Találatok: 18972  |  

Legújabb sorozatadatlapok

#9801.

Az anatómus Alice Roberts vakmerő mutatványba kezd: a semmiből újraépíti a saját testét. A világ egyik legjobb virtuális szobrászának és egy speciális effektusok modellkészítőjének segítségével Alice megalkotta a tökéletes emberi test életnagyságú modelljét. Vezető orvosi- és állatszakértőkkel való találkozások után Alice kideríti a test legnagyobb problémáit, és hogy az adaptációk az állatvilágban hogyan szolgálhattak inspirációval a tökéletes testhez. Végül pedig egy hihetetlen leleplezésben Alice közönség előtt fedi fel tökéletes mivoltának modelljét a londoni Tudományos Múzeumban, legelőször találkozva vele.

#9802.

NA 2010

/ Sorozat / valóságshow

A Vacsoracsata reality műsor, amelynek szereplői főzőtudományokban mérik össze tudásukat. A hétköznap esténként látható műsorban minden nap más alkalmi séf kápráztatja el konyhaművészetével társait. Vacsora után pedig a vendégek pontozzák házigazdájuk jártasságát az ízek világában. Másnap viszont pontozóból lesz a szakács, és a séf veszi kezébe a pontozótáblát. Aki a héten a legtöbb pontot kapta, értékes nyereményben részesül. A műsorban a szakácsművészet mellett az is fontos szerepet kap, hogy a versenyzők hogyan fogadják a vendégeket, hogyan terítenek, milyen házigazdák.

#9803.

Az ország egyik legnagyobb főzőshow-jában újra 8 és 13 év közötti gyerekek kapnak lehetőséget arra, hogy bebizonyítsák a zsűri tagjainak, Sárközi Ákosnak, Wossala Rozinának, Fördős Zének és természetesen a nézőknek, hogy fiatal koruk ellenére is profi szakácsként tudnak főzni. Mindezt rengeteg jókedvvel, huncutsággal és nagy adag vidámsággal megfűszerezve.

#9804.

65 2015

/ Sorozat

Adam Richman útnak indul, hogy felfedezze a világ legegyedülállóbb, legmeglepőbb rejtett ételkülönlegességeit. Olyan ételeket kóstol meg, amelyeket sehol máshol nem találhatunk meg a világon, méghozzá olyan helyeken, ahol soha nem gondoltuk volna.

#9805.

70 2019

/ Sorozat / akció | animáció | kaland | vígjáték

Mr. Magoo egy jószívű és segítőkész ember, aki örömmel siet bárkinek a segítségére . Ám szemüvege nélkül sajnos nem sokat lát, így gyakran katasztrofális az eredmény. 

#9806.

A sorozat a Copa América 2019-es bajnokait, a brazil csapatot követi nyomon. Betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé ebben az exkluzív dokumentumfilmben.

#9807.

Amióta Danielle és Adam Busby az első csupa lány ötös ikrek büszke szülei lettek az Egyesült Államokban, nincs egy szabad percük se. Most, hogy a hölgyek 15 hónaposak lettek, és járni is tudnak, a Busby háztartásban nagyobb a felfordulás, mint valaha. Danielle és Adam az ébren töltött órákat folyamatosan az ötös ikrekkel töltik – öltöztetik, fürdetik és etetik őket –, miközben megpróbálnak ügyelni arra, hogy az öt baba és nővérük, Blayke is megkapja azt a figyelmet, amelyre szükségük van. A feladatokkal való folyamatos birkózás ellenére Danielle és Adam eltökélt szándéka, hogy jól sikerüljön a lányok első Halloweenje és a tervezett családi nyaralás, miközben aggódnak Hazel esetleg szükségessé váló szemműtétje miatt. A Busby család mindennap a szülői hivatás új és izgalmas kihívásaival szembesül.

#9808.

A Nem tudtam, hogy terhes vagyok című sorozat olyan hihetetlen eseteket mutat be, amikor a leendő anyák nem vették észre, hogy terhesek – egészen gyermekük megszületéséig. Az epizódokat az események újrajátszása és az érintettekkel folytatott beszélgetések teszik még érdekesebbé. Hogy lehetséges ez? A sorozat erre is választ ad, és bemutatja a babára és mamára a terhesség alatt leselkedő veszélyeket is.

#9809.

Nate Berkus belsőépítész és párja, Jeremiah Brent felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt olyan háztulajdonosoknak, akik a házuk felújításánál túllépték a költségkeretet és a határidőket is. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, elragadó személyiségű szakértők megmutatják nekik, hogyan kerülhetnek ki a slamasztikából. A tervezők közben dolgoznak a saját projektjükön is. Segítenek Brendának és Scottnak, akiknél az otthon felújítása gyakorlatilag leállt, és már egy ideje építési övezetben laknak. Találkozunk Greggel és Rochellelel, akiknél az álomotthon felújítása annyira félresikerült, hogy Rochelle belépni sem hajlandó az új konyhába. Bepillantást nyerünk a tehetséges meleg tervezőpáros, Nate és Jeremiah magánéletébe is, és láthatjuk, mitől működik jól a kapcsolatuk. Mindegyik epizódban tanúi lehetünk annak, hogyan egyeztetik össze a munkát és a családot, és közben sokat tanulhatunk azoknak a háztulajdonosoknak a hibáiból is, akiket kimentenek a balul sikerült felújítás rémálmából. 2. évad Nate Berkus belsőépítész és párja, Jeremiah Brent felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt olyan háztulajdonosoknak, akik a házuk felújításánál túllépték a költségkeretet és a határidőket is. Néha a felújítók csapdába esnek, például ha a befejezés előtt elfogy a pénzük vagy ütemezési gondok miatt hirtelen lakás nélkül maradnak. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, tehetséges és elragadó személyiségű szakértők megmutatják, hogyan kerülhetnek ki a slamasztikából. Nate és Jeremiah megpróbál segíteni például Jeraldnak és Hiyanak, akik megvásárolták álmaik otthonát, és utána döbbentek rá, hogy a ház penészes. Segítenek Lalónak és Judsonnak is, akik félúton elakadtak otthonuk újratervezése közben. Nate és Jeremiah szakértőként elmagyarázzák, hogyan lehet megoldani ezeket a gondokat, és rávilágítanak a lakástulajdonosok által elkövetett hibákra, miközben megmentik őket. 3. évad Nate Berkus belsőépítész és párja, Jeremiah Brent felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt olyan háztulajdonosoknak, akik a házuk felújításánál túllépték a költségkeretet és a határidőket is. Néha a felújítók csapdába esnek, például ha a befejezés előtt elfogy a pénzük vagy ütemezési gondok miatt hirtelen lakás nélkül maradnak. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, tehetséges, elragadó személyiségű szakértők megmutatják, hogyan kerülhetnek ki a slamasztikából. Nate és Jeremiah szakértőként elmagyarázzák, hogyan lehet megoldani ezeket a gondokat, és rávilágítanak a lakástulajdonosok által elkövetett hibákra, miközben megmentik őket.

