Totál egyetértek. Tök unalmas figurák, hülye problémákkal, amik abszolút nem hatottak meg. Sok duma a nagy semmiről, amikor az ember néha szarban van, aztán valahogy kimászik belőle. Nem tudom minek kellett volna fölkeltenie ebben a filmben az érdeklődésemet.
Egy kicsit aggódva ültem be a moziba , nem tudva hogy mire számíthak, hiszen az utolsó két film nagy csalódás volt. Az elején kaptunk egy kis összefoglalót, hogy tisztán láthassunk, rengeteg új információt is volt, gondolom evvel akkarták ellensúlyozni a hiányosságait az elődöknek. A szereplők hozzák ami várható, bár kevés régi karakter tűnik fel. A hangulat már a jól ismert közeg. Egy szép, és tisztességes befejezést kapott a sorozat.
Hát, eléggé trash, de nem a műfajnak megfelelően. Inkább csak amolyan amatőr jópofáskodás. Sajnos így is érezhető, hogy nincs valami átgondoltan megírva a forgatókönyv, és egy csomó kihagyott lehetőséggel van teli a film.
Attól eltekintve, hogy irtó sablonos sztori, én jól szórakoztam. Remek jelenetekkel van tele és sziporkázó párbeszédekkel, ami nálam már eleve nyert ügy. Csakis ajánlani tudom!:)
Én kis híján bealudtam ezen a filmen. Nem is értem, hogy mi lehetett a célja a készítőknek. Túlságosan is sablonos és kiszámítható a sztori. Nulla csavarral, ez nekem édeskevés ahhoz, hogy egy középszerűnél többre tartsam az egészet.
Alapjában véve van ebben a sztoriban valami keserédesség, amivel alighanem mindannyian szembesülünk, mivel annyira életszerű az egész. Persze vannak pontja a történetnek, amikor egyszerűen leül az egész, és majdhogynem érdektelenségbe fullad, de aztán sikerül belőle kivergődnie.
Nekem elsősorban a hangulata jött be, ezen is túlmenően az, hogy mennyire kegyetlenül bánik a karaktereivel a történet. Mindenkinek csakis ajánlani tudom!
Edward Norton nevével fémjelzett film...én sokkal többet vártam volna tőle. Mármint egész jó a díszlet, a hangulat, de valahogy Norton nem igazán tudott mit kezdeni a szerepével. Szerintem ez alapból nem az ő hibája, egyszerűen hiányoznak jellemépítő dolgok az ő karakteréből. Ettől függetlenül szerintem ezt a filmet egyszer simán meg lehet nézni.
Gyerekek, nekem egyszerűen még most is bukfencezik a gyomrom az izgalomtól. Annyira kegyetlen ez a sztori, hogy kell hozzá egy kis idő, amíg az ember feldolgozza a látottakat.
Nagyon vártam ezt a filmet, de sajnos nem kellett volna. Eléggé csalódtam, mert mint kiderült a végére, ez is eléggé tucatsztori. Ettől persze egyszer még meg lehet nézni, de valahogy nem érek rá késztetést, hogy újra elővegyem majd egyszer.
Nem sokat vártam igazából a filmtől, de nagyon kellemesen csalódtam. Hihetetlenül jó a hangulata, és a sztori is végig fenn tartotta az érdeklődésemet. Ajánlom mindenkinek, aki valami másra vágyik végre.
Szórakoztató, szívhezszóló és megható történet a családról, a családi köetlékekről, a függőség természetéről és az emberi sors nagy csatáiról remek alakításokkal fűszerezve. Azt hiszem, ezt nem is kell tovább ragozni.
Ez a film egy komplett látomásszerű hallucináció, a filmes nyelvezet elég egyedi kitágítása, bár nem mondom, hogy nem láttunk még hasonlót. Mindenesetre megvannak a maga erős pontjai, de az is biztos, hogy csak egy relatíve szűk réteget fog tudni teljes mértékben szórakoztatni.
Ez meg mi a fene akart lenni? Bevallom, képtelen voltam végig nézni, annyira irritált az egész. Culkint a betörőkben kedveltem, de kakor még jópofa kissrác volt. Ebben a filmben viszont úgy néz ki, mint aki most szabadult egy elvonóról. De igazából bárki kapta volna a szerepet, nem mentette volna meg a filmet. A témája badarság, a poénok sem jók. Számomra teljesen fölösleges időpocsékolás lett volna végig nézni.
Mit is mondhatnék. Annak ellenére, hogy szerintem egyáltalán nem tartozik a kedvenc műfajaim közé a film, nagyon is elszórakoztatott, és bár nem vagyok biztos benne, hogy valaha még meg fogom nézni, még így is órákig tudtam agyalni a sztorin. Egyszer mindenképp érdemes megnézni!
Érdekes film, amiben inkább a párbeszédek dominálnak az akcióval szemben. És talán épp a párbeszédek egyszerűségében rejlik a film ereje. Merthogy nagyon jó lett, végigkíséri a misztikus feszültség, amitől számomra közelít a tökéletes krimihez.
Valószerűtlenül humoros film. A kedvenc jelenetem a pilóta és az irányítótorony közti párbeszéd, azon dőltem a röhögéstől. Kikapcsolódásra tökéletes választás, garantált a szórakozás.
65 The Wind in the Willows (1949)