Találatok: 18217  |  

Új sorozat adatlapok

#9701.

70 2016

/ Sorozat / dokumentum | western

Texas hatalmas állam, ezért sokrétűbb a texasi vadőrök munkája is, akiknek feladata, hogy óvják Texas természeti erőforrásait és 27 millió polgárát. Ez az elit egység több mint negyedmillió négyzetmérföldnyi területet véd és szolgál. A sorozat az ő munkájukat mutatja be, ahogy küzdenek a bűncselekmények ellen: a mexikói határnál például tiltott módon elhelyezett hálókat húznak ki a folyóból, miközben kábítószercsempészeket keresnek. Civil ruhás vadőrök lebuktatnak egy feketekereskedelemmel foglalkozó csoportot, amely vadon élő állatokat vásárol és ad tovább - az egyik illegális eladó viszont nem tűri, hogy elfogják. Texas-szerte viharok és árvizek nehezítik a vízi járőrök munkáját, a mentőcsapatok több embert is kimentenek a veszélyes sodrású vadvizekből. Ilyen különleges és izgalmas feladatok töltik ki az elit csapat hétköznapjait... Texas hatalmas állam, ezért sokrétűbb a texasi vadőrök munkája is, akiknek feladata, hogy szüntelenül óvják Texas természeti erőforrásait és 27 millió polgárát. Egy alligátor túlságosan közel merészkedik az emberekhez, és aggodalomra ad okot. A vadőröknek nincs könnyű dolga, amikor megállítanak egy jet-skielőt, aki tiltott időszakban, naplemente után is kint volt a vízen. Nincs nyugalom, amikor megkezdődik a galambvadászati idény, ez egyben a vadászati idény kezdete is, és a vadőröknek résen kell lenniük, hogy senki se vihessen el a törvényben megengedettnél nagyobb zsákmányt. Több hónapos szigorú kiképzés után két újonc érkezik a texasi vadőrképzőből, és tanúi lehetünk annak, hogyan kezelik első ügyeiket.

#9702.

70 2014

/ Sorozat

Anthony Archer-Wills a kerti tavak varázslója. Egyedi, természetes tavai nagyon népszerűek az amerikai háztulajdonosok körében. Aki azt hiszi, hogy a medence egy agyonklórozott, négyszögletű lyuk, amelyben néha megmártózhat az ember, az még nem találkozott sorozatunk hősével. A brit kertművész az 1960-as évektől épít kerteket Angliában és Skóciában, de a világ más tájain is. Most a képernyőkön is megismerkedhetünk munkájával. Archer-Wills minden projekt kezdetén megismerkedik az ügyfél elvárásaival, a közeli és távoli környezettel, illetve azzal, hogy a ház hogyan illeszkedik bele a tájba. Ez alapján tervez olyan kertet, amely illik az adott területhez és a megrendelő pénztárcáját is kíméli. Munkagépek segítségével úgy helyezi el az építési területen található tárgyakat, pl. köveket, mintha azok természetes módon kerültek volna új helyükre. A növényeket is a lehető legtermészetesebb módon helyezi el.

#9703.

Nézzük, mi kerekedik ki abból, ha a vízimádatot képzelőerővel és innovációval kombináljuk! A sorozatunkban bemutatott lenyűgöző vízparti otthonok tulajdonosai szemkápráztató vízparti épületeket hoztak létre családjuk és önmaguk számára. Legyen az egy várárok szerű vízkerítés vagy egy lassan csordogáló patak, amely keresztülfolyik a házon, netán egy mesés vízi park az udvar végévben, a felsorakozatott épületek kiszélesítik képzeletünket, hogyan is lehet a víz közelében élni.

#9704.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Most csak a magyar zenék versengenek! Ezúttal ki lesz a befutó?

#9705.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy kik kerülnek az MTv Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9706.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy ütős ötös! Kedvenc előadód legjobb 5 klipjét válogattuk össze. Mindnek tudod a szövegét?

#9707.

Sehol nem vezetett út sikerhez és gazdagsághoz gyorsabban, mint a királyi udvarban. Stephen Smith megvizsgálja az udvari karrierlehetőségeket a középkorban, a reneszánszban és a barokk korban.

#9708.

Belépünk a tengeri helyreállítás és mentés kockázatos világába. Csapatunk időérzékeny és veszélyes mentési munkákkal küzd meg, ahol egyetlen hiba is súlyos sérülést vagy anyagi katasztrófát jelenthet.

#9709.

Matematikai oktató sorozat gyerekeknek.

#9710.

Egy ütős ötös! Kedvenc előadód legjobb 5 klipjét válogattuk össze. Mindnek tudod a szövegét?

#9711.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Sokoldalúságát, zenei képzettségét már több műsorban is bizonyította Nótár Mary, aki szintén saját műsort kapott a Zenebutikon. A tehetséges dalszerző és előadó igazi energiabombaként ragadja magával a közönséget. Népszerűsége töretlen, rajongói pedig már nagyon várták önálló zenei műsorát. Bombaparty Maryvel a Zenebutikon!

#9712.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

A Művészetek Palotája sorozatában a klasszikus zene legkiválóbb alkotásait élvezhetik a nézők a legkiválóbb hazai és nemzetközi előadók tolmácsolásában

#9713.