Rendező: Michael Hauser

Szereplők: Nate Berkus, Jeremiah Brent

#9810.

Erdei utakon – Reviczky Gáborral címmel látható az M5 csatorna új, tematikus ismeretterjesztő sorozata. A Kossuth Díjas színművész műsorvezető hétről hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni erdőkkel, vagy az azok környékén zajló legfontosabb eseményekkel. Közelebb kerülhetünk az erdészek, vadászok, természetvédők életéhez. Bejárhatjuk a legszebb tájakat, és megismerhetünk olyan embereket, akiknek élete, munkája szinte egybefonódik a természettel és erdeink életével. Tartsanak velünk, és lépjenek ki Reviczky Gáborral a mindennapok mókuskerekéből – vissza a természetbe!

#9811.

Gepárdok, oroszlánok és leopárdok életét követhetjük nyomon a kenyai Masai Mara vadrezervátumban hat hónapon keresztül.

#9812.

Valóban jobban fogjuk magunkat érezni attól, ha megváltoztatjuk a külsőnket? Sorozatunk olyan emberek történetét meséli el, akik azt hiszik, hogy ez pont így működik, és elég messzire el is mennek, hogy megvalósítsák álmaikat.

#9813.

Egy tudóscsoport a világ egyik legnagyobb mikroszkójával kutatja univerzumunk titkait.

#9814.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Hogyan tud egy bűvész összetörni egy tíztonnás olajszállító tartályhajót úgy, mintha az egy sörösdoboz lenne? Lebeghet-e valaki 15 centiméterrel a föld felett? A vadonatúj sorozat a bűvészet rejtélyét és a tudomány nyers erejét ötvözve látványosan mutatja be azokat a szerkezeteket, amelyek lehetővé teszik a csodának tűnő tetteket. A bűvészet világának új csillagai meglepő trükkjeikkel mindegyik epizódban elkápráztatják a gyanútlan nézőket, és a végén egy nagyszabású mutatvánnyal teszik fel a koronát az előadásra. Miután ily módon lenyűgözték a közönséget, a varázslók leleplezik a hihetetlennek tűnő illúziók megteremtésének lenyűgöző tudományos hátterét. A Discovery Channel sorozata rejtett kamerák felállításával is teszteli a hiszékenység határait. Fedezzük fel e döbbenetes előadások titkait, és vizsgáljuk meg azt a rendkívüli tudományos hátteret, amely lehetővé teszi a lehetetlent.

#9815.

A műsorban – amelynek házigazdája Csocsesz – a legnépszerűbb hazai pop és mulatós előadók hozzák el legnagyobb slágereiket hétről hétre, ezzel extra élményt nyújtva a csatorna rajongói számára. Az új évadunkban több mint 50 előadóval találkozhatnak a nézők. A pop műfajt többek között az Ámokfutók, Josh, Herceg Dávid, Opitz Barbi, Dér Heni képviseli, míg a mulatós életérzésért többek között Csocsesz, Nótár Mary, Kaczor Ferenc, Sihell Ferry és Henna, Tilinger Attila, Magyar Rózsa, Dorina és a Suhancok felel.

#9816.

60 2013

/ Sorozat / dokumentum

Miért fordult ellenünk a tenger egyik leghírhedtebb ragadozója? És miként zajlik egy ilyen véres támadás? A sorozatban túlélők és szemtanúk számolnak be a nem kívánt ember-állat találkozásokról, és biológusok kutatják a cápák viselkedésének megváltozása mögött rejlő okokat.

#9817.

NA -0001

/ Sorozat / sportfilm

Az őzek természetéhez igazodva a vadászszezon kezdete is mindin nyugodtan, elegánsan indul. Kamerákkal és puskákkal felfegyverkezve indulunk az első zsákmányok nyomába, melyek közül megpróbálunk kiszelektálni egy gyönyörű vaddisznót.

#9818.

NA -0001

/ Sorozat / sportfilm

A film hat különböző legyező horgászt mutat be, akik a nagyra becsült Északi-sziget felfedezésére indulnak.

#9819.

NA -0001

/ Sorozat

A tengeri halételek ünnepivé teszik terített asztalunkat, mondhatnánk, süsd ki karácsonyra…IS!  Fülepi Kálmán mesterszakáccsal közelebb hozzuk a nem hétköznapi halételeket. Elleshetnek igazán remek fogásokat, és egy emelkedettebb gasztro-kultúrába is betekintést kaphatnak, titkok nélkül közvetlenül Pupától.

#9820.

A világ minden táján népszerű Noddy lenyűgöző világot teremt az óvodás gyerekeknek, és megismerteti őket a társadalmi értékekkel. A most látható epizódokban a kis fabábú különböző idegennyelvű szavakat tanul Whizz, a robot segítségével. Tartsatok vele, és éljétek át ti is a tanulás örömét!

