1916. szeptember 13-án született az Egyesült Királyságban lévő walesi Llandaff városában. Angol novellista, regény- és forgatókönyvíró volt. Apja Harald Dahl, anyja Sofie Magdalene Dahl; norvég bevándorlók voltak, az 1880-as években telepedtek át Norvégiából Cardiffbe, Wales fővárosába. Norvégul is anyanyelvi szinten beszélt, mivel otthon így beszéltek, gyerekkorában pedig a nyári szünetet gyakran Norvégiában, a nagyszüleinél töltötte. Apjának korábbi házasságából már született két gyereke, így két féltestvére és három édestestvére volt.
Mikor kétéves volt, a család elköltözött a Radry település mellett lévő hatalmas udvarházba. Négyéves korában sajnos az akkor hétéves nővére vakbélgyulladásban meghalt, majd nemsokra rá elveszítette az édesapját is, aki 57 évesen hunyt el tüdőgyulladásban. Viszont anyjával továbbra sem tértek vissza Norvégiába, mivel az apja úgy kívánta, hogy a gyerekek angol iskolába járjanak, így a kívánságot teljesítve Angliában maradtak. A ház már túl nagynak bizonyult, így Llandafftól pár kilométerre vettek egy kisebb házat, melyet Cumberlandnak hívtak.
Szigorú egyházi általános iskolába járt, de hírhedt volt a csínytevéseiről, és mikor nyolcévesen rajtakapták bajtársaival, hogy egy döglött egeret rejtett el a helyi édességbolt egyik üvegébe, az igazgató megvesszőzte őt négy társával együtt, így anyja kivette az iskolából, és a westoni „Super-Mare-i Saint Peter” iskolába íratta be. Majd a „Repton” középiskolába járt. Ekkoriban a Cardbury csokoládégyár gyakran küldött ki csokikat tesztelésre, és Dahl is hozzájutott ezekhez, saját bevallása szerint ezen élményék ihlették a későbbi „Karcsi és a csokoládégyár” című művét.
Dahl nagyon magasra nőtt, 192 cm volt, és tehetsége volt a sportokhoz. Játszott a helyi focicsapatban is, ami növelte népszerűségét a lányok között, emellett érdekelte a fotózás is, melyhez többször keresett női modelleket. Miután befejezte az iskolát, három hétre Új-Fundlandra utazott egy kalandtúra kedvéért, majd 1934-ben a Shell cégnél kezdett dolgozni. Két évig gyakornok volt, és napi szinten utazott Bexley-ből Londonba vonattal. Majd a gyakornoki idejét letöltve Somerset megyébe került, ahol petróleumot árult, melyet akkoriban még világításhoz vagy fűtéshez használtak a helyi lakosok.
Aztán kiküldetésre küldték Afrikába; eredetileg Egyiptomba küldték volna, mert a Shell számára az fontos piaci területnek számított, de ő visszautasította, mivel nem tartotta elég kalandosnak az országot, és végül a mai Tanzánia területére került Dar-es-Salaamba három évre, ahol évente 500 fontot keresett. Az 1930-as években még nem volt olyan könnyű eljutni Afrikába, így egy 2 hetes hajóút várt rá. Afrikai munkája során a Shell ügyfeleit kellett felkeresnie, hogy az általuk használt gépfelszerelésekhez eladja a Shell kenőolajait vagy üzemanyagait. Ezek többnyire hónapokon át tartó autós utazások voltak, bejárva egész Közép-Afrikát, ahol az utazásai során rengeteg afrikai állattal találkozott, de ő személy szerint csak a kígyótól félt. Hamar megtanulta a helyi szuahéli nyelvet, mivel számos bennszülöttel is találkozott, akik nem beszéltek idegen nyelveket.
A második világháború Afrikában érte el, ahol katonai feladatként azt kapta, hogy Dar es-Salaamban tartóztassa fel a távozni készülő németeket, és kísérje hadifogságba őket. Lehetősége lett volna akár több száz civil németet megölni, azonban ő mindig harc nélkül fordította vissza őket, kivételre csak egy alkalommal került sor, amikor egy katonatársa lelőtte az egyiket.
1939-ben csatlakozott az Afrikában lévő angol királyi légierőhöz, ehhez egy 960 km-es utat kellett megtennie teljesen egyedül, majd egy közel 8 órás repülésgyakorlat után már önállóan repülhetett. A képzésen résztvevő 16 főből 13-an meghaltak a következő két évben. Ő azonban sikeres túlélő volt, így került Irakba, majd Bagdadba, és a következő fél évét ott töltötte. Majd 1940-ben a Líbiai-sivatagban állomásozó csapathoz kellett repülni úgy, hogy Egyiptom és Líbia között semmiféle navigációs segítsége nem volt, még rádiója sem. A végpozíciót hibásan adták meg, és útja során az üzemanyag is elfogyott, így kényszerleszállást kellett végrehajtania; a sivatag közepén egy sziklás területre csapódott, ahol a gépe azonnal kigyulladt, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett, a komoly fejsérülés mellett napokra megvakult. Később egy novellájában ezeket az emlékeket is megírta, címe „Sétagalopp” lett. Gyógykezelése során Alexandriában beleszeretett egy nővérbe.
Ekkor már leszerelhetett volna, de ő mégis vissza akart kerülni a harci repüléshez. Csapata ekkor épp Görögországban volt, így egy közel négyórás repülőút során ért oda. Az akkori harci gépek nem a kényelemről voltak híresek, így mikor leszállt, annyira begörcsöltek a lábai, hogy két embernek kellett kiemelnie őt a repülőből. 1941-ben részt vett az athéni légicsatában, majd visszakerült Egyiptomba. Mivel a fejsérüléséből adódóan gyakran rájött a szédülés, azonnal eltiltották a további repüléstől, így végül leszerelt és visszatért Angliába. Persze úgy tért vissza, mint egy király. Míg pár évvel korábban egy teljesen átlagos hajón hánykódott Afrika felé, ekkor egy hatalmas luxushajón utazhatott, családjának pedig olyan bőséges ajándékkosarat vitt, melyekben olyan termékek lapultak, amiket akkoriban még Angliában nehéz volt beszerezni a háborús helyzet miatt, lánytestvéreinek pedig selymet is vitt, hogy ruhát készíthessenek belőle. A hajón nem volt teljes biztonságban, mivel Freetown és Liverpool között sokszor támadtak rájuk a németek tengeralattjárói, és ugyan próbáltak védekezni, de így is három hajójuk elsüllyedt a támadások során.
1942-ben Washingtonba került légiattasé helyettesként, ahol kiadta első írását harci kalandjairól. Írásaival világhírnevet szerzett magának, számos műve magyar nyelven is megjelent, több művéből pedig filmsorozat, film és rajzfilm is készült.
1953-ban Patricia Neal, amerikai színésznő lett a felesége, közel harminc évig éltek együtt, öt gyerekük született. 1990. november 23-án hunyt el családja körében.
(Crystaldeer)