NA 2019

/ Sorozat / valóságshow

Az első évad sikerét követően vadonatúj részekkel, és Liptai Claudiával érkezik a Séfek Séfe. A gasztro-tehetségkutatóban most is amatőr és profi szakácsok próbálják meggyőzni a műsor három profi séfjét, Krausz Gábort, Wolf Andrást és Vomberg Frigyest. Az előző szériához képest lesz pár változás, a megmérettetés bizonyos fázisaiban sokkal több nehezítő feladatot kapnak a játékosok. A válogatók alatt az eddigieknél is sokszínűbb karakterekkel találkozhatnak a séfek, akik számtalan humoros, feszült és drámai pillanatnak lesznek majd tanúi. Most is futószalagon érkeznek hozzájuk a kreációk, amelyekről fogalmuk sincs, ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább a versenyben, majd újabb kihívások elé állítva a versenyzőket kiválasztják saját 6 fős csapatukat, hogy aztán a legjobb 18-ból csak egy maradhasson - aki elnyeri a Séfek Séfe címet, a 10 millió forintot, valamint egy kéthetes szakmai továbbképzést a világ egyik legnívósabb séfiskolájában, Franciaországban.

#9714.

60 2019

/ Sorozat / dráma | krimi | misztikus

A sorozat az utolsó családi tulajdonban lévő miami beachi hotel történetét meséli el egy multikulturális környezetben. A karizmatikus Santiago Mendoza a hotel tulajdonosa, de elbűvölő második felesége, Gigi és felnőtt gyerekeik élvezik a sikeres vállalkozás előnyeit. A hotel hűséges személyzete egy modern, újszerű sztorit kerekít a társadalmi különbségekre épülő történetből. A jómódú és gyönyörű vendégek lubickolnak a luxusban, de botrányok, növekvő adósságok és megdöbbentő titkok rejlenek a tökéletes külsőségek mögött.

#9715.

70 2020

/ Sorozat / dráma | krimi | misztikus

Egy második világháborús náci bűnösökre vadászó különleges osztály rájön, hogy szélsőségesek egy csoportja az Egyesült Államokban akarja kiépíteni a Negyedik Birodalmat.

#9716.

NA 2014

/ Sorozat / dokumentum

Ki ne álmodozna arról, hogy jó lenne időnként elbújni a világ elől? Egy olyan helyre, ahol az ember megleli a nyugalmat, a szépséget, érzi az illatokat és élvezi a színeket. A sorozatban olyan kerteket láthatunk, melyek bár a világ legkülönbözőbb pontjain találhatóak, mégis egy szó jellemzi őket: lélegzetelállítóak! Földünk számos pontján találhatóak ezek a földi paradicsomok, melyet a tulajdonosok sok munkával, odafigyeléssel, gondozással hoztak létre, alakítottak vagy épp ellenkezőleg , igyekeztek megőrizni, esetleg visszaadni eredeti pompájukat. A hideg Dániától kezdve a mediterrán Andalúziáig, a szeles, romantikus Cornwalltól Németország legkisebb településéig mutatják be a jellemző, vagy éppen nagyon szokatlan kerteket, házakat az alkotók, miközben megismerkedhetünk a tulajdonosok életével, valamint az őket segítő kertészek praktikáival, ötleteivel és erőfeszítéseivel.

#9717.

NA 2017

/ Sorozat / dokumentum

A kortárs magyar irodalomban, az utóbbi évtizedben több olyan alkotó (költő és író) is felbukkant, akik karakteres XXI. századi műveikkel eredeti módon képesek gazdagítani az írott nemzeti kulturális hagyományt. Közülük többen megértek arra, hogy egyéniségüket, életüket is felvillantó íróportrékban valljanak alkotói világukról. Életkoruknál fogva korántsem lezárt életművekről van szó: pályájuk derekán, vagy ahhoz közelítve készülhet „pillanatfelvétel” az izgalmas literátor karrierekről.

#9718.

70 2018

/ Sorozat / krimi

A sorozat Philadelphia utcáinak elfeledett gyilkossági ügyeit tárja fel. Az eseményeket a veterán gyilkossági nyomozók, a helyi riporterek és az áldozatok családtagjain keresztül ismerjük meg, akik oly sokat veszítettek, ezeket az ügyeket azonban sosem feledik.

#9719.

Az igazi bűncselekményeket feldolgozó úttörő sorozat amerikai rendőrök testkameráinak felvételeit felhasználva, a nyomozók szempontjából meséli el a bűntény felderítésének történetét. A közeli filmkészítési technika a nyomozás minden pillanatát testközelből rögzíti, és mindent a gyilkos elfogásával megbízott nyomozók szemüvegén keresztül láthatunk. A nyomozókkal együtt élhetünk át minden fordulatot, követhetjük a hamis nyomokat is, és részesei lehetünk a sikernek, amikor a gyilkost végül elfogják és elítélik.

#9720.

80 2018

/ Sorozat / dokumentum

Amikor Charlie Kinkel eltűnt egy isten háta mögötti nevadai településen, a felesége nem sok segítséget kapott a helyiektől. Hónapokkal később találták meg a férfi holttestét.

#9721.

70 2019

/ Sorozat / krimi

A fotografikus memóriával megáldott Pat Postiglione 25 éven keresztül foglalkozott gyilkosságok felderítésével Nashville-ben. Több száz gyilkossági ügyet vizsgált, amelyek sosem felejt. Különleges képességének köszönhetően az áldozatok életben maradtak, valamint az egyes bűncselekmények részletei is bevésődtek az elméjébe. Pat emlékei sokszor nyomasztóak... de kivételes emlékezőtehetsége jó szolgálatot tett az esetek felderítésénél. Számos esetben ennek köszönhető, hogy a tettest sikerült rács mögé juttatni. Az izgalmas sorozat felidéz néhányat Pat gyilkossági esetei közül. Páratlan képességének köszönhetően az eseményeket újfajta megvilágításban követhetjük nyomon.