Rendező: John Grusd

Szereplők: Alberto Ghisi

#9821.

Az Árva angyal című sorozatból jól ismert és kedvelt Maite Perroni–William Levy kettős alakítja a főszerepeket a Marichuy - A szerelem diadala című filmsorozatban. A színészpáros azonban új, izgalmas, fordulatos történetben tér vissza közönségéhez. A történet középpontjában a mindentől megfosztott, hároméves korától árvaházban nevelkedett Marichuy (Maite Perroni) áll, aki kitartóan harcol célja, a sikeres modellkarrier eléréséért. Marichuy a fővárosba költözik, ahol találkozik Victoria Sandovallal (Victoria Ruffo), a Victoria Divatház vezetőjével. A gyönyörű lányt a szerelem sem kerüli el, csakhamar megismerkedik Victoria mostohafiával (William Levy).

#9822.

NA -0001

/ Sorozat

Amerikában minden éjjel 2 millió hotelszobát foglalnak le. Ilyen forgalom mellett nem meglepő, hogy Amerika legelképesztőbb sztorijai szállodákban estek meg. A sorozat nem pusztán érdekességeket tartogat, de sok történelmi kulisszatitokra is fény derül.

#9823.

 A “Kísértetjárta kórtermek” második évada Amerika leglelkesebb, paranormális jelenségeket kutató csoportját követi nyomon. A csapat a legizgalmasabb szellemjárta helyeket látogatja meg, köztük egy elhagyatott elmegyógyintézetet. Ebben az évadban eljutnak a Rolling Hills elmegyógyintézetbe, egy tengerészgyalogos kórházba, a Sloss kohóba, a Mansfield javítóintézetbe és még sok más helyszínre. Más kutatók csak dokumentálják a paranormális jelenségeket, de ebben a műsorban mindent megtesznek azért, hogy elfogjanak egy kísértetet. A paranormális elméletek ismeretével, déli találékonysággal és szokatlan ötletekkel felszerelkezve ez a csapat tökéletesen alkalmas a látszólag lehetetlen feladat teljesítésére. Minden héten újabb, elképesztő helyre érkeznek, és fantasztikus arzenáljukkal megpróbálják elfogni a túlvilági zsákmányt.

#9824.

A Henderson testvérek, akárcsak édesapjuk, állatorvosok. A Fox Állatkórházban kutyákat és macskákat kezelnek. Minden esetben meg tudják gyógyítani őket?

#9825.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Sok mesterember tud megépíteni egy medencét, de kevesen képesek arra, hogy akár csak meg is közelítsék a díjnyertes Lucas Congdon briliáns remekműveit. Lucas és csapata a legmerészebb álmokat is túlszárnyaló megoldásokkal ejtik ámulatba a megrendelőket és a sorozat nézőit egyaránt. Számos dolgot most próbálnak ki először a gyakorlatban: belevágnak eddigi legnagyobb építményük megvalósításába, új helyszíneken is vállalnak munkát és vadonatúj, merész konstrukciókkal kísérleteznek. A Lucas Lagoons csapata magát a Paradicsomot kelti életre Floridában, de egy másik déli városban is megcsillogtatják tehetségüket – az alabamai Huntsville-ben. Lucas itt megépíti eddigi legnagyobb barlangfürdőjét, pályafutása legszélesebb vízesésével. Valamint a vállalkozás Floridában is virágzik, ahol az ügyfelek kérései eléggé elvarázsoltak, mindegyik csodaprojektnek megvan a maga kihívása...

#9826.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Ez a szívmelengető sorozat a fokvárosi SANCCOB madármenhely munkájába enged bepillantást, ahol egy szenvedélyes csapat a pingvinek életének megmentéséért küzd. Az állatorvosokból és önkéntesekből álló lelkes csapat éjjel-nappal dolgozik. Évente 1500 afrikai pingvint kezelnek és mentenek meg – nincs eseménytelen nap Western Cape tartomány legzajosabb lakóinak otthonában. Az ide érkező madaraknak megvan a maguk különleges szívmelengető vagy szívszorító története. Little Slippy csak néhány hónapos, és egy olajszennyeződés miatt került a SANCCOB klinikára – sikerül-e időben megtisztítani? Crabby, a központ legzsémbesebb pingvinje találkozik egy újonnan érkező jövevénnyel, aki meglágyítja a szívét. A félszemű pingvin, Edgar mindent elkövet, hogy a legfinomabb falatok a halas vödörből fiatal feleségének jussanak. A kis pingvinek megmentésétől egy pocakos pingvin szigorú diétára fogásáig olyan történeteket követhetünk nyomon, amelyek biztosan megérintik a lelkünket.

#9827.

Az angliai Heathrow a világ egyik legforgalmasabb repülőtere. Minden évben utasok milliói fordulnak meg itt – de sokszor nem csak emberekről van szó. A világjáró állatok a reptér Állatfogadó Központjába érkeznek. Sehol másutt nem láthatunk ilyen sokféle állatfajt, amelyek a világ minden tájáról érkeznek – némelyek legálisan, mások illegálisan. A több ezernyi kutya és macska mellett a központ munkatársai fogadtak már be mindenféle állatot. Járt náluk lajhár, óriáspolip, medve, elefánt, tigris, oroszlán, cápa, alpaka, mérges kígyó, vámpírdenevér és a brit olimpiai lovacsapat lovai is. Az első részben megnézhetjük, hogyan fognak el egy illegális kaméleonszállítmányt. Sajnos az állatok többsége már elpusztult, mire a reptérre érkezett. A központ alkalmazottainak napját megnehezíti egy férfi is, aki az alsónadrágjában akar átcsempészni a vámon egy teknőcöt. A többi epizód is megannyi érdekes, izgalmas történettel várja a nézőket világjáró állatokról és emberi útitársaikról. 2. évad Az angliai Heathrow a világ legforgalmasabb repülőtere. Állati repülőtér című sorozatunk második évadában is ellátogatunk az Állatfogadó Központba, ahol a világjáró állatokat fogadják. Sehol másutt nem láthatunk ennyi féle utazó állatot. Némelyek útja törvényes, mások illegális csempészáruként érkeznek. A kutyák és macskák ezrei mellett szinte mindenféle más állatfaj is megfordult már a központban. Jártak már itt lajhárok, óriáspolipok, medvék, elefántok, tigrisek, oroszlánok, cápák, alpakák, kígyók, vámpírdenevérek és még a brit olimpiai lovascsapat is. Az első epizódban az illegális kereskedelem és az állatokkal való rossz bánásmód kerül a középpontba, amikor 100 kaméleont találnak a vámőrök. Számos állat már holtan érkezett és a csapat megpróbálja megmenteni a többit. Emellett láthatjuk, hogyan küszködnek a központ alkalmazottai egy makacs korodillal, és hogyan fognak el egy férfit, aki az alsónadrágjában akart átcsempészni egy teknőcöt.

