Csodás tájakon játszódik a film, amiben az egyedülálló Jodie Foster mutatja meg, hogy bizony nem hiába jelölték ezért az alakításért Oscar-díjra. Michael Apted melodrámájár úgy érzem még sokáig emlékezni fogunk.
Igazából szerintem már az előző rész is zseniális volt, a kórházas atmoszférával egyesítve pedig ezúttal csak még ütősebb lett az egész. Nagyon szeretem ezt a filmet, mert valahogy nem annyira valósághű ugyan, mégis rémisztő tud lenni.
Hát, azt kell mondjam, hogy engem ez a film abszolút feldobott a maga keserédes humorával, amibe még így is simán belefért egy kis tartalmi mélység. Szerintem ez egy teljesen csillagos ötös, nem is tudnék kevesebbet adni.
John Huston próbál annyira hűséges lenni Dashiell Hammett regényéhez, hogy az valami elképesztő, ezt tanítani kellene a sok hollywoodi firkásznak. A film izgalmas és páratlan, még abból a korszakból származik, amikor a film noir hódított. Bogart ezzel az alakításával megalapozta hírnevét és meghódította a negyvenes éveket.
Kellemesen csalódtam a filmben, azt gondoltam, hogy egy nagyon unalmas és rém gagyi horrorfilm lesz az egész, de igazából nekem nagyon bejött. Korrekt B-kategóriás, amit egyszerűen csak jó volt nézni, semmi sem volt túltolva.
Kannibálfilmek forever! Igen igen, ezeket a fajta filmeket látva kicsit más szellemben álltam hozzá a "vissza természethez és ösztöneinkhez" dolgokhoz...nyami civilizáció!:)
Mindigis volt valami, ami megfogott a mexikói szappanoperákban, amitől annyira működtek és hatásosak voltak, és ez pedig nem más, mint az érdekes cselekményszövés és a kitűnően életre keltett karakterek. Ebben az esetben is így volt...számomra legalábbis. Tudom, ez a sorozat nagyon megosztó és sokan útálják, de én a másik tábort erősítem.
Elég régen láttam, de ahogy emlékszem, nem a legkimagaslóbb romantikus vígjáték. Ha valamiért érdemes megnézni, akkor az a csodálatos '90-es évek vége-2000-es évek eleje bája (amikor még John Cusack volt a romantikus vígjátékok sztárja :D). De maga a sztori még az ilyen típusú filmeknél megszokott szintet is alulmúlja szerintem.
A fekete Dália remek film, ami ötvözi a krimit, romantikát, a klasszikus retro hollywoodi mozit és a film-noirt, hitelesen mutatja be a háború utáni Los Angelest, ahol a dekadens újgazdag családok mellett megférnek a kétes nők, a sorozatgyilkosok. Betekintést ad a hírességek világába, emellett önéletrajzi elemeket is tartalmaz arról, hogy a film írója hogy dolgozta föl anyja meggyilkolását. S mindez rendkívól gazdag képi világgal.
Szerintem egész jó kis "chill out" film lett, amit itt-ott meg lehet nézni, unalmas órákban. Ezen felül azonban én nem tudok olyan igazán jó jelenetet kiemelni. De sebaj.
Egy európai szintű, ha nem világszintű kedvenc, és generációk értékrendjére, vágyaira volt hatással. Én annyit mondanék, hogy nekem kicsit fárasztóan hosszú, de talán ennek is van miértje. Mai szemmel nézve a főszereplő karaktere egy idegesítő pöcs, régen ilyen volt a nagybetűs Férfi...gondolom.
A szemein előtt elevenedik meg a legenda! Jurij Gagarin, az első ember az űrben számtalan fiatalnak volt példaképe. Ezrek és ezrek akartak űrhajósok lenni miatta. Bizony ez egy hiánypótló film volt, amit szerencsére kifogástalan minőségbn készítettek el.
Nagyon sokaknak nem fog tetszeni ez a film, szerintem ne is várjatok túl sokat tőle. Annak ellenére, hogy nagyon kezdetleges és elnagyolt az egész. Egy laza filmdélutánra/estére kiváló.
A film első fele egész egyszerűen zseniális. Ami utána következik, szintén erős, de már egy picit veszít a lendületből. Félreértés ne essék, ez egy kiváló film, lendületes és lebilincselő. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani.
Gyönyörű élmény Jonas Kaufmann hangját hallgatni! Nagy rajongója vagyok a komoly zenének és főleg az erős tenor hangoknak. Munka mellet is többnyire ilyesmit hallgatok.
Ez egy igazi remekmű, Charlie Chaplin érett, jól kigondolt műve. A filmben lehet hibákat találni, de ne keressünk, hiszen a filmélmény utánozhatatlan. A film értékét emeli az is, hogy pont a legjobbkor került a mozikba. A fogadtatás elképesztő volt. Manapság ezt a filmet a filmtörténet órákon is tanítják, okkal. Aki még nem látta szánja rá az időt, mert nem fogja megbánni.
87 Nell, a remetelány (1994)