#9722.

Fedezzük fel a városok sötét oldalát. Nem csak nappal, de napnyugta után is, amikor a sötétség beálltával a fantázia birodalmába illő dolgok történnek.    

#9723.

Elkészül és bemutatásra kerül a londoni Westenden az első számítógéppel megalkotott színdarab, A kerítésen túl.

#9724.

A házasságoknak csaknem 40%-a válással végződik. Míg a legtöbb kapcsolat követi a hagyományos együttjárás–eljegyzés–házasság sorrendet, most a “Házasság jobb híján” című sorozatban látható különleges társadalmi kísérlet valami teljesen újjal próbálkozik. Négy ember, akik a megszokott módon nem találtak párt, drasztikus megoldásra szánja el magát: olyan emberrel házasodnak össze, akivel nem illenek össze. Az egyik pár közt csak barátság van, a másiknak a kapcsolata pedig száz százalékban a szexen alapul – most megtudhatjuk, mi történik, ha összeházasodnak. A sorozat mindkét pár életét hat hónapon át követi nyomon, és a társadalmi kísérlet végén megtudjuk, melyik a fontosabb egy sikeres házassághoz: a barátság vagy a szexuális vonzalom.

#9725.

Minden kapcsolat elérkezik a választóvonalához, mindebbe pedig a nézők is bepillantást nyerhetnek.

#9726.

A Fülöp-szigetek számos élőlényét még soha nem rögzítette kamera ezelőtt; a sorozat a legmodernebb felszerelést használja, hogy feltárja a Fülöp-szigetek rendkívüli természeti gazdagságát.

#9727.

A talajradar, a LiDar és a 3D szkennelés segítségével Lin a földön dolgozó régészekkel együttműködve fogja felfedezni és újraalkotni a még feltáratlan világokat és ősi városokat, amelyek még mindig a föld alatt rejtőznek.

#9728.

70 2018

/ Sorozat / dráma

Moszkva divatos belvárosában Artem, a pszichológus „provokatív terápiát” gyakorol. Meg van győződve arról, hogy a leggyorsabb és leghatékonyabb gyógymód az, ha brutálisan szembesíti pácienseit félelmeikkel. Saját élete mégis káoszba fullad, miután börtönbüntetésre ítélik, amiért egy betegét öngyilkosságba hajszolta. Miután kiszabadul, újra rendelőt nyit egy rögtönzött irodában, egy nem kevésbé elbűvölő magaslaton, és nekilát a munkának, miközben megpróbálja rendbe hozni az életét. Ez azt jelenti, hogy vissza kell szereznie feleségét, meg kell küzdenie a praktizálási engedélye megőrzéséért, meg kell védenie tinédzser nővérét annak erőszakos barátjától, és mindenekelőtt be kell bizonyítania ártatlanságát egykori páciense halála miatt. Ráadásul tudja a gyilkos kilétét, de ezt bizonyítani nem olyan egyszerű. Minden egyes esettel közelebb kerül a célhoz, és bár segít ügyfelein, amikor zseniálisan megoldja lehetetlennek tűnő problémáikat, az igazi kérdés, hogy vajon tud-e segíteni saját magán.  

#9729.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

Európa szívében fekszik Svájc; fenséges hegyek, buja, zöld völgyek, szirtes-sziklás tájak és mediterrán tavak - mind közel egymáshoz, melyek egyedi és változatos vadvilágnak adnak otthont.

#9730.

Bár a kutyát úgy ismerik mint az ember legjobb barátja, de ez a sorozat az elképesztő, valódi életből vett történeteket ünnepli a legvalószínűtlenebb barátságokról a kutyák és a többi állatfaj között.

#9731.

A kutyakiképző Nate Schoemer és Laura London küldetése, hogy összehozzon mentőkutyákat olyan emberekkel, akiknek valamilyen fogyatékosságuk van, hogy saját kutyájukat képezzék ki segítő kutyává.

#9732.

NA 2015

/ Sorozat / dokumentum

Képzeljük el, hogy annyira rossz állapotban vannak a fogaink, hogy már mosolyogni sem merünk.Képzeljük el, hogy milyen lehet félni egy egyszerű találkozótól vagy akár rettegni attól, hogy kilépjünk a lakásunkból. Mindezt a fogaink állapota miatt. Sorozatunkban az ilyen problémákkal küzdő emberek most egy egészen új esélyt kapnak a továbblépésre, azáltal, hogy a fogaikat "rendbe teszik". Kövessük együtt nyomon ezt a fizikai és érzelmi átalakulást!

#9733.

40 2019

/ Sorozat / dráma

A sorozat középpontjában Hunter Franklin, az újonnan megválasztott amerikai elnök és családja áll.

#9734.

50 2019

/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték

Fekete nők csoportja az élet különböző területeiről, akiket egyetlen közös kérdés köt össze: miért vagyok egyedülálló?

#9735.

Öt paranormális jelenségeket kutató szakember összezárva próbál a Pennhurst Asylumban fényt deríteni néhány rejtélyre.

#9736.

A Toy Story 4. kis hőse, Forky rendkívül fontos kérdéseket tesz fel mindenkinek. Mi a szerelem? Mi az idő? Mi a sajt?

#9737.