Rendező: Annie Backhouse

Szereplők: Mark Halliley

#9828.

A VETPAW csapatának a kormányzati szervek időnként nehézségeket okoznak. Hírek érkeznek arról, hogy egy vadőr elefántcsonttal kereskedik a Mwanza régióban.

Szereplők: Ryan Tate

#9829.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Mit történik, ha állatok bajba kerülnek, és a hagyományos mentőszervezetek nem tudnak segíteni? Ilyenkor lép színre a Guardians of Rescue szervezet. Az Egyesült Államok leghatékonyabb, de legkevésbé ismert állatmentő szervezetében volt helyi és szövetségi nyomozók, kommandósok, tengerészek és magánnyomozók dolgoznak. A sorozat bemutatja az önkéntes szervezet tevékenységét, amelynek fő célja, hogy bárhol és bármikor segítséget nyújtson a bajba került állatoknak. Bár a csapat meglehetősen vegyes összetételű, még egykori elítéltek és bandatagok is vannak köztük, egyesíti őket az állatvédelemmel kapcsolatos szilárd elkötelezettségük. Velük kapcsolatban az első benyomások időnként félrevezetők lehetnek. Amikor egy állat bajba kerül, a marcona tekintetek megenyhülnek, és láthatóvá válik a szeretet és az együttérzés. A Guardians of Rescue csapata bármire vállalkozik: ha kell, kóbor macskákat ivartalanítanak, veszélyeztetett kölyköket mentenek ki szorult helyzetükből, lakókocsit újítanak fel egy kutyákat tartó veteránnak, és új menhelyi egységeket építenek a rászoruló állatoknak.

#9830.

Első ízben rizikóvállaló befektetőknek segít a műsor házigazdája, Egypt Sherrods, hogy vállalkozásuk sikeres legyen. A befektetés lényegében egy ingatlanvásárlás és -felújítás, majd az első jelzáloghitel-részlet megérkezése előtt az ingatlan haszonnal való eladása. A projekt tapasztalatlan befeketetők számára több ponton is tartogat veszélyeket, de Egypt mindvégig tapasztalatával támogatja a vállalkozókat, hogy a befektetett anyagiak, energia és idő hasznot termeljen.

#9831.

Hat búvárt követünk, amint fagyos időt, cápatámadásokat és a szabadmerülés veszélyeit győzik le, hogy szállítsák a világ fine dining híveinek a gyémántok gasztronómiai megfelelőjét, a tengeri sünt.

#9832.

A pirotechnikus, kémikus és mérnök Mike Sansom, és kísérleti nyulai – Marcus és Stephen – egyesével vizsgálja meg a legjobb, legrosszabb és legfurcsább módjait mindennapi gondjaink megoldásának.

Rendező: Matt Blyth

#9833.

Bódi Margóról köztudott, hogy kiváló vendéglátó és remek szakács. Margó első önálló főzősorozatában a kedvenc a családi kedvenceket készíti el a sógornője, Ági segítségével. A nagyecsedi konyhában nem hétköznapi alapanyagokból készültek az ételek, minden friss és házi a tojástól a húsokig, a zöldségektől a friss fűszerekig. Főzés közben előkerül néhány, az adott étellel kapcsolatos történet, sztori, és az autentikus ízek és a vidám hangulat mellett a műsorban néhány tradícionális roma szokással is megismerkedhetünk.

#9834.

Lorraine Pascale szupermodell karierrjét adta fel, hogy szakács lehessen. Most pár diplomával és több évnyi tapasztalattal a háta mögött – melyeket Anglia legismertebb éttermeiben szerzett – bemutatja néhány kedvenc receptjét. Első sorozatában a sütőben elkészíthető finomságok listájának legjelesebb tagjai között válogathatunk kedvünkre, szó lesz itt a gyömbéres kalácstól kezdve a tiramisun keresztül a pavlováig. Tartsanak velünk Lorainne konyhájába, ahol ujj nem marad szárazon!

Rendező: Ben Warwick

Szereplők: Lorraine Pascale

#9835.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

Ainsley Harriott, a tévés szakács útra kel a Karib-tengeren, és ellátogat azokra a szigetekre, amelyek kiskorától kezdve inspirálóan hatottak főzőtudományára. Útba ejti Jamaikát, Trinidad és Tobago szigeteit, Grenadát, Barbados-t, Saint Luciát, Dominikát és Antiguát, és végigkalauzolja a nézőket a trópusi éghajlatok, egzotikus ételek és barátságos emberek világán, amelyek minden karib-tengeri szigetet különlegessé tesznek.

#9836.

A Boldogság receptjei országjáró verziója. Bede Róbert felkerekedik, nyakába veszi Magyarországot, és a TV Paprika food truckjával fáradhatatlanul kutat a Boldogság Receptjei után. Minden állomáson egy-egy megye, helység híressége szegődik mellé segítőül. Helyi alapanyagokból, helyi trükkök, ízkombinációk felfedezésével főznek újabb és újabb ételeket a food truckban, közönség előtt.

