Értékelések (257)

2015. 11. 26.
Ez a feketék és fehérek közötti faji ellentét számomra nem átérezhető és nem is érthető. A film erős, jól felépített és megrendezett. De ennyi. Semmivel sem több. És igen, tudom, hogy 3 Oscarra jelölték, de ez sem jelent semmit.
2015. 11. 14.
Sanos egyre kevesebb Hannibál tanár úr van, és szinte már csak zsarnokok. A film végig hű maradt mondandójához minden tekintetben. Az egyik legjobb alkotása Fábrinak.
A film magját az előző részből megismert kutyapáros cuki kiskölykeinek kalandjai alkotják. A kutyusok helyesek és viccesek, az animációval sincs gond, s a mese futamideje is baráti, de mégsem érzek vágyat, hogy bátran ajánljam másoknak vagy hogy újra megnézzem.

82 Cápamese  (2004)

2015. 11. 07.
Aranyos kis gyerekmese tele felnőtteknek szánt poénokkal, így legalább az egész család jól szórakozhat a filmen. Már legalább háromszor láttuk, de nem untuk meg. Nem egy kimondottan oktató jellegű film, de a lányom ez miatt a film miatt kezdett el érdeklődni a tengeri állatok iránt. Nem is gondolná az ember, hogy mi minden képes felkelteni a gyerekek érdeklődését.
2015. 10. 19.
Nagyon helyes! Sajnos az én kutyusom már nem láthatta...:(
2015. 10. 16.
Van némi közös ebben a filmben és Birdmanben. Bár utóbbi azért mérföldekkel jobb, de Pacino igazán remek alakítást hozott, amire már egy ideje vártam tőle. Ilyen már ráférne De Niróra is.
2015. 10. 16.
Nem különösebben kiemelkedő, de mindenképp érdekes látkép a kalkuttai szegényekről.

61 A béranya  (1995)

2015. 10. 14.
A nő küzdelmét írja le a terméketlenségével szemben. Megható és felemelő film.
2015. 09. 28.
én csípem a szuperhősös filmeket, még a gyerekverziókat is, ez mégsem keltette föl teljesen az érdeklődésemet. végül mégis megnéztem, nem mondom, hogy elvesztegetett idő volt, de jobban is tölthettem volna

41 Traktor Tom  (2003)

2015. 09. 24.
A kicsik imádják, de a felnőtteknek kínzás, annyi szent! Főleg ha körbe körbe ez megy állandóan...:)

71 9. april  (2015)

2015. 09. 22.
Tisztességesen megcsinált második világháborús dráma, egy kicsit más megvilágításban. Egy dán közlegényéből. Így megtudhatjuk, hogy a gyalogságot nem támogatta semmilyen nehéz tüzérség, viszont megtanulhatták kicserélni a a bringájuk kerekét... egy kevéske dán szolid humor és hozzáállás. Máris kész egy igazán jó európai háborús film.
2015. 09. 19.
Nem rajongok túlságosan az amerikai filmekért,de ez nem volt rossz.A karakterek eszméletlenül jól kidolgozottak.Képileg lehetett volna szebben kivitelezni talán,de semmiképpen nem bántam,hogy megnéztem.
2015. 09. 13.
Klasszikus regényadaptáció leporolása, mondhatnám, hogy szürkeség és unalom, de a színészek sokat lendítettek rajta.

78 ParaNorman  (2012)

2015. 09. 09.
A Paranorman szerintem attól nagyon egyedi, hogy meg tudott őrizni klasszikus mesemotívumokat, miközben formabontó és határokat feszegető is egyben, de ebben az értelemben sikeres volt a pengeélen való táncolás. Inkább ezt mutatnám meg a gyerekemnek, mint a Coraline-t.
2015. 09. 03.
Audrey azért megérne egy misét...nagyon dögös bige. Különben az egész egy totális ökörség, de azért voltak benne vicces részek, már maga az ötlet is elég röhejes, hogy ellopod a saját spermádat...hehe...

87 Gru  (2010)

2015. 09. 02.
A Gru című mese egyszerűen vicces. Ez a film nem csak gyerekeknek való, a felnőttek is ugyanúgy szórakoztatónak találják. Sőt, lehet a felnőttek még szórakoztatóbbnak, hisz több viccet megértenek benne. A legkisebb lány pedig olyan cuki (,hogy belehalok)! És a kis sárga minyonok is, viccesek és imádnivalók. Amikor moziban láttam, az egész terem dőlt a nevetéstől.

79 Feledés  (2013)

2015. 08. 20.
A Feledés annyi helyről merít, hogy szinte lehetetlen lenne felsorolni mindent. Semmi újdonság nincs benne, ennek ellenére az alkotók mégis egy többé-kevésbé koherens filmet tudtak összerakni. A végén pedig csak ez számít.
2015. 08. 17.
Szerintem ez a legjobb Disney animáció évek óta... Helyes szereplők vannak benne, sok humor és pimaszság, mégis gyönyörű, elbűvölő - valahogy tényleg a helyén van benne a jó és a rossz aránya, nem hagy a végén se keserű, se negédes érzést bennem, hanem inkább derült lettem tőle, mindenkinek ajánlom.
2015. 08. 15.
Hiányzik az esszenciálisan horroros mag, az, amitől igazán működhetne ez a technikailag kiváló iparosmunka.
2015. 08. 08.
Nagyon akartam szeretni ezt a filmet, de sajnos annyira egyhangú, hogy nagyon hamar belefáradtam. Egyszerűen már szinte a nézhetetlen kategóriáját súrolja, mert a történet szörnyen sablonos.