NA -0001

/ Sorozat

Képeket készítünk a barátainkról, amikor azok egy trambulinon ugrálnak. Vajon el lehet kapni az erőt, a sebességet és a tehetséget a képen?

#9738.

Harrison versenyre kel egy pimasz robottal, mikor kiderül, hogy a robotok vákuumot hoznak létre a szobában vagy sakkoznak a nagymesterekkel.

#9739.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

A fiatal tornász, Nya, ugrik a lehetőségre, hogy dr Heather és a profi Thomas segítségével többet tudjon meg a trambulin tudományáról.

#9740.

Az I. világháború hatásai alól senki sem tudott mentesülni. Abszurditása nyomán kialakult a dadaizmus és a szürrealizmus

#9741.

A nyolcrészes sorozat világ körüli kalandos útra hívja a nézőket lelkes és szenvedélyes tudósok társaságában. A biológus Liz Bonnin és a geológus Martin Pepper nagy fejtörést okozó tudományos kérdésekre keresi a választ. Mekkora fenyegetést jelent Európa népeinek a Nápolyi-öböl vízszintje alatt meghúzódó Campi Flegrei szupervulkán? Mi köze a Sziklás-hegységnek az atombombához? Milyen hatással lehetnek Hawaii vulkanikus szigetei az USA nyugati partjának geológiai jövőjére? Ez a lenyűgöző sorozat a Földet élő, lélegző organizmusként szemléli, miközben megvizsgálja Földünk múltját, jelenét és jövőjét.

#9742.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Muzsika TV Road Show: ahol a néző és a csatorna találkozik. Folyamatos siker, telt házas fellépések, és itt még nincs vége: idén legalább 2 újabb helyszínről jelentkezik a Muzsika Tv!

#9743.

70 2019

/ Sorozat

Az új-mexikói Valles Caldera Nemzeti Vadrezervátum egy különleges hely: prérikutyák egész kolóniái élnek itt teljes háborítatlanságban – kiváló lehetőséget nyújtva a biológusok számára a viselkedésük tanulmányozására...

#9744.

Dél-Florida az egyetlen hely a Földön, ahol egymás mellett él a mississippi aligátor és a hegyesorrú krokodil. Vajon melyikük a veszélyesebb ragadozó? Melyik hüllő érdemli ki a ’mocsár ura’ címet vadásztechnikája és testi adottságai alapján? A film erre az izgalmas kérdésre keres választ az Everglades festői díszletei között...

#9745.

Tartson velünk Törökországba és Egyiptomba, és fedezze fel, hogy az élővilág miként képes alkalmazkodni még a legszélsőségesebb ermészet viszonyokhoz is!

#9746.

A G.R.R. Martin világszerte óriási népszerűségnek örvendő regényeinek alapján készült széria, a Trónok harca előzménysorozata, mely 300 évvel az anyasorozat eseményei előtt játszódik a Targeryen család felemelkedésének idején.   

#9747.

Íme, egy igazán különleges lakásfelújító műsor, ahol a főszerep a guruló otthonoké! Justin és Anna Scribner bejárják az Egyesült Államokat, hogy leharcolt lakókocsikat találjanak, majd luxuslakóautókká változtassák a tragacsokat. Többek között például Anna megvásárol egy ritka, 1955-ös Spartan Manort, de rá kell jönnie, hogy a kocsi nem bírná még azt a tízórás utat sem, amíg hazajutna vele... Eközben Justin nem tud nemet mondani egy hűséges ügyfélnek, aki sürgős javítást igénylő, 1967-es Serro Scottyjával ugrik be a műhelybe... Vajon Scribnerék hogy vágják ki magukat ezekből a helyzetekből? Hogyan sikerül újjávarázsolniuk a csotrogányokat?

#9748.

80 2017

/ Sorozat / dokumentum

Antonio és csapata visszatekint néhány jól sikerült nagyobb projektre. A hálás tulajdonosok elmesélik, hogy állataik mennyire élvezik az új hajlékot.

#9749.

Dave Salmoni, a műsor házigazdája a világ olyan helyein jár, ahol az emberek és az állatok folyamatosan farkasszemet néznek egymással, mióta békés együttélésüket kegyetlen összecsapások váltották fel. Dave a legvéresebb támadásokat keresi, hogy rájöjjön, mi váltotta ki őket, és hogy megoldást találjon rájuk. Az Animal Planet sorozatának egyik epizódjában hősünk csatlakozik egy fegyveres elefánt-elhárító osztaghoz, hogy megvédje az észak-kelet indiai falvakat a pusztító támadásoktól. Máskor Zambiában belép a mágia és boszorkányság világába, hogy megfejtse, miért olyan veszedelmesek az ottani vízilovak, vagy éppen Indiába látogat, ahol egyre gyakoribb

#9750.

A Jersey Shore szereplői megesküdtek, hogy mindig lesz közös vakációjuk. Most, 5 évvel, 5 gyerekkel, 3 házassággal és ki tudja mennyi kondi-szoli-mosodával később a csapat újra együtt nyaral egy fullos házban, Miami Beach-en. 

#9751.

Az MTv énekpárbaja, amelyben Ed Sheeran csap össze Justin Bieberrel.

#9752.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy kik kerülnek az MTv Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9753.

NA 2019

/ Sorozat / dokumentum

Jelenleg két Celsius-fokra vagyunk a klímakatasztrófától. Ha a felmelegedés üteme nem változik, 40 éven belül visszafordíthatatlan környezeti változások következnek be. De meg tudjuk ezt állítani. A film drámai civil felvételeken és felkavaró beszámolókon keresztül egyszerű, ám döbbenetes formában mutatja be a globális felmelegedéssel kapcsolatos tényeket. A valaha volt legnagyobb kihívással kell szembenéznünk. És az emberi faj képes felnőni a feladathoz.