#9837.

Peter Siska, vagyis Pepe az egészséges konyha szerelmese - nem elkötelezettje egy irányzatnak sem, ösztönösen találja meg az egymáshoz passzoló alapanyagokat, a tökéletes konyhai eljárásokat. Hisz abban, hogy egy jó ételnek nem kell bonyolultnak lennie: receptjei otthon is elkészíthetők, sőt, a sikerük garantált. Itt az élő példa, hogy ami finom, az tényleg egészséges is.

#9838.

NA 2004

/ Sorozat / zenés

Nótaműsor.

#9839.

Trópusi lagúna a kertben.

Rendező: Elgin Smith

Szereplők: Christopher Emerson

#9840.

Marnie Oursler, vállalkozó egy építőcsaládban nőtt fel, és arra használja származását, hogy új életet leheljen az elavult tengerparti otthonokba.

Szereplők: Marnie Oursler

#9841.

Vegyük az irányt oda, ahová ritkán jut el a turista! Ezúttal a világ legeldugottabb helyein található természetes medencéket keressük fel. Kristálytiszta vízesésektől a víz alatti barlangokig sokféle csodát láthatunk. Elmerülhetünk a Havasupai-vízesés akvamarinkék habjaiban, beúszhatunk egy rejtett világba mélyen egy minnesotai tó alatt, és kötélen járhatunk Arizona vörös sziklái fölött. Eljutunk egy ősi oregoni erdőbe is, valamint egy csodálatos új-mexikói oázisba. Egy kis hűsölés jól jön a hőségben, különösen ezekben az izgalmas helyeken rejtőző víziparadicsomokban.

#9842.

NA 2016

/ Sorozat / dokumentum

A sorozatban Anthony Melchiorri betekint a színfalak mögé a világ legfényűzőbb luxushoteleiben, a manhattani Palace Hoteltól a Las Vegas-i Aria Resort and Casinóig. Megismerkedik a személyzettel, és 5 000 dolláros borravalóval jutalmazza azt a szerencsés alkalmazottat, aki a legjobb benyomást tette rá. Anthony ellátogat a világhírű Atlantis Resortba a Bahamákon, az állatbarát Hotel del Coronadóba San Diegóban, és a történelmi Winvian Farmra Connecticut államban.

#9843.

76 2002

/ Sorozat / dokumentum

Kiderítjük, miért kerültek elő csontvázmaradványok Benjamin Franklin alagsorából, és láthatjuk, hogy tárják fel régészek egy fiatal nő 1609-ből származó csontjait, akit egy pince szemétrétegébe temettek.

#9844.

NA -0001

/ Sorozat / dokumentum

Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen – imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozzanak hozzá, hogy eltanulhassanak tőle egy pár apró trükköt, amelynek segítségével önök is olyan csodás, szaftos-húsos fogásokat készíthetnek, hogy attól szeretteik szájában bizonyosan összefut a nyál!

#9845.

Sorozatunkban Mary Berry olyan hétköznapi ételeket és hozzávalókat mutat nekünk, amiket mindig is szeretett elkészíteni és használni. Mary bebizonyítja, hogy nincs szükség különleges hozzávalókra, vagy egy szakács repertoárjára ahhoz, hogy finom ételeket tudjunk készíteni. Egyszerű megoldásaival és titkos tippjeivel Mary megmutatja, milyen könnyű feldobni a mindennapokat azzal, hogy a hétköznapi ételeket különlegessé tesszük.

#9846.

A műsorban Magyarország közkedvelt színészei, zenészei, sportolói és televíziós személyiségei párbajoznak, hogy kiderüljön, ki tud igazán jól főzni. Az ismert párok összeálltak már, s a zsűri azt ígéri, minden főzőtudására – emellett jókedvére, humorérzékére is – szüksége lesz annak, akit végül megválasztanak az év sztárséfjének. A zsűri: Béres Alexandra, Lázár Chef, a TV Paprika arca, valamint Harmath Csaba gasztronómiai szakember, a legnevesebb magyar éttermek tanácsadója.  

#9847.

NA 2017

/ Sorozat / valóságshow

Az Urban Grill csapata két ember: Döme és Gábor. Pár négyzetméteren, egy-két frankó eszköz segítségével igazi barbecue és grill ételeket készítenek, füstölnek, pácolnak és aprítanak mindent, ami mozog, vagy mozgott egykoron. Nagyvárosi főzés egy lakásétterem kis teraszán, kedvtelésből, sok-sok vendéggel kiegészülve. Az Urban Grill célja, hogy megmutassa, hogy nem kell szakácsnak lenni ahhoz, hogy nagy lakomákat csapjunk. Elég, ha szeretünk főzni, és jók a receptek!

#9848.

A szivárvány színei által inspirált hét mágikus lány mindent megtesz a Föld és a természet védelmében.

#9849.

NA 2018

/ Sorozat / dokumentum

Nagy-Britannia igazi – esős-szeles... – édenkert az állatvilág számára. A kopár skóciai szigetektől a lágyan hullámzó vidéki Angliáig és a sokhektáros, üdefüvű nagyvárosi parkokig élőhelyek sokasága szolgál itt ideális élőhelyül a vadállatok számára – Isten hozott a Brit-szigetek ikonikus és alig ismert fajai között!

#9850.

NA -0001

/ Sorozat / sportfilm

Hajba Balázs legújabb filmje egy közép ázsiai vadászatra kalauzolja a nézőket. A vadászok napokig a hegyek között élve ismerkednek az őket körülvevő élővilággal, eközben a magas hegyek vadjaira vadásznak. A filmből az is kiderül, hogy a vadászok kitartása meghozta-e a szerencsét számukra. Sziklákba kapaszkodva! Hajba Balázs legújabb filmje a Fishing & Huntingon, Sziklába kapaszkodva 1. rész.

#9851.

