Egy ilyen témához (Teremtő keresése) nem drogosan kellene hozzá állni, Stanley

Akkor, hogy ne csak a Facebookon legyen ott.
Nos, én viszont pont a másik film irányában vagyok elfogult.
A koncepciók tényleg hasonlóak, csak a filmekből lett végül homlokegyenest más. Az egyik még mindig meg tudja mutatni időtállóságát, főleg, mert Arthur C. Clarke sok mindent meg tudott villantani jó előre, aminek a vizualitását felerősítették, pl. az űrrepülőgépet, a kijelzőt (bár kicsit vicces, hogy egy számítási képlet futkározik rajta), videótelefonálást, vagy magát az űrbázist, ahogy forog, űrjárművet, egy űrhajó elszigeteltségét, sőt, azt az innerspace virtuális vonalat, amit a film egy tripként valósít meg, és persze az MI-t. Tudományos-technikai szempontból sokkal kisebb léptékekkel halad, és mindegyik még ma is csodálatosan a helyén van, bár lehet, hogy megmosolyogtató a megvalósítása itt-ott. Vagy akár világ hátterét, amely megmaradt azért jócskán a politikai felosztottságában. Ez nekem nagyon nem működik a Csillagok köztben. Az a része igen, hogy közel lehet egy nagy kataklizma, amely tönkreteszi a ma ismert világot, de szerintem nagyon nem így fog kinézni. Nem is akartak a mai világra reflektálni, csak egymás után dobáltak dolgokat. A visszavonult szegénylegény, aki a lányát védi, és megkeresik, mint utolsó lehetőséget, egy utolsó dobással. Egy szimpla űroperett az egész, semmi más. A Csillagok közt csak odatol egy nagyon képzeld el világot, azt nagyon felszínesen felvázolja, egy nagyon képzeld el technikai fejlődéssel, poszt-apokaliptikusan. És ezt tényleg inkább csak a Star Trek és hasonló sorozatok szintjén teszi meg. Ezt nem pejoratív értelemben írom, mert nagyon szeretem amúgy azt is, de szinte semmi nincs benne, amit ne láttam volna már ott, vagy a Végtelen világokban és társaiban.
Mindkettő alkotói film, csak az egyik mindenképp a tömegízlést próbálja kiszolgálni, míg a másik tényleg két ember egymást kiegészítő, komplex víziója a jövőről, idegen civilizációról, mindenféle kompromisszum nélkül. Mondjuk utóbbi nincs is a Csillagok köztben. Míg az egyik világ él és lélegzik hétköznapi módon – azok a kizökkentőnek titulált részek éppenséggel ezt erősitik fel folyamatosan –, addig a másikban én alig találok kapcsolódási pontokat, azokat is csak felszínesen. Oké, az enteriőr az nagyon 60-es évek.
Dramaturgiailag is más léptékű. Itt viszont tényleg megmutatkozik a két külön korszak. Az egyik lassú, sokszor ma már kínosnak, unalmasnak és vontatottnak tartható módon, viszont ad időt és pontokat a beleélésre, és ezek a pontok számomra a mai napig működnek, az előemberektől kezdve a csillagemberig. Az elszigeteltség, a megzakkant MI. A másik legtöbbször tényleg mesebeli módon dobálja egymás után a számomra már látott és/vagy elcsépelt paneleket, de azokból legalább sokat. Valóban sodróbb, tényleg belassul itt-ott és ad időt gondolkodásra, mert felvet gondolatokat, csak épp én pont az újszerűség hiánya és mesebelibe hajló történetvezetése miatt sok mindenen nem tudtam úgy igazából gondolkodni, ha igen, akkor is csak a hiányosságok, rések, lyukak jutottak eszembe. Nekem valahogy nem működött komplexen a Csillagok közt.
Mindkettő valami megfoghatatlan, amolyan deus ex machinát szeretne megvillantani. Idegen lények és MI kontra kvantumfizika a könyvespolc és fal mögött, meg „időutazás”. Az egyik, amikor „kellene”, nem magyaráz, csak megmutat, nem próbál szájbarágós lenni. Ők voltak-vannak, így gondolkodnak, cselekszenek. Az emberek belecseppennek és teszik a dolgukat. Az idegeneket megpróbálhatjuk megfejteni, de nem a mi léptékünk, nem a mi elménk. Ebben Clarke nagymester volt. Nem akkora, mint mondjuk Lem, de nagyon jó benne. A mi szempontunkból, ahogy pl. egy hangyaboly működését is csak kívülről látjuk jól, de sosem fogjuk megérteni magát a hangyát. Ez a fajta, már-már metafizikába hajló megközelítés működik. Ilyen a Csillagok köztben is van, viszont ott pont szájbarágós, izzadságszagú. Nálam úgy akar transzcendens lenni, hogy meg is öli azt. Valahová a jövőbe lukadnak ki, csak máshogy. Az egyik esetben kapunk némi transzcendenciát, egy működőképes világot, ami kisebb pofozgatással még jócskán fél évszázad múlva is megállja a helyét, annyira jövőbelátó volt. A másik esetben meg, khm. Hát, szerintem nem.
Abban viszont tökéletesen egyetértek, hogy a folytatás jó. Már nem egy vízió, de egy nagyon korrekt sci-fi.