"Zariwny már mindent csinált a filmes szakmán belül, de akkor sem fogom megérteni, hogy minek nyúlt bele egy olyan Remake-be, amelyiknek az eredetije egy unásig ismert történetet dolgozik fel, miközben ráadásul az sem idősebb a lekvárnál, amit a hűtőm aljában rejtegetek. Házi főzés, simán eláll ezer évig..." több»
"Az egész film klausztrofób érzést közvetít, ami pozitívum, hiszen a történet is egy nagy bezártság történet. Néhány katona, egy osztag, gerillák után kajtat, nap nap után. Végül beveszik magukat egy "késhegy" nevű dombságba, amelyet vélhetően korábban az ellenséges erők építettek ki és nem tudni miért, de hátrahagytak. A "késhegy" valójában nem más, mint maga a földi pokol. Ide kerülnek az elkárhozott lelkek, hogy végül felemésszék önmagukat. Ezt akkor sem te, sem a szereplők nem tudják." több»
"Megtekintés: Nem állítom, hogy a készítők egyértelműen Polanski 1965-ös kultikus drámája előtt kívántak tisztelegni, de sikerült! Érdemes megnézni." több»
"Ez a vígjáték egy sokkal jobb film is lehetett volna, ha a készítők kellő időt szánnak a forgatókönyv egyenetlenségeinek kidolgozására. Kicsit olyan érzésem volt, hogy siettek moziba küldeni, pedig még csiszolgatták volna. Az alapötlet egyébként jó és nem is hihetetlen." több»
"Ismét egy horror abból az al-műfajból, amikor egy nő a veszély forrása. Verhoeven ezt kimaxolta a kilencvenes évek elején - Elemi ösztön - Basic Instinct (1992) - de készült korábban is, később is film olyan nőkről, akik az erőszak útjára léptek és a környezetüket manipulálták céljaik elérésének érdekében. Ezek a filmek thrillerek, horrorok. 1992 óta minden próbálkozás rendre elbukik minőségben. Amit esetleg fel tudnak mutatni pozitívumként, az a vér mennyisége. A véré, ami persze csupán a horrorkedvelők szívét dobogtatja meg." több»
"Megtekintés: Nem az a szokványos horror. Talán egy rossz álom. Talán csak egy elferdített történet a tizenhetedik századból. Érdemes adni neki egy esélyt, habár nem könnyű mozi." több»
"Örültem, amikor arról olvastam, hogy bár nagy kedvencem Carpenter mellett, Craven, habár jobblétre szenderült, még volt ideje producerként - executive - felügyelni egy slasher horror munkálatait. A másik, ami miatt érdekelt a mozi, hogy Kal Penn szereplőként szerződött és azt vártam, hogy végre elszakad a mókás fiú kalandféregségtől és megkomolyodik." több»
"Nagyon boldog vagyok, hogy újfent sikerült egy found footage műfaji keretek között készült, ismételten frissítésmentes, kamera rángatós mozifilmet elkészíteni. De részemről ebből most lett elég. Még a lejátszó program szaggatott ugrálása mellett is pontosan látható az unásig ismételt formula, amellyel ezeket a filmeket készítik, és amelyet mostanra legalább tucatnyi filmben vettek át. Ami változni szokott, az a szereplők személye, a megoldásra váró rejtély neve és formája, a játékidő és a stáb." több»
"Ha van időd annyi komolytalan komédiára, sorozatra, zenés műsorra, olcsó hamburgerre, sétára a szabadban, kellemes fürdőzésre, bevásárlásra a tömegben és mindezek mellett még született magyar is vagy, akkor ezt a filmet meg kell nézned. Mondanám legszívesebben, hiszen milyen fura már, ha egy magyar ember bármilyen magának legyártott ideológia miatt hanyagolna egy olyan művészeti formát - jelen esetben ezt a száz perces filmet - amivel identitásunkat - és persze más vallás és kultúrákét is - öregbítjük." több»
"És nem is lehetnék nagyobb suttyó, ha egy karakterfejlődést és egy sikertörténetet ennyivel intéznék el, mert ez a film nem csak egy felmosóról és egy nőről szól." több»
41 Kabinláz: Újratöltve (2016)
több»