"Győzd le Charlie Moore-t!" A F&H új sorozata, melyben Charlie-t próbálják meg legyőzni újabb és újabb kihívók. A versenyek célhala a feketesügér.

#9852.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy ütős ötös! Kedvenc előadód legjobb 5 klipjét válogattuk össze. Mindnek tudod a szövegét?

#9853.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip! Ha kíváncsi vagy, kik kerülnek az MTV Toplistájára, akkor tarts velünk!

#9854.

George Clarke a nagybetűs Restaurátor. Szenvedélye az építészeti örökség, az öncélú restauráció azonban hidegen hagyja. Célja, hogy segítsen új életet lehelni az épületekbe: hogy egy düledező romhalmazból csodálatos, különleges álomotthont varázsoljon az új tulajdonosok számára. Az ódon, régi házakat a modern világ minden kényelmével ellátja, miközben azok szerkezetisége sértetlen marad. Ennél nagyobb építészeti kihívást el sem lehet képzelni: az épületek restaurálása és újragondolása folyamatos harc, melynek során nehéz döntéseket kell meghozni. A tervezés során sok probléma merülhet fel, és a „szerelemből” végzett munkáért mind anyagilag, mind érzelmileg nagy árat fizethetünk. George Clarke viszont tanácsaival és támogatásával ott segít az épületek helyreállításával küzdő hőseinknek, ahol csak tud.

Rendező: Simon Chu, Jenny Byrom

Szereplők: George Clarke

#9855.

A sorozatban lerántjuk a falakat a tudomány és a történelem között, hogy kiderüljön, hogyan alakítják néha a régmúlt történései az emberiség történetét.

#9856.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Új 10 részes sorozat indul április 21-től! Csongrádi Kata retro műsora férje, S. Nagy István slágereivel vasárnap esténként 19:00-kor látható a ZENEBUTIK csatornán! Szép születésnapi ajándékot kapott Kata a sorstól és a Zenebutik csatornától, ugyanis a bika jegyében született színész-énekes-író arra kapott lehetőséget, hogy 10 részen keresztül felidézze a férje, S. Nagy István életét és dalait az általa írt SLÁGERGYÁROS című könyv alapján. A legendás dalszerző sorsa hullámhegyekből és hullámvölgyekből állt, amelyek a slágereiben is tükröződtek. Ezeket a kulisszatitkokat is megosztja Kata a nézőkkel, a számokat pedig nemcsak a dal eredeti előadói – Aradszky László, Fenyő Milkós, Soltész Rezső, Zalatnay Cini, vagy Koós János (aki "Micsoda nagyszerű dolog", hogy élete első slágerét még elénekelte élete utolsó nagykoncertjén, a Kata által rendezett előadáson) – adják elő a műsorban, hanem többek között olyan fiatalok is, mint Gáspár Laci, Szandi, Zámbó Jimmy, Rúzsa Magdi, Balássy Betti, Varga Feri, László Attila, Varga Viktor. Remélhetőleg sok néző fogja az előadókkal együtt dúdolni ezeket az S. Nagy számokat – Zene nélkül mit érek én, Nem vagyok én apáca, Csavard fel a szőnyeget, Millió rózsaszál, Két összeillő ember, Elmegyek, Azért vannak a jóbarátok...stb. – ebben a tv műsorban, miközben megismerkednek a legendás dalszerző kalandos életútjával is.

#9857.

Ez a megindító sorozat a „Hicks csecsemők” eddig ismeretlen szívszorító történeteinek ered a nyomába. Több mint 200 újszülöttet adott örökbe törvényellenesen pénzért vagy ingyen az 1950-es és 60-as években egy Georgia állambeli kisvárosi klinika vezetője, dr. Thomas J. Hicks. Érzelmeket felkavaró, sokszor keserűséggel terhes családi találkozásoknak lehetünk tanúi. Az öleléseket, nevetést és könnyeket előhívó találkozások után a Hicks csecsemők egyrészt örülnek, hogy végre megismerhették vér szerinti szüleiket, ugyanakkor rádöbbennek, hogy milyen sokáig nélkülözniük kellett ezeket a kapcsolatokat. Bár néhány kérdésre választ kapunk, számos kérdés megválaszolatlan marad. A Hicks csecsemők évek óta keresik a választ arra a kérdésre, hogy miért kezdte el dr. Hicks eladni a csecsemőket. Lehetséges, hogy néhány anyát félrevezettek, és azt mondták nekik, hogy a gyermekük halva született, noha életben volt? A legnagyobb kérdés, amely nem hagyja nyugodni a Hicks csecsemőket: lehet, hogy van közöttük olyan, aki Hicks biológiai gyermeke?

#9858.

NA -0001

/ Sorozat

Üzleti magazin, gazdasági hírek. Fejlesztések az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, az infrastruktúra területén.

#9859.

NA 2015

/ Sorozat / dokumentum

A sorozat bemutatja, hogyan telik három család élete figyelemhiányos, hiperaktív gyerekekkel.  

Rendező: Richard Lacombe

Szereplők: Claire Lamarche

#9860.

NA -0001

/ Sorozat

Magazinműsor.

Szereplők: Frauke Ludowig

#9861.

NA -0001

/ Sorozat

Magazinműsor.

Szereplők: Nazan Eckes

#9862.

20 2005

/ Sorozat / dráma | romantikus

Német reality-sorozat.

#9863.

75 2020

/ Sorozat / akció | családi | kaland | thriller

Alex Rider egy átlagos tini, aki az MI6-nek dolgozik, és olyan képességekkel rendelkezik, amikről maga sem tudta, hogy a birtokában vannak. Ennek ellenére egy átlagon felüli kémmé válik.

#9864.

64 2009

/ Sorozat / életrajzi

A principios del siglo XX, el poeta Rubén Darío cumple un sueño de juventud, viajar a España y recorrer Andalucía. Un viaje en busca del sol y de una luz que lo sanara de su bronquitis crónica y de la tristeza en que estaba sumido. Una expedición en busca de la belleza, a las tierras del sol.

