A White Noise egy kortárs amerikai család kísérleteit mutatja be a mindennapi élet hétköznapi konfliktusainak kezelésére, miközben a szerelem, a halál és a boldogság lehetőségének egyetemes rejtélyeivel küzd egy bizonytalan világban.
(csd)
Érdekes volt, rengeteg kérdést felvetett az emberekről és a társadalomról, de története és értelme nem volt túl sok.
A 96. percig bírtam. Minden jelenete hazugság. Minden beállítás csak a saját giccses önámítás reklámozására való. A filmnek van mondandója, de az, mint a művészfilmeknél szokás, az átlagemberek számára felfoghatatlan. Azért nem 1 pontot adtam rá, mer... Teljes kritika
Leginkább szatíránk tudnám be kategorizálni, amiben inkább Adam Driver játékában fedeztem fel vígjátékra utaló elemeket. Illetve még a gyerekek is ügyesen lavíroztak a családi kép megformálásában. De nem igazán tudnék kiemelkedő momentumot megemlíteni, szerintem simán kihagyható, még egyszer biztosan nem nézném meg.
Kb. fél óra után leesett, a film címe a folyamatos emberi mormogásra utal, a sok ezernyi monológra, amit egyszerre hallhatsz, mondjuk piacon vagy mozi előterében, esetleg vészhelyzeti táborokban, ahol a „Halááááál váááár, a Haláááál! Fúúúúú!” Csak azoknak ajánlom a filmet, akik pont annyira tehetségtelenek és jómódban élő unatkozók, mint a regény írója/ film készítői. Esős délutánokra, de hát van ezernyi más film a Netflixen, ahol láttam. Sajnos az ilyen művészfilmek ritkán maradandó alkotások, ez a példány meg végkép nem az. A film végi táncbetét is csak a korszellemről tanúskodik, mostanában sikk a filmek végén az ilyesmi. De még ez a része is nagyon messze a van a jótól. Ha jót akartok látni, akkor nézzétek meg a Giri/Haji sorozat végét.
Öncélú, értelmetlen maszlag az egész, az író-rendező a szorongásait borítja a gyanútlan nézőre otromba módon. Gondolom „kultfilmnek” szánták (nem horror, vagy misztikus, független film-féle akar lenni), de nem intellektuális, nem szatirikus és nem humoros. Valószínűleg Wes Andreson (a Tenenbaum), Paul Thomas Anderson, Charlie Kaufman, Todd Solondz, esetleg Woody Allen némelyik filmjére szeretett volna hasonlítani, de nyomukba sem ér, sőt (pedig két Wes Anderson filmben is társ-forgatókönyvíró volt Baumbach). Az alig burkolt német-fóbia, és a 10. percben megjelenő Hitler meg már csak hab a tortán (ami már nagyon-nagyon unalmas, mint „örök téma”, persze ez még egy kisebb baj a filmmel). Adam Driver és Don Cheadle még ebben a rettenetben is jól játszik egyébként, de ez kevés ahhoz, hogy az ember végignézze, viszont csapda, mert végigszenvedtem, mert azt hittem, valami csak kisül belőle, ha már elvállalták a közreműködést, de nem. Ennél BÁRMILYEN otthoni tevékenység hasznosabb és élvezetesebb lehet. Vajon ez a forgatókönyv és film hogy ment át a „befektetőknél”?
Noah Baumbach most először ír és rendez könyvadaptációt, és csak a második adaptációja a Wes Andersonnal közösen írt A fantasztikus Róka úr (2009) forgatókönyve után.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