#9754.

Az olasz konyha nem a Michelin-csillagos séfekről, hanem a házi receptekről szól. Így hát ebben a nem mindennapi sorozatban Jamie és legjobb barátja, egyben mentora, Gennaro Contaldo bejárják a vidéket a napfényes Szicíliától egészen a havas Alpokig, hogy találkozzanak az olasz konyha szuperhőseivel: Olaszország mammáival és nonnáival. Ők azok, akik tökélyre fejlesztették a generációkról generációkra szálló recepteket, és Jamie nem nyugszik, míg meg nem ismerheti konyhai titkaikat. Jamie-nek köszönhetően a nézők pillanatok alatt megtanulják majd úgy elkészíteni az ételeket, mint az igazi olaszok.

#9755.

70 2010

/ Sorozat / dokumentum

2050-re a világ népessége mintegy 9,5 milliárd főre fog emelkedni, így sokkal több élelmiszert kell előállítanunk. Arra keressük a választ, hogy miként fogjuk etetni magunkat a 21. században.

Szereplők: Homaro Cantu, Ben Roche

#9756.

70 2020

/ Sorozat / akció | dráma | fantasy | horror

A BBC nagy sikerű Sherlock című sorozátnak alkotói ezúttal Bram Stoker ikonikus hősének történetét gondolták újra Claes Banggel Drakula gróf szerepében. A Drakula január 4-től látható a Netlixen.

#9757.

A sorozat két testvérről szól, akik nagyon különböznek egymástól, és a nyarat a nagymamájuknál töltik Monte Macabre titokzatos és apró városkájában. Itt Latin-Amerika  mítoszai és legendái a népi hiedelmekből valósággá válnak.

#9758.

60 2019

/ Sorozat / életrajzi

A sorozat a 20. század egyik legismertebb brazil-francia tudósának, a pilóta és léghajós Alberto Santos-Dumontnak (1873–1932) állít emléket. Élete valamennyi fontos állomását bemutatja az izgalmas gyermekkortól a repüléstechnikai újításokig.     

#9759.

A sorozatban az amerikai mozi történetének legjelentősebb pillanatai elevenednek meg. Bemutatja a filmek tömeges megjelenésének hatását a társadalmi és kulturális életre, feltérképezi a filmigény változásának mérföldköveit. A korabeli filmrészleteket a filmipar legnagyobbjaival készült interjúrészletek teszik érdekfeszítővé. Megszólal többek közt Ron Howard, Ridley Scott, Tom Hanks, Morgan Freeman, Baz Luhrmann és megannyi hollywoodi filmcsillag.

#9760.

60 2018

/ Sorozat / dráma | krimi

Egy börtönbüntetését letölteni készülő nő igyekszik megtalálni a négy fal között a saját igazságát, minden azonban egyre elkeseredettebb harccá válik, ahol teljesen más törvények uralkodnak, mint odakint.

#9761.

NA 2019

/ Sorozat / családi

Magazinműsor.

#9762.

Josh Gates az alvilág feltételezett kapujánál indítja a keresést. Ezután felkeres egy orvost, aki azt kutatja, vajon a tudat túléli-e a halált.

#9763.

70 2012

/ Sorozat / animáció | családi

A Szorgos-szurdok felett kerekedő viharos szélben hatalmas leszakadt faág torlaszolja el a település egyetlen hídját, így sajnos leáll a szélerőművek építése a túlparton. Az Észnégyek leleményes találmánya segít a gondon, így a legfontosabb építőanyag, a retek, mégis eljuthat a munkálkodózerekhez.

#9764.

A népszerű színész és narrátor ezúttal Ausztráliába látogat, ám a megszokott látványosságok helyett az ország legtávolabbi, legszínesebb és legérdekesebb része: szigetvilága felé veszi az útját. Több mint 8000 célpont közül válogathat! A három mesterien fényképezett rész során Martin mind a négy égtáj felé elindul, és tizenhat szigetet bejárva ad átfogó ízelítőt a szigetek életéből. Hajóroncsok, hús-vér Robinson Crusoe-k, távoli kultúrák és különös élőlények – Martin Clunes mindenbe belekóstolhat az ausztrál szigeteken.    

Rendező: Ian Leese

Szereplők: Martin Clunes

#9765.

Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.

#9766.

2014-ben több mint 11 ezer ember életét oltotta ki a történelem eddigi legsúlyosabb ebolajárványa. Most, 2019-ben a kór újra támad. Elég felkészültek vagyunk hozzá, hogy megfékezzük? A különkiadás megrázó emberi történeteket mutat be az ebola elleni harc frontvonaláról.

#9767.

Egy dokumentumfilm-sorozat, amelyben maga Jeff Goldblum rántja le a leplet a világ legnagyobb tudományos rejtélyeiről.

#9768.

70 2016

/ Sorozat / vígjáték

Egy rendkívül visszahúzódó zeneszerző váratlanul a világhírnév kellős közepén találja magát, amely egyszerűen teljesen felforgatja az életét.

#9769.

A DNS, amely az élet legalapvetőbb forrása és kódja, ahogy az közismert, már egy ideje módosítható. Minderre viszont már nem csupán a hatalmas vállalatok és kormányok képesek, hanem az úgynevezett biohackerek is.

#9770.

