Nem igazán tudom, mit is láttam, mi is a célja, szándéka a filmnek, de engem nem kifejezetten fogott meg. Szerintem ezt mindenki maga számára tudja csak megítélni, hogy bejön-e neki egyáltalán ez a fajta humor.
Rettenetesen olcsó, híg, kidolgozatlan sztori, amit gyakorlatilag nagyon szűk közönség tud szerintem csak élvezni. Egyáltalán nem gondolkodtatott el és nem is tudnám még csak izgalmasnak sem mondani.
Nagyon fölösleges filmnek érzem ezt. Nem azért mert olyan rosszul lenne megcsinálva, egész jó a dramaturgia, ugyanakkor valahogy tele van üresjáratokkal, ami abszolút hiányérzetet hagyott bennem. Egy túlírt sztori, kihagyott lehetőségekkel.
Egész jó volt felfuttatva a film alaphelyzete, nagyon érdekes jelenetekkel és remek párbeszédekkel, de ahogy a pár Vegasba került onnantól kezdve egy kissé unalmassá és érdektelenné vált számomra. Nálam ez egy szimpla egyszernézhető mozi volt.
Hát, nem tudom. Már bocs, de szerintem ez nem valami eredeti ötlet. Nem is tudom, hányszor láttam már én ezt egy filmben. Alapjában véve sem érthető már az a dilemma, amit a cím felvet, mintha a hős ténylegesen rá lenne szorulva egy ilyen döntéshozatalra. Ez nem egy életképes sztori, mindenkitől nagyon távol áll, és nem is igazán ad mély gondolatiságot.
Nagyon jó atmoszférájú film. Ugyan volt néhány mozzanat, amikor kicsit elvesztettem az érdeklődésemet a cselekmény iránt, de ettől eltekintve nagyon jó érzést hagyott bennem az egész.
62 A birodalom visszavár (2007)