Éjjeli napfény

Szó szerint az egyik kedvenc filmem. Utaztam a buszon, és hosszú volt az út. Úgy gondoltam, nézek valami kis kedves, vicces tinifilmet. Hát rábukkantam erre, és először tényleg azt hittem, hogy egy ilyen kis feel-good tinisztori lesz. De annyira nagy... Több hatással volt rám a végén, hogy majdnem bőgtem. Annyira jó film, csak ajánlani tudom.

Üdv, megint egy film, amelyben halálos betegség árnyékolja be a tinik életét. Ez a recept, akármennyire is morbidnak tűnik, bevált. Ezek szerint valami rejtélyes módon vonzódunk ahhoz, hogy haldokló tiniket lássunk a filmekben. Na jó, most azért erős... Teljes kritika

Egy hölgy ismerősöm javaslatára néztem meg a 2018-as Éjjeli napfény című romantikus drámát, mely eleinte egy 1988-as Brad Pitt-mozira emlékeztetett. Abban is az van, hogy a főszereplő egy ritka bőrbetegségben szenved, ami miatt nem mehet a napfényre. De az a régi Pitt-film közel sem annyira szomorú, mint a Midnigth Sun. Ebben a történetben a főszerepet Bella Thorne játssza, míg a férfi partner Svarci fia: Patrick Schwarzenegger. Itt a leányzó szenved az említett betegségben, ami nála annyira durva, hogy szó szerint ki sem teheti a lábát a házból egész életében. A probléma ott kezdődik, hogy beleszeret egy fiúba, aki randikra viszi éjszakánként. A lány sajnos nem mondja el neki, hogy milyen betegségben szenved, így az egyik éjszakai randi végén hajnalban térnek csak haza. Kész a baj. Innentől lesz végtelenül szomorú a történet, ami annyira lehangolja az embert, hogy szinte kikészül tőle. Én legalábbis így voltam vele. Rájöttem: nem nekem valók az ilyen atrocitások. De a maga nemében jó a film, Scott Speer rendezése. Amit kiemelnék: ennél szomorúbb filmet még nem nagyon láttam. Csak annak ajánlom, aki bírja az ilyesmit. Én nem nagyon bírtam.

Ezeknek az amerikai tiniknek mindig valamilyen ismeretlen bajuk van. A története nem valami egyedi, olyan érzésem volt. hogy más filmekből gyúrták össze.

Fantasztikus film. Az idei év eddigi legmegindítóbb, leggyönyörűbb romantikus története. Olyan tökéletesen tudott átadni minden érzelmet, hogy úgy éreztem mintha én lennék Katie, az édesapja, a legjobb barátnője, és Charlie is. Minimális időre az éle... Többtemből, erre a szűk másfél órára kicsit mindannyiuk voltam. Az életüket élhettem, és érezhettem azt amit ők. A szeretetet, a szerelmet, a féltést, az aggodalmat, a bánatot, és az örömöt. Vegyes érzelmeket. Megtapasztalhattam, hogy milyen félteni valakit, úgy hogy csak egy órája ismerem, hogy milyen akkor is remélni, ha biztosra tudjuk, hogy semmi esély sincs a happy endre, vagy hogy milyen mosolyogva zokogni az élet szépségén. Ez a film adott nekem valamit, amit nem minden filmnek sikerül...érzelmeket. Így hát teljes szívemből tudom ajánlani mindenkinek, aki vágyik arra, hogy újra emlékezzen arra, hogyan is kell érezni.