Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész Star Wars-univerzumban Han Solo az egyik legkedveltebb karakter. Ha pedig valaki egy ilyen figura eredettörténetének a megfilmesítésére vállalkozik, akkor rendező legyen a talpán, aki ezt a felelősséget elbírja. A Phil Lord és Christopher Miller helyére lépő Ron Howard ilyen szempontból a megbízható direktorok közé tartozik, de elnézve a Solo-film végeredményét, ismételten csak annyit tudok mondani: hát nem tudom…
Találkozás Chewbaccával, Lando Carlissiannel, az Ezeréves Sólyom megszerzése, ezek mind-mind olyan momentumok, amelyek az ikonikus karakterhez szorosan hozzákapcsolódnak, s szinte valamennyi vérbeli SW-rajongó eljátszott már a gondolattal, hogyan is történtek ezek az események Han Solo életében. Apró jó hír, hogy ezek a kész film pozitív vonásai közé tartoznak, ám ha több ilyen jelenetet akarunk keresni, akkor nem lesz könnyű dolgunk. És itt a legkisebb rossznak a castingot tekinthetjük: az nem vitás, hogy Harrison Fordhoz egyetlen egy színész sem ér fel, s ezzel vélhetően a Disneynél is tisztában voltak. Ha de hiába parádézik Ford még hetvenes éveinek derekán járva is Indiana Jonesként, annak azért örülök, hogy nem CGI fiatalítással oldották meg a Solo eredettörténetet. Alden Ehrenreich tehetséges színész, s érződött, hogy a karakterhez is máshogyan közelítettek, de jelen esetben a csibészes mosoly mögött nem lehetett megtalálni az érdemi tartalmat. Ezt viszont sokkal inkább a forgatókönyv hibájának érzem: Ez a Han Solo ugyanis nagyon ritkán ura saját helyzetének, legtöbbször csak sodródik az eseményekkel. A ritka kivételek közé tartozik, amikor a különféle járművek vezető ülésében ül, akkor gyakorlatilag mintha kicserélték volna.
Ehrenreich ugyan impozáns társakat kapott (Woody Harrelson, Emilia Clarke, Donald Glover, Paul Bettany), de hiába a jó színészgárda, ha a szkript csak arra képes, hogy a jó és a rossz oldalra pakolgatja őket, s akár pár percen belül is ugyanazt a karaktert. Ezzel nemcsak unalmassá és kiszámíthatóvá teszi a történetet, de a szimpátia sem fog tudni kialakulni az egyes szereplők iránt. A sztori tehát sajnos kiszámíthatóra sikeredett, adódik a kérdés, hogy mit tudunk még kiemelni jelen spin-offból. Nos, a látványt, amelyre most sem lehetünk panasszal (akár az egyes csatajeleneteket, akár a Kessel-runt emeljük ki), de akarva-akaratlanul is az járt a fejembe, hogy hiába a szemet gyönyörködtető CGI-jelenetek, ha ezek között elvész az érdemi történet. Az utóbbi (újhullámos) Star Wars filmek nem sikerültek rosszul, az előző Spin off, a Zsivány egyes például kifejezetten nagyot szólt a számomra. A fiatal Solo története ennek ellenére több jelenet esetében is unalomba fulladt, s bizony sikerült elvesztenem az érdeklődésemet iránta.
Felemás érzésekkel jöttünk tehát ki a moziteremből: A Solo: Egy Star Wars-történet egy akcióban gazdag, látványos, és helyenként még szórakoztatónak is mondható menet lett (mondjuk ez főként az utolsó fél órára igaz), de ne lepődjünk meg azon, ha a film nézése közben felmerül a kérdés: vajon mit hozott volna össze ebből a Lord-Miller duó, ha engedik őket kibontakozni.
akció | fantasy | kaland | sci-fi
Szállj fel az Ezeréves Sólyomra és utazz egy messzi-messzi galaxisba egy vadonatúj Star Wars-történetben a galaxis legkedveltebb gazfickójával. Vakmerő alvilági kalandok során... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Emilia Clarke, Jon Favreau, Paul Bettany, Thandie Newton
