Polisse

Hát, ez nagyon ütősre sikeredett. Talán egy kicsit túlságosan is realisztikus, mivel ezt a hangulatot, szinte a minden napi életünkre is tudnánk vonatkoztatni. Ebben van az igazán nagy ütőereje a filmnek, még ha maguk az alakítások nem nagy szám egyik sem.

A francia Rendőrség Ifjúságvédelmi Osztálya és azok munkájuk bemutatása eszméletlenül zagyva feldolgozásban. Rengeteg szereplő, számomra azonosíthatatlan és ellenszenves figurák. Tabutémák (gyermekmolesztálás, pedofília és egyéb borzalmas bűnügyek) s... Többorozata, felhigítva a nyomozók zűrös magánéleti problémáival. A fotós Melissa (Maïwenn, a film rendezője, Luc Besson volt felesége, aki 16[!] éves korában már szült) utolsó volt a sorban, ahol a szépséget osztogatták. A rasszkeveredés tipikus esete, az afrikai (berber) és az ázsiai (vietnami) jellegzetességek bemutatásának iskolapéldája. Viszont hatalmas egoval rendelkezik, hiszen egyszerre színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró, producer. A továbbiakban én nem vagyok kíváncsi semelyik tevékenységére sem, hiszen ezt is nagyon untam. Eszméletlenül sok volt a majdnem két óra! Már sokszor tapasztaltam, hogy a Filmfesztivál Cannes-ban számomra érthetetlen döntéseket hoz. Ez történt 2011-ben is, amikor elnyerte a zsűri különdíját. Lelkük rajta! Ismét egy olyan ítélet, amelyik nem az én ízlésemnek felel meg.

A hasonló tematikájú 2015-ös Spotlight-hoz viszonyítva én úgy érzem, hogy ennek a filmnek sikerült nagyságrendekkel magasabb és minőségibb színvonalon leszállítani nemcsak a pedofília témakörét. Nagyon erőteljesen érinti a szülő-gyerek, és tágabb tek... Többintetben a családi és társas kapcsolatokban rejlő viszonyokat. Mindezt annyira hétköznapi nyelvezetben és annyira valódi módon megjelenítve a szereplők gesztusait, hogy az embernek egyáltalán nincs az az érzése, hogy egy filmet néz. Nekem személy szerint a Spotlight-al az volt a legégetőbb problémám, hogy a látszattal ellentétben nem mert bevállalós megoldásokat meglépni. De sajnos azonban egy idő után ennél a filmnél is érződik, hogy valahol elveszik a drámai erő. És szerintem ez nagymértékben tulajdonítható a filmzene túlzott minimalitásának. Én ennek ellenére nagyra becsülöm az ilyen koncepciókat, amikor egy rendező sokkal kollektívabb célokért mond le a jól bevált receptekről és mer kísérletezni. Nemkülönben nagyon erőteljesen reflektál arra, hogy nemcsak a társadalom peremén tengődőknek van súlyos válságban a szociális helyzete. Hanem az egyre jobban beszűkült életterű modern városi környezetben élőknek egyaránt.

Egyszer bőven nézhető film volt, színészek a helyükön voltak. Azonban nem lett nagy eresztés. Amolyan egyszer megnézed, de többször nem nagyon vágysz rá fajta. A látványvilágra sincs panasz csak maga a film összességében nem fogott úgy meg .

Már az első néhány perctől kezdve szinte érezhető, hogy ez egy nagyon különleges film. Én imádtam, pedig volt benne valami borzongtató. A sztori nagyon jól meg van írva és talán a kitartott feszültség az, ami nagyon bele tudja magát égetni az ember fejébe.