Már csak 4 nap: 18-as karikával érkezik az új skandináv horror
Izgalmasnak ígérkező skandináv horror érkezik a mozikba a jövő héten Halloweeni körhinta címmel. Az év végi mozidömpingben minden műfajnak jutott hely, így a...
A sorozat Ellen Morgan, a kissé neurotikus könyvesbolt-tulajdonos és barátai életét mutatja be. A kis kompánia komikusabbnál komikusabb helyzetekbe keveredik, miközben megpróbálnak teljesen átlagos életet élni.
(rbernadett)A sorozat számos változtatáson ment keresztül az első és a harmadik évad között. Bár a sorozatot folyamatosan nagyra értékelték, a teszt közönség valahogy mindig jobban támogatta a mellékszereplőket, mint a főszereplőket. Így történhetett, hogy a főszereplők egy részét lecserélték a második évadban (kivéve Arye Grosst) és Audrey, aki csak egy részben szerepelt volna állandó szereplő lett, ahogyan Joe is.
Amikor Portia de Rossi Degeneres (Ellen felesége) a The Oprah Winfrey Show (1986) vendége volt 2010-ben, Oprah Winfrey elmesélte Portianak, hogy miután eljátszotta a pszichológus szerepét a sorozat azon epizódjában, amikor Ellen DeGeneres bevallotta, hogy meleg, azután a pici szerep után annyi gyűlölködő levelet kapott, mint soha korábban műsorvezetői és színészi karrierje során.