Mi lenne, ha egyszer csak felkerekedne és eladná mindenét? Hol tudna megélni és hogyan? Tudta, hogy 75 millió forintért vehet vidéki házat a spanyolországi Granadában? Vagy éppen egy rusztikus kőházat tágas fürdőszobával az olasz Umbria régióban? A sorozat olyan irigylésre méltó, a világ minden tájáról felkutatott ingatlanokkal csábítja a lakás- és háztulajdonosok szívét, amelyeket jelenlegi otthonukért cserébe megszerezhetnének. Minden epizódban bemutatunk egy párt, akik új paradicsomi otthonukat keresve három csábító helyszínen tekinthetik meg, hogy mit tudnak megfizetni, ami leginkább illik életmódjukhoz.

#9771.

A dokumentum-dráma, melynek műsorvezetője Dr. Suzanne Lipscomb, megvizsgálja Miklós és Alexandra bonyolult szerelmi történetét, és a pár szerepét az 1917-es orosz forradalomhoz vezető úton.

#9772.

A sorozat gyanús ügyeket hoz felszínre a gépkocsiba rejtett bombákkal felrobbantott atomtudósoktól a házuk előtt lelőtt tüzérségi mérnökökig, felfedve az összeesküvés, kémkedés és intrika szövevényét.

#9773.

Dokumentumsorozatunk bemutatja a történelem legnagyobb csalásait azok szemszögéből, akik végrehajtották, vagy épp leleplezték őket.

#9774.

Sorozatunk hihetetlen történeteket mesél el elveszett kincsekről, összeesküvésekről, ősi ereklyékről, civilizációkról és háborús titkokról.

#9775.

Az autóőrült Mike és Ralph olyan autóhoz kapcsolható kihívásokat próbál tető alá hozni, melyek hozzájárulnak ahhoz is, hogy felfedezhessék a mai amerikai autós élet bugyrait.

Rendező: Alexander Lau

#9776.

NA 2012

/ Sorozat

A nagysikerű Receptdaráló újabb évaddal tér vissza a képernyőre. A TV Paprika új sztárchefje, Kovács Lázár vezetésével ismét a praktikumé és a hétköznapi kreativitásé a főszerep. A Receptdaráló ugyanis olyan ételek elkészítését mutatja be, ami megkönnyíti a háziasszonyok dolgát a család heti menüjének összeállításában.Noha a műsorban a recepteket négy alap kategóriába soroljuk: olcsó, gyors, egészséges és ízes – ez nem jelenti azt, hogy egy-egy étel ne lehetne egyszerre gyors és ízes, vagy egészséges és praktikus. Lázár Chefen kívül rendszeresen vendégeink lesznek magyar és más nemzetek konyháját képviselő séfek, cukrászok, somelier-ek, bármixerek és baristák; valamint olyan ismert személyiségek, akik nem csak arról híresek, hogy híresek.

#9777.

NA -0001

/ Sorozat / valóságshow

A sajátos táncmozdulatai miatt az internet sztárjává emelkedett Pumped Gabo, azaz Szabó Gábor egy tabuktól és petyhüdt izomzattól mentes realityshow főszereplője. A műsorban az Adonisz-testalkatú Gabo és barátnője, a személyi edzőként dolgozó Ági új üzletbe vágnak bele: konditermet szeretnének üzemeltetni a meggazdagodás reményében. Ez a vállalkozás azonban korántsem egyszerű: Gabo és Ági viharos viszonya mellett a terem szigorú tulajdonosa, a házsártos anyós és az öntörvényű, szókimondó barátok és barátnők is nehezítik a helyzetet.

#9778.

Saját műsorral jelentkezik Peter Sramek a Zenebutikon. Önálló műsorában megemlékezik Zámbó Jimmyről, aki idén lenne 60 éves. A Király legendás dalain kívül a tehetséges fiatal énekes új oldaláról is bemutatkozik. Dobban a szív című műsora hetente jelentkezik a Zenebutikon!

#9779.

A nézők naponta találkozhatnak a csatorna sztárjaival, de ezúttal a zeneszerzők, producerek életébe is bepillantást nyerhetnek. A színpadi csillogáson túli élet, a nem is olyan szürke hétköznapok, viták, küzdelmek, harcok kerülnek képernyőre ezúttal. A főcímzenét Jolly írta és énekli.

#9780.

NA 2017

/ Sorozat / dokumentum

Kanadában a cukorjuhart, Indiában a Dasheri mangófát kényeztetik, és tekintik áldottnak az emberek. A földgömb két oldalán növő két fa csodálatos ízeket kínál. A leszedett gyümölcsök, vagy a nedv, amelyből a szirupot nyerik, nemzedékek óta kellemes, finom táplálék, és örömforrás az embernek.. Ez a cukorjuhar Kanadában a legrégebbi, szeretett természeti emlék, mely védelem alatt áll. A Kelet-Indiából származó mangófa a világon szinte mindenütt elterjedt. Indiában az őshonos talajon nő a Dasheri fajta anyafája. Ez az egyedülálló példány a forrása az egyik legjobb mangófajtának a világon.

#9781.