#9865.

La corrupción salpica la política española. Fernando, harto de esa impunidad, es elegido por su partido para investigar la cuestión.Alejandra es presionada por Hugo para que desvele el paradero de su marido. Aunque Fernando De la Torre no duda en defenderla, Hugo no olvidará su cuenta pendiente.

#9866.

74 1997

/ Sorozat

Programa divulgativo en el que se abordan hábitos saludables para prevenir enfermedades.

#9867.

NA 2019

/ Sorozat

Actualidad, humor, investigación, curiosidades y adiestramiento del mundo de las mascotas y de sus propietarios.

#9868.

NA 1982

/ Sorozat / dokumentum

Documentales y reportajes sobre la vocación misionera de la Iglesia.

#9869.

NA 1989

/ Sorozat

Programa de culto católico.

#9870.

NA 2003

/ Sorozat

Programa de culto evangélico.

#9871.

NA 1986

/ Sorozat / sportfilm

Fernando Fernández Román filmjével a bikaviadalok világát kívánja bemutatni.

#9872.

NA 2014

/ Sorozat / zenés

The weekend might be drawing to a close, but the party never stops here on MTV Dance!

#9873.

A telkeken található elhanyagolt fészerekből igazi aranybánya lehet, ha megfelelő kezekbe kerülnek. Ebben a sorozatban az ezermester Ben Sargent megmutatja, hogy sok pénz rejlik azokban az omladozó csűrökben, amelyek Amerika virágágyásai és veteményesei mellett álldogálnak. A titok: a képzelőerő szabadjára engedése. Szerencsére Ben és csapata igencsak elemében van, mikor nekiindulnak értékes ingatlanokká alakítani át az évek során lepusztult építményeket.

#9874.

82 2020

/ Sorozat / vígjáték

Amióta a környék egyre élhetetlenebbé válik, nagyapjuk régi taco éttermét is nehezebb fenntartania annak három testvérnek, akik sziklaszilárdan elhatározták, bármilyen kihívást is tartogat számukra Los Angeles, ők szembenéznek vele. 

#9875.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Egy téma, 10 ismert klip. Ha kíváncsi vagy, kik kerülnek az MTV Pop, Rock, R’N’B, Electro, Ikonok, Legjobb hangok Top 10 listáira, akkor tarts velünk!

#9876.

Az 1917 februári orosz forradalmat követően II. Miklós cár lemondott. A film egy kivételes, naponkénti beszámoló az egész királyi család tragikus sorsáról egészen az 1918 júliusi bukásukig.

#9877.

Fedezzünk fel új történeteket az Atlanti-óceán 3700 méter mélyéről; a roncsból mentett leletek egyedülálló gyűjteménye vadonat új történeteket mesél szerelemről, csalódásról, sorsról és hősiességről.

#9878.

74 2016

/ Sorozat / családi

A Francia módra Sarah Sharratt, az észak-amerikai anya, Cordon Bleu-n végzett szakács és lelkes ínyenc kalandjait kíséri végig, ahogy új életet kezd a vidéki Franciaországban, miközben a lehető legtöbbet igyekszik megtapasztalni a kultúrából, emberekből és ételekből, míg végül gyökeret ereszt egy új helyen.

Rendező: Andre Dupuis

Szereplők: Sarah Sharratt

#9879.

Mary megosztja velünk kedvenc húsvéti receptjeit, miközben áttekinti, hogy milyen különleges fogásokkal ünneplik a húsvétot a különböző keresztény közösségek világszerte.

#9880.

A II. világháború napjait éljük. Főhősünk, René a legkevésbé ellenálló tagja a Francia Ellenállási Mozgalomnak. René, a kis párizsi kávézó tulajdonosa cukor, vaj és egyéb luxuscikkek fejében hajlandó kisebb szívességeket tenni a megszálló csapatokat képviselő Kurt von Strohm ezredesnek. Ám egy nap betoppan hősünk életébe az ablakon át az ellenállási mozgalom egyik "szűkszavú" képviselője, aki semmit sem mond el kétszer. Hazafias kötelességére és két angol ejtőernyős közeli érkezésére figyelmezteti Renét, akinek élete ettől kezdve csupa megpróbáltatás: megpróbálja ugyanis elrejteni a két angol ejtőernyőst, megpróbálja anyósa ágya alatt installálni a rádióadóvevőt, megpróbálja kijátszani a német megszállók figyelmét, megpróbálja kielégiteni a két pincérlány olthatatlan szereleméhségét, és megpróbálja elterelni felesége figyelmét. Nem kis feladat René számára, akinek – mint majd kiderül – nem az ellenállás a fő erőssége.

#9881.

Lolka és Bolka két pajkos, kíváncsi és nagyon jószívű fiúcska. Kalandos történeteik során felfedezik a körülöttük lévő világot. Folyamatosan olyan szituációkban találják magukat, amely minden hétköznapi kisgyermekkel, akár veled is megtörténhetnek.

#9882.

Jamie Oliver híres éttermében, a Fifteenben öt év alatt több mint 40 munkanélküli fiatal szerzett szakácsképesítést. Az iskola elvégzése után a legtöbben mentoruk ajánlására munkához is jutottak. A sorozat készítői annak járnak utána, hogy mi történt a fiatalokkal, hogyan boldogultak a későbbiekben azok, akik Jamie segítségével éttermet nyitottak. Láthatjuk, milyen nehéz "nem beleszólni" a dolgukba, hanem hagyni, hogy menjenek a maguk feje után – hacsak a dolgok nem fordulnak nagyon rosszra...

#9883.

A tengeri herkentyűk nemcsak nagyon finomak és különlegesek, de egészségesek is. Ilyen ételek készítéséről szól a sorozat.

#9884.

NA -0001

/ Sorozat / zenés

Igazi vidéki csárda hangulat, ahol megnézhetik, miként mulatnak a magyar szórakoztató zene feltörekvő előadói a Zenebutik csatornán!

