Nekem tetszett, bár meg kell mondanom, egy egész kicsit giccsesnek találtam. Értem, hogy az összes ilyen film jó szándékkal készül, de valahogy úgy érzem, nem igazán tudnak már mit mondani erről a témáról. Ettől persze fontos, hogy beszéljünk róla, de ha ezeket a filmeket mint filmeket is megnézzük, ami szerintem nem ördögtől való gondolat, akkor a legtöbb ilyen történetben már kevés eredetiséget találunk.
Ha Arthur király legendájára gondol az ember, akkor egy elvarázsolt világ jut eszébe, esetleg egy mese, ami tele van varázslókkal, tündérekkel és démonokkal. Antoine Fuqua arra vállalkozik, hogy megmutassa azt a történetet, amire a legendák épültek. Ne várjunk tehát fantasy világot, mert ez egy történelmi jellegű film, és annak nagyon is jó.
Akárhányszor nézem meg ezt a filmet, a hideg ráz Kristin Scott Thomastól, amire logikus magyarázat nincs, csak annyi, hogy nem szeretem és kész. Egyébként a film teljesen rendben van, annyira csöpög, amennyire kell, annyira izgalmas, amennyire kell, és annyira Ralph Fiennes, amennyire kell. Szóval minden egyben van ahhoz, hogy egy meleg takaró alatt szipogjuk végig az estét egy bögre forró csoki felett. Mit egy, legalább három, amilyen hosszú.
A csodagyerekekkel valahogy soha nem tudtam együtt érezni. Szerintem ez a gyerek is kivételezett helyzetben van, ez valahogy kicsit hitelteleníti számomra a történtet, bár persze nem mondom, hogy ha az ember pártatlanul nézi, akkor nem facsarodik össze a szíve.
84 A csíkos pizsamás fiú (2008)