NA 2010

/ Sorozat / dokumentum

A 40 napig tartó túra Szobtól indul. Csaba és Gyuri először az Ipoly mentén felfelé, végig a szlovák határ mellett motorozik. A túra során először Letkésnél lépik át a határfolyót, így pár métert Szlovákiában motoroznak Az Ipoly hazánk egyik legromantikusabb folyója, vízállása pedig a legingadozóbb. Vadregényes, dimbes-dombos tájon, pici falvakon át haladva jutnak el Tésáig, majd Hontig, ahol megnézik a "Szakadást", amely egy több mint 50 méteres szakadék. Sárga agyagfalak tornyosultak a fejük felett és egy kisebb vízesés is csörgedezik a sziklákon. A Börzsönyt megkerülve, a parassapusztai határátkelőt elhagyva, Drégelypalánkon töltik az első éjszakát.

#9782.

Egy tévésorozat, amelyben magánszemélyek osztják meg saját nézőpontjukat a szörnyű bűncselekményeket elkövető szeretteikkel kapcsolatban.

#9783.

60 2019

/ Sorozat / krimi

Egy talpraesett floridai nő nyaralni megy Costa Ricára, de eltűnik azon a napon, amikor haza kellene érkeznie. Egy halott kamasz családja pedig igazságot szeretne szolgáltatni.

#9784.

70 2017

/ Sorozat / krimi

A legendás nyomozót, Rod Demeryt személyes kapcsolat fűzi a gyilkosságokhoz. Hároméves volt, amikor az édesanyját meggyilkolták. Bátyja később gyilkosság miatt került börtönbe. Sorsát így fogalmazta meg: „Gyilkosságok vonzásában éltem”. Demery 14 évig dolgozott az erőszakos bűncselekményeket felderítő egység nyomozójaként. Több mint 250 emberölési esetet bíztak rá a Louisiana állambeli Shreveportban, és mindegyiket megoldotta, amiben segítségére volt egyéni vallatási módszere. Az izgalmas sorozat epizódjaiban a ma már nyugdíjas detektív felidézi néhány korábbi bonyolult gyilkosság esetét és magát a nyomozást. Közvetlen beszámolója testközelbe hozza az USA zord délvidékén elkövetett gyilkosságokat. Demery mindegyik esetnek a megoldását személyes ügyének tekintette. Az izgalmas sorozat a nyugdíjas shreveporti gyilkossági nyomozó, Rod Demery figyelemre méltó eseteiből ad válogatást. Nem véletlen, hogy nyomozó lett: hároméves volt, amikor az édesanyját meggyilkolták. Bátyja pedig később gyilkosság miatt került börtönbe. Sorsát így fogalmazta meg: „Gyilkosságok vonzásában éltem". Demery 14 évig dolgozott az erőszakos bűncselekményeket felderítő egység nyomozójaként. Több mint 250 emberölési esetet bíztak rá Louisiana államban, és mindegyiket megoldotta, amiben segítségére volt egyéni vallatási módszere. Az izgalmas sorozat epizódjaiban Rod felidézi néhány korábbi bonyolult gyilkossági esetét és magát a nyomozást. Közvetlen beszámolója testközelbe hozza az USA zord délvidékén elkövetett gyilkosságokat. Demery mindegyik esetnek a megoldását személyes ügyének tekintette.

#9785.

70 2017

/ Sorozat / krimi

A hivatásos oknyomozó újságíró, Maria Elena Salinas sok mindent megtanult 30 éves pályafutása során, de talán a legfontosabb tanulság az, hogy minden tudósítás mögött meghúzódik egy másik történet is. Ebben a dokumentumfilm-sorozatban Salinas újságírói tapasztalataira támaszkodva néhány borzalmas erőszakos bűncselekmény hátterét próbálja meg feltárni. Az epizódok között szerepel a „deltonai mészárlás”, ahol egy kisebb nézeteltérésnek lettek katasztrofális következményei, és egy Alburquerque-ben garázdálkodó sorozatgyilkos esete is. A sorozat végig arra törekszik, hogy feltárja a szenzációs hírek mögötti igaz történeteket.

#9786.

70 2018

/ Sorozat / krimi

Derrick Levasseur, volt Rhode Island-i nyomozó és Kris Mohandie törvényszéki pszichológus lezáratlan gyilkossági eseteket derítenek fel. Megpróbálnak pontot tenni az ügy végére, és ezzel segítséget nyújtani a kétségbeesett családoknak is. Korábbi tapasztalataikat felhasználva újra megvizsgálják az eredeti nyomokat és újakat is keresnek, miközben megpróbálják megoldani az ügyet. A Honolulut rettegésben tartó sorozatgyilkostól kezdve a Levasseur Rhode Island-i szülővárosában elkövetett szadista gyilkosságig minden esetben közös, hogy megoldatlanok maradtak és senkit sem ítéltek el miattuk. Levasseur és Mohandie az ügyeken dolgozó helyi nyomozók és az áldozatok kitartó családtagjai segítségével elejétől a végéig alaposan megvizsgálja az eseteket. A fejlett technológia eszközeit is bevető tehetséges és tapasztalt nyomozók minden egyes bizonyítékot alaposan újra átgondolnak, és egyes esetekben még újabb nyomokra is bukkannak.

#9787.

Évente 66 ezer új daganatos beteget regisztrálnak Magyarországon. Évente több mint 33 ezren halnak meg ilyen jellegű betegségekben. Ezzel a magyarországi rákhalálozás a világ élvonalában foglal helyet. Az ország legnevesebb onkológus szaktekintélyei elemzik ezt a szomorú statisztikát, felvázolva a daganatok keletkezésében közrejátszó olyan okokat, mint a genetika, a környezeti ártalmak, az életforma, valamint a vírusfertőzések daganatkezelő hatása. A nyolc részből álló sorozatban szakértők beszélnek a rák elleni védekezés legújabb vívmányairól, a modern képalkotó fejlesztésekről, a szűrőprogramokról, a diagnosztikai-és gyógyszerkutatásokról, a terápiás lehetőségekről, valamint az oktatás, a kutatás és az informatika kapcsolatáról.

