Várkonyi Zoltán rendezői és színházvezetői tevékenysége jószerével már életében leárnyékolta színészi teljesítményét. Jóllehet pályafutásának kezdetén a legizgalmasabb, új játékstílust képviselő színésztehetségek egyike volt, Hamletként és IV. Henrikként (Pirandello drámájában) valósággal a csodájára jártak.
Első igen szolid terjedelmű filmszerepét a Meseautóban (1934) játszotta, s 1945 előtt még egy bő tucat filmben bukkant fel... Több
Várkonyi Zoltán rendezői és színházvezetői tevékenysége jószerével már életében leárnyékolta színészi teljesítményét. Jóllehet pályafutásának kezdetén a legizgalmasabb, új játékstílust képviselő színésztehetségek egyike volt, Hamletként és IV. Henrikként (Pirandello drámájában) valósággal a csodájára jártak.
Első igen szolid terjedelmű filmszerepét a Meseautóban (1934) játszotta, s 1945 előtt még egy bő tucat filmben bukkant fel (jórészt epizodistaként). A markánsan, már-már démonian korosodó Várkonyit színészi alkata elsősorban intellektuális, illetve negatív, ún. ellenséges figurák eljátszására predesztinálta az elkövetkező történelmi időszakban.
A Hattyúdal kisstílű bicskása, a világfias pózokban és kiszólásokban („Hová tűnt a mosolyod, Soraya?") tetszelgő, deklasszált Doktor e szereptípus egyik különösen jólsikerült darabja. Eltagadhatatlan okossága tette a filmes rezonőrszerepek, a derűsen mindentudó színházigazgatók (Régi nyár), professzorok és rendezők megszemélyesítőjévé. Mindazonáltal az utókor számára emlékezetes filmes szereplései regényadaptáló rendezéseiben lelhetők fel.
E remekbe szabott kabinetalakítások sorában említendő az Egri csillagok (1968) Ferdinánd királya, a fejfájós Haynau táborszernagy A kőszívű ember fiaiban, akinek pazar maszkja, klinikai esettanulmányt idéző tébolya és asztalitsöprő dührohama egyaránt maradandó emlékként rögzült a köztudatban.
(erdei1999)