#9885.

73 2018

/ Sorozat / dráma | horror

Egy fiatal lányt gyilkossággal vádolnak, pedig ártatlan. Rövidesen javítóintézetben találja magát.

#9886.

Vegyél egy átlagos lakberendező műsort, fűszerezd meg egy nagy adag környezetvédelemmel, és végül reality formában tálald! Na ez a sorozat pont ilyen. A családok azért versenyeznek, hogy négy hét alatt a régi pazarló lakhelyüket egy új öko-paradicsommá varázsolják. Akinek ez a legjobban sikerül, az nyeri el a végén a fődíjat.

Szereplők: Kaye Kittrell

#9887.

Angliában évente másfél millió fiatal tanul vezetni, vannak azonban, akiknek ez komoly kihívást jelent. Most beülhetünk mögéjük, és nyomon követhetjük, hogyan valósítják meg az álmukat, és ezáltal hogyan válnak egyre függetlenebbé.

#9888.

Csatlakozzon a neves svéd szakácshoz, Tareq Taylorhoz fantasztikus gasztronómiai utazásán Skandinávia körül, hogy Ön is felfedezze Észak ízeit. A szinte végig a szabadban forgatott sorozat hátteréül Svédország, Norvégia, Dánia és Finnország gyönyörű természeti környezete szolgál. A műsor során Tareq beutazza Skandináviát, miközben helyi élelmiszertermelőkkel, vendéglátósokkal és szakemberekkel vitatja meg munkájuk iránti szenvedélyüket és sikereik titkát. Az egyes epizódokban természetesen főzésre is sor kerül, ahol Tareq a helyi hozzávalókat ötvözi saját kulináris technikáival. A gyönyörű skandináv természet tájait, a főzést, utazást és kalandot egyesítő műsor betekintést nyújt Észak-Európa egyre növekvő étkezési kultúrájába.

Szereplők: Tareq Taylor

#9889.

Robin Hood, a tolvajok fejedelme kalandjai.

#9890.

64 2006

/ Sorozat / családi

Das Entdeckermagazin mit Eric Mayer.

#9891.

73 2013

/ Sorozat / vígjáték

Jan Böhmermann késő esti műsora.

#9892.

81 2016

/ Sorozat / dráma

Ariane Beaumont, a fiatal ügyvéd arra teszi fel az életét, hogy a gyermekek védelmére keljen, ám rövidesen rá kell jönnie, hogy ez olykor hatalmas árat követel.

#9893.

77 2006

/ Sorozat / dokumentum

Découvrir une ville ou une région, parcourir un pays sauvage, faire une escapade en sortant des sentiers battus, « Échappées belles » offre une grande bouffée d'oxygène au voyageur qui sommeille en chacun de nous.

#9894.

NA 2015

/ Sorozat / dokumentum

Au sommaire : Info Mode ! L'actualité de la mode, de la culture, de la beauté. Maria Grazia Chiuri chez Dior Pour la première fois chez Dior, c'est une femme qui est à la tête de la création. Maria Grazia Chiuri a présenté sa première collection haute couture. Une femme pour habiller des femmes, voilà qui bouscule certains codes maison. Cliché L'histoire d'un emblème de la mode française. Aujourd'hui, la petite histoire de l'accordéon. Annelise Michelson C'est parce qu'elle rêvait de haute couture qu'Annelise Michelson a fait l'École de la chambre syndicale de la couture de Paris. Mais une fois diplômée, elle est confrontée à la réalité d'un secteur fermé. Qu'à cela ne tienne ! Elle décide quand même de faire de la couture, mais sous une autre forme, celle du bijou fantaisie. Les pianos Pleyel Sous les arcades du Viaduc des arts se cache un trésor du patrimoine français : les pianos Pleyel. Le plus vieux fabricant de pianos au monde a vu le jour à Paris en 1807, sous l'impulsion d'Ignace Pleyel. Mais c'est son fils Camille Pleyel qui a fait entrer la maison familiale dans la légende. Come-back Un style vintage qui fait son grand retour, c'est le come-back de la jupe portefeuille. Maison Bosc En plein coeur de Paris, sur l'île de la Cité, on trouve une petite boutique discrète au charme suranné : la maison Bosc. Depuis 1845, on y confectionne la robe des avocats, celle des magistrats et de certains ecclésiastiques. Commentaires : Viviane Blassel.

#9895.

NA 2016

/ Sorozat / animáció

C'est quoi, les droits de l'enfant ? Comment se déclenche une avalanche ? Comment se déplacer sans polluer ? En lien avec l'actualité, chaque épisode permet de comprendre un peu mieux le fonctionnement de la société. Réalisation : Jacques Azam (France, 2016).

#9896.

NA 2017

/ Sorozat

Épisode 6 : Montmagny Cette semaine, les deux équipes célèbre les traditions avec des défis de pêche, d'accordéon, de cueillette de fruits et de... tâches ménagères !

#9897.

Quatre meilleurs amis ont un secret : après l'école, ils grimpent dans leur cabane cachée dans les arbres. Elle renferme un trésor inestimable : des livres ! Jour après jour, les enfants se racontent des histoires et voyagent ainsi dans des univers féériques et palpitants.

#9898.

51 2002

/ Sorozat / vígjáték

Valódi, életszerű témák és persze mindennapi gondok, amelyek csak egy családot érinthetnek, egy kissé humorosan tálalva.

#9899.

66 1973

/ Sorozat / dokumentum

Incluye reportajes de actualidad nacionalk internacional, cultura, sociedad y deportes

#9900.

53 1995

/ Sorozat

En una cena de gala ofrecida en París por los Reyes de España, coinciden Santi, miembro de la escolta real, y Diana, una habitual de las revistas del corazón. Diana sufre una conmoción al reconocer a Santi, a quien no veía desde hacía muchos años. Su primer encuentro tuvo lugar hace treinta años.