#9788.

50 2017

/ Sorozat / misztikus

Öt öregdiák újra találkozik egy volt közös osztálytársuk halála kapcsán, aki egymillió dolláros örökséget hagyott rájuk, ám a "kincset" egykori iskolájuk falai között rejtette el valahol.

#9789.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Tudományos ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat, mely 2-3 témát dolgoz fel egy témakörön belül, tudományos részletességgel.

#9790.

70 2020

/ Sorozat / dráma

1815 júniusában Sophia Trenchard izgatottan készülődik Richmond hercegné nagyszabású báljára Brüsszelben, ahol szerelmével, Edmund Bellasis vikomttal is találkozhat. Ekkor még nem sejti, hogy ez a bál más lesz, mint a többi. Még aznap éjjel megkezdődik a waterloo-i csata, mely döntő fordulatot hoz a szerelmespár és családjaik életébe is. A két család sorsa azonban csak 26 évvel később fonódik össze újra London egyik divatos lakónegyedében, Belgraviában. A két egykori szerelmes édesanyjának találkozásával ismét felszínre kerülnek a rég eltemetett titkok arról a végzetes éjszakáról.

#9791.

60 2019

/ Sorozat / dráma | sci-fi

Rossz kezekbe kerül egy fiatal tudós találmánya, melynek segítségével egy implantátumot ültetnek az agyba, így az emberek megoszthatják egymással gondolataikat.

#9792.

Egy egypetéjű ikerpár, Dru és Kal rádöbbennek, hogy a kormány elektronikai eszközökkel titokban követi és manipulálja az ausztráliai fiatalokat.

#9793.

A híres cukrászmester, Buddy Valastro sorozatában Amerika legtehetségesebb cukrászaiból és tortaművészeiből álló csapatok mérkőznek meg egymással. A csapatok tagjai lehetnek házaspárok, testvérek vagy csak jó barátok. A sorozat epizódjaiban két csapatnak kell fantasztikus és egzotikus tortaremekműveket alkotnia, hogy lenyűgözzék Buddyt és a Carlo's Bake Shop cukrászaiból álló zsűrit. A szokatlan feladatok témája - a vidámparktól a galaxisokig, vagy a gravitáció törvényeinek legyőzéséig - alaposan megmozgatja a cukrászok képzelőerejét és igénybe veszi képességeiket. Buddyt nehéz lenyűgözni, és a versenyzőknek szívüket és lelküket is bele kell adniuk műveikbe, ha fel akarnak nőni azokhoz a műremekekhez, amelyeket a híres Carlo' Bake Shop cukrászai hétről hétre alkotnak.

#9794.

Vadonatúj sorozatunk, a Hűtlenségem története egy forgatókönyv alapján játszódó valóságshow, amelyben valóban megtörtént megcsalásokat mutatunk be. A veszedelmes szerelmi háromszögektől a forró viszonyokig – minden epizódban három szereplő mondja el, miben biztos, és mire gyanakszik, miközben eljátsszák az eseményeket. 3. évad Ez a forgatókönyv alapján készült valóságshow a hűtlenség különböző arcait mutatja be. Ovidius a szerelem művészetéről szóló írásainak modern feldolgozásában minden epizód egy-egy tragikus történetet mond el három szemszögből – ahogy az a hűtlen, a szerető és a megcsalt látta. Az első részben Veronica és Paolo kétéves házassága válságba jut, és amikor Veronica visszavonul egy hatalmas vidéki házba, megismerkedik egy ellenállhatatlan, fiatal gazdaságvezetővel. Műsorunk néha szerelmi történet és néha detektívdráma, amelyben fény derül az igazságra a hazugságok hálójában.

#9795.

Közelebbről megvizsgáljuk Ausztrália leghírhedtebb gyilkosainak, köztük a világ legmérgesebb kígyói, halálos medúzái, szörnyű krokodiljai és méreggel teli pókjainak titkos életét.

Rendező: Martin Baker

Szereplők: Ant Neate

#9796.

Csatlakozzunk a vadvilági felfedezőhöz, Nigel Marvenhez, amint átutazik a keskeny földnyelven Észak- és Dél-Amerika között, rendkívüli vadvilágra és szívmelengető történetekre lelve útközben végig.

Szereplők: Nigel Marven

#9797.

NA 2016

/ Sorozat / dokumentum

Az emberek világszerte szeretnék kifogni a legnagyobb pontyot. Műsorunk házigazdája a pontyrajongó Ali Hamidi és két horgásztársa is pont erre törekszik különböző országokban.

#9798.

70 2017

/ Sorozat / dokumentum

A 10 kutyus és mi megragadja mind a káoszt, mind az örömöt, amit egy új kiskutya jelent, a szobatisztaságra neveléstől és az első sétáktól az álmatlan éjszakákig és az új gazdikhoz szokásig.

#9799.

A biológus Patrick Aryee felkutatja a Föld legnagyobb állatait, hogy feltárja, miért számít a méret a természetben. Felkutatja, hogy az óriás állatok miért elengedhetetlen bolygónk egészségéhez.

Rendező: Sam Hodgson

Szereplők: Patrick Aryee

#9800.

Egy leleplező dokumentumfilm-sorozat az amerikai kormány titkos programjáról, amely az UFO-jelenséget vizsgálja.