Értékelések (114)

63 Viva Maria  (1965)

2017. 01. 07.
Szerintem ez már akkoriban is eléggé provokatív filmnek számított, nemhogy még ma. Bár az alakítások számomra nem különösebben voltak meggyőzőek, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy alapvetően ez egy szórakoztató film minden hibája ellenére.
2016. 12. 28.
Megnéztem mind a hat részt, de egyáltalán nem úgy tűnt, mintha sorozatot láttam volna, hanem egy kétórás filmet mű módon elnyújtva és hat részre osztva. Szerintem ez volt Woody Allen leggyengébb próbálkozása az elmúlt évekből, nélküle semmit sem ért volna, és még vele együtt is elég pocsék volt.
Alapvetően egész jó adaptáció, csak szerintem túlságosan hígra sikeredett. Ez alatt azt értem, hogy noha alacsony költségvetésű az egész, és ezzel semmi gond se lenne, az alakítások annyira harmatgyengére sikeredtek, hogy szerintem még egy gyerek számára is zavaró lehet. Ez persze nem teszi élvezhetetlenné az egész produkció, egyszerűen csak nem kívánja az ember újra megnézni.
2016. 11. 17.
Kellemes kis egyveleg tele kedvelt és ismert arcokkal. Az összekötő történet ugyan hézagos, de nem bánt. Összességében elmondhatom, hogy elszórakoztatott a jobb-gyengébb történetekkel, és kedvet csinált a B kategóriás horrorokhoz...
2016. 11. 14.
Donnie Yen, az akciófilmek szuperhőse újra odatette magát. A történet nem túl eredeti, de maga a film lefolyása jó volt, egy percig sem unatkoztam.
2016. 10. 19.
Valahogy eddig egyszerűen kimaradt az életemből eddig ez a film. Bár Schütz Iláért sosem voltam oda, az általa hozott karakterek számomra sosem voltak szimpatikusak, de itt Sztankayval nagyon tetszett.
2016. 10. 08.
Igényesen kivitelezett dokumentumfilm najaink legaktuálisabb, nemzetközi méretű problémájáról. Megindító képesorokat láthatunk a filmben, amely segíthet jobban átlátni az egész migráns/menekült szituációt.
2016. 09. 24.
Mivel érzek egyfajta elfogultságot, nem szívesen mondanék igazat, ha a véleményemet kérnék az ügyben, hogy milyennek találom az egészet.
2016. 09. 20.
Na ez egy igazán jópofa film, bár érzek benne egy kis Wes Anderson hatást, ez nem igazán dominál a filmben. Nagyon jók az alakítások, és a hangulata is nagyon átjön. Feldobott!
2016. 08. 08.
Mintha egy dokumentum filmet néznék. Az ilyen társadalmi tematikákkal foglalkozók nekem mindig is nagy kedvenceim voltak. Az lecsupaszított jellemábrázolások szerintem az erőssége ennek a filmnek, mintha az emberi mivoltot mutatná meg.
2016. 07. 31.
Izgalmas krimi, tehetséges színészekkel. Mindenképpen megéri megnézni.
2016. 07. 12.
Végre egy nem amerikai fazonra készült igazi északi dráma. A karakterek sokkal kevésbé idealizáltak, mint amit megszokhattunk. A történet is izgalmas, és igazi karakterfejlődésre kerül sor, amit jó látni. Azt hiszem sokáig fogunk még emlékezni erre a filmre.
Valahogy nem sikerült ezzel a filmmel annyit kihozni a történetből, amennyit lehetett volna. A világ egy szépen felépített cyberpunkba oltott sci-fi western. A karakterek viszont túl sablonosak és a történet túl egysíkú, ötletesebb megoldásokat vártam volna, így az alkotás csak a közepes filmek színvonalat képes megütni.
2016. 07. 03.
Falusi népmese a 16. századi japánba helyezve. Toshiro Mifune zseniális mint mindig, a falusi jelenetek meg nagyon közelivé hozzák a történetet, és a drámai lezárás is erős és gyönyörű.
Ez egy kiváló koreai dráma; remek rendezés, rezzenéstelen színészi arcok, brutálisan éles társadalmi rajz. Bravó!
2016. 06. 28.
Érdekes kettősség jellemzi a filmet, mert bár a tekintetet magára vonzzák a gyönyörű képek, mégis, a történet nem tud igazán hatást gyakorolni.
2016. 06. 25.
Kedvelem az ilyen típusú filmeket. Nincs semmiféle hűha sztori és Hollywood sem képviselteti magát mind a négy sarkon, mégis emlékezetes és élménydús eórában lehet az embernek része. Érdekes a történet fő gerince (idős nő, fiatal szerető), s az a módi, ahogyan a rendező feldolgozta. Elgondolkodtató.

34 It's Alive  (2009)

2016. 06. 24.
Hát jó lenne egy olyan konklúziót levonni, hogy nem csupán csak arról van szó, hogy egy újszülött összevissza gyilkolászik, de mégsem tudom ezt tenni, mivel úgty alapjában...tényleg nem látható bele semmi egyéb...

39 Reclusion  (2016)

2016. 06. 20.
Jó, jó, de leginkább középszerű film lett a Reclusion. A történet kissé elcsépelt, a feszültségkeltés már ismerős lehet az erre a kaptafára készült alkotásokból, szóval semmi maradandó...
2016. 06. 06.
A széria befejező epizódjára nem is tudom miért volt szükség. Nem rossz epizód, de nem sokban különbözik elődjétől. Jók a vicces poénok, de lehetne belőlük több.