2019.04.26 01:01 MMcFly2015 Olvasottság: 169x
3

Ilyen finálét, ilyen moziélményt 10 évben, ha egyszer kaphatunk

2008-ban indította a Marvel Stúdió ezt az univerzumot. Azóta követem, és csodálom azt az összefüggést, amit az évről évre debütáló szuperhős mozik közt lehet felfedezni. Már a tavalyi Végtelen háborúnál érezhető volt, hogy a 20 filmen át dédelgetett gyümölcs beérett. Hihetetlen, de a Bosszúállók: Végjáték képes volt mindezt az érzést és élményt a csúcson túlra emelni. Minden képzeletemet felülmúlta, és olyan moziélményt nyújtott, amit csak 10-15 évente tud egy nagyszabású film okozni.

Természetesen spoiler mentesen írok a Végjátékról, ami piszok nehéz dolog, hisz, hála a kitűnő marketingnek, egyik előzetes sem lőtt le semmit előre. Így minden poén, minden dráma és fordulat jobban működik, mint azt gondolnánk. Okos dolog ez, hiszen – túlzás nélkül – a film minden momentuma visszautal egy korábbi filmre. Még az eddig elhanyagolhatónak hitt párbeszédek vagy jelenetek is értelmet nyernek, tehát azok a nézők vannak a legjobb helyzetben, akik lezavartak egy ,,maratont" a MFU filmjeivel a Végjáték előtt.

Ilyen finálét, ilyen moziélményt 10 évben, ha egyszer kaphatunk

A 180 perces játékidő durván hangzik, de megijedni nem kell tőle. Rengeteg sztorit vázol fel olyan módon, hogy egy percig sem érezzük magunkat unottnak. A poénok a Marvel filmektől megszokott módon jönnek. Nem viszik túlzásba, nem ront bele a komorabb és drámaibb atmoszférába, teljesen a jó ízlés határán belül szórakoztat. (Humor fronton számomra az utolsó két Bosszúálló filmben működött a legjobban az arány.)

Ki merem jelenteni, hogy mozitörténelmet ír(t) ez a film. Olyan katarzist, amit egyes jelenetek okoztak a telt házas premier előtti vetítésen, nem lehet átélni minden évben. Komolyan megnéznék egy rejtett videóval felvett kisfilmet a nézőkről, milyen hatást gyakorolt rájuk ez a három óra. Engem minden perce megvett kilóra, főleg, hogy az általam közkedvelt, és (igen elhanyagolt) időutazás kérdései is felmerültek a sztoriban. Már maga az a másfél óra, ami ennek a témának jutott, újra átéltette velem azt az érzést, ami miatt a Vissza a jövőbe 2 az egyik kedvenc filmjeim között szerepel.

A fináléhoz vezető út, és maga a lezárás pedig káprázatos. Annyira kerek, annyira méltó és annyira drámai képsorokkal ér véget ez a több mint 20 filmből álló univerzum, hogy felnőtt emberek lélegzete eláll, és egy olyan hullám járja át testét, amit némelyek nem tudnak egy enyhe libabőrrel lerendezni. Számomra hihetetlen, hogy ennyi érzelmi hatást ki lehet hozni egy szuperhősökről szóló filmből.

MINDEN TÉREN TÖKÉLETES! Napok, hetek múlva is a hatása alá kerül az ember. No1.

akció | kaland | sci-fi

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika... több»

3