, egy rendőrmanus úgy másfelet, egy gyerek tíz másodpercet és kétszer vagy háromszor volt egy anyós a telefon túlvégén, de őt nem hallottuk. Na, mondjatok ennél zenebb rendezést! A téma meg súlyos, mint a kő. A házaspár elhagyja a gyerekét egy vitatható nevelési döntés következtében, ami olyan érzések kimondásához vezet, hogy azt az egészet már akkor se lehet visszalapátolni a lóba, ha a gyerek megkerül. Tabusított anyai érzelmek is felszínre kerülnek, ez lesz, akiket betriggerel majd, így az álljon neki megnézni, aki liberális, és nyitott szemlélettel tudja ezeket befogadni. Nem tudom, láttam-e már egyáltalán chilei filmet, ez most feltette őket a térképre nálam.

Ritkán láttam az anyaság ilyen ékesszóló, józan és megsemmisítő kezelését egy ilyen szabadtéri játékban, amely mégis – kevés anyagi erőforrással, de technikai kreativitással és szakértelemmel – abszolút jó filmes kifejezésmódot ér el Antonia gigantikus előadásával. Egy házaspár hirtelen megállítja az autóját az erdőn áthaladó úton, látszólag a fiukat keresik, akit néhány perccel korábban otthagytak. Kiabálták a nevét, de nem jött elő. A pár dinamikája, amely kiváltja a fiú eltűnését, a lehengerlő egyszerűségű és mélységű párbeszédekben, valamint a bölcsen adagolt csendekben, klímákban és intenzitásokban tükröződik. Ritkán láttam az anyaság olyan dicsőítő, mint amennyire megsemmisítő kezelését egy ilyen szabadtéri játékban, amely kevés anyagi erőforrással, de sok kreativitással és technikai szakértelemmel abszolút filmes megnyilvánulást tesz lehetővé. A nagyon kevés díszlet és kis szereplőgárda miatt a film mindvégig forrong, ahogy percek telnek el. Csak a két főszereplő feszült várakozása, amely apránként a felszínre hozza a dolgokat, miközben az anya feloldja a vegyes anyai érzéseket és ellentmondásokat, amelyeket ritkán engednek a felszínre. Szörnyeteg, az általunk ismert anya fogalmának meghatározása szerint. Intenzív, megindító és elgondolkodtató.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Szerintem a legolcsóbb film, amit eddig láttam. :-) Egyetlen helyszínen lejátsszák az egészet. Semmilyen trükkfelvétel, kaszkadőr és semmi más nem kellett hozzá. :-) Viccet félretéve: A film nyersen kimondja, amit lehet, hogy sok anyává vált nő érezhet.... munkát, karriert, szórakozást becserélve anyaságra. Persze nem ez az általános, de biztosan többen gondolják így, mint ahányan bevallják. Az anyaságról alkotott vagy elfogadott képünkkel persze ez szembemegy, emiatt meghökkent. Nem könnyed, de nem is vészesen terhelő dráma. Szerintem jól sikerült.

Ócska, modern családmodell propaganda, miért ne szüljenek a fehér nők, miért „pusztuljon a fehér